|
Kiszervezné LCD részlegét a Samsung
2012.
02.
17. péntek
A
Samsung a világ legnagyobb LCD panel gyártójaként is veszteséget
könyvelt el az elmúlt pénzügyi évre, évek óta először. A cég LCD részlege
750 milliárd won, azaz körülbelül 669 millió dolláros veszteséget
könyvelt el 29.24 billió wonos bevétel mellett, szemben az előző éves
29,92 billió wonos bevétel melletti 1,99 billió wonos nyereséggel. A
cégnél már egy ideje próbálnak megoldást találni a csökkenő kereslet és a
túltermelést miatti túlkínálat okozta bevételkiesésre, ám a részlegnél
tapasztalható 10 százalékos leépítés és az átszervezések nem tették meg
hatásukat. A Samsung nemrégiben kivásárolta japán partnerét közös LCD
gyártó cégükből, így a Sony is elveszett számára, mint nagy megrendelő.
Az LCD részleg kiszervezésének híre erős kontrasztban áll a cég által a
CES-en bemutatott okostelevízió koncepcióval, illetve a részleg
igazgatójának legutóbbi kijelentésével, amely szerint a szintén TV-ben
gondolkodó Apple nem verheti képminőségben a Samsungot.
![]() Ejthetik
A cég vezetése az esetleges kiszervezést, illetve a részleg Samsung Mobile Display-be olvasztását a vállalat portfóliójának tisztításával indokolta. A cég vélhetően a jobban fejlődő és egyelőre telítetlen OLED kijelzők piacára koncentrál, amelyek már most is szép bevételeket hoznak a cég számára. Saját terveik szerint két koreai gyártó, a Samsung és az LG is szeretne még idén bemutatni olyan OLED paneleket amelyek 50 inch átmérőnél nagyobbak, illetve amennyiben lehetséges még idén megkezdeni az ilyen kijelzővel szerelt televíziók árusítását. Az Samsung Mobile Display a 2011-es jelentés szerint 504 milliárd won nyereséget könyvelhetett el. A jelenlegi számokat alapul véve egyes elemzők szerint a részleg bevételei 2014-ig 600 százalékkal növekedhetnek, elérve a 26.3 billió won-t. Habár a bejelentésben még csak feltételes módban beszéltek az LCD üzletág átszervezéséről a befektetők bizalmát sikerült megnyerni, a Samsung részvényeinek ára a bejelentés után 5,1 százalékkal növekedett a koreai tőzsdén.
Forrás: Financial Times
xEzt is figyelmébe ajánljuk:
A Samsung után a LaCie-t is bekebelezi a SeagateÚgy néz ki, az amerikai vállalat kész storage-birodalmat épít, ugyanis alig egy év elteltével egy újabb merevlemezgyártóra fog lecsapni.
|
|