|
Zöld út a felhőzenének
2011.
08.
24. szerda
Az MP3tunes volt az első olyan szolgáltatás, ahol a felhasználó egy központi
szerverre tölthette fel zenéit és onnan hallgathatta vissza szinte bármilyen készülékről,
ami aktív internetkapcsolattal rendelkezett. Ez a szolgáltatás természetesen szemet
szúrt a nagy kiadóknak is, amelyek közül az EMI még 2007-ben perbe fogta a céget
szerzői és szomszédos jogok megsértése miatt. Az EMI érvelése szerint a cég szervereire
feltöltött zenék között akadnak jogsértő, másolt tartalmak is, amelyek sértik
a szerzői jogot és amelyekért az azokat tároló MP3tumes felelős. A szolgáltató
cég azonban úgy érvelt a felkerült tartalmak ellenőrzése lehetetlen, és azokért,
mint a tárhelyet nyújtó szolgáltató nem is felelős. A cég az 1998-ban jogerőre
emelkedett Digital Millenium Copyright Act-re hivatkozott, amely szerint a feltöltött
tartalmakért a szolgáltató nem tehető felelőssé, kötelessége csupán annyiban áll,
hogy ha valamely tartalomról bebizonyosodik, hogy az szerzői jogot sért, azt a
szolgáltató kötelessége felszólításra azonnal eltávolítani.
![]() Zavartalan működés
Az ügyben eljáró William Pauley bíró ítélete szerint az MP3tunesra is vonatkozik a DMCA védelme, azaz, a szolgáltatónak nem kötelessége vizsgálni a feltöltött zenék eredetét, csupán annyi felelőssége van, hogy a bizonyítottan jogsértő tartalmat törölje. Ez az ítélet, amennyiben a fellebezés után is jóváhagyják azt jelenti a felhőszolgáltatók számára, hogy nem kell a kiadók engedélyét kérni, ahhoz hogy bárhonnan elérhető zenei tárhelyet szolgáltassanak. Az ítélet kedvező lehet a piacra nemrégiben belépett Amazon és Google számára, ugyanis mindkét cég a kiadók jóváhagyása nélkül indította el tárhelyszolgáltatását, miután a jogokat birtokló cégekkel folytatott tárgyalások zátonyra futottak. A bírói ítélet egy másik, a szolgáltatók számára rendkívül kedvező gyakorlatot is törvényesnek ítélt, ez pedig a másolatok kiszűrése és eltávolítása. Rengeteg tárhely spórolható meg azzal,
ha a szolgáltató egyes dalokból csak egyet tart a merevlemezeken, így nem történik
meg, hogy ugyanazt a dalt felhasználók tömege tölti fel. A kiadók meglátása szerint
ha több felhasználó hallgatja ugyanazt a file-t, akkor az nyilvános sigárzásnak
számít, ami szintén jogdíjköteles. Pauley bíró érvelése szerint azonban az MP3tunes
nem egy file-t szolgáltat több felhasználó felé, csupán egy matematikai algoritmus
segítségével tömöríti az adatokat, kiszűrve a felesleget. Amennyiben a kiadók
fellebbezése után ez a tétel is érvényben marad, mind az Amazon, mind a Google
számára megnyílik a lehetőség, hogy hasonló módon szűrjék a másolatokat, ezzel
óriási összegeket és tárhelyet spórolva.
Forrás: arstechnika
xEzt is figyelmébe ajánljuk:
Fake Angry Birds – jönnek a rosszindulatú alkalmazásokEgyre nagyobb fenyegetést jelentenek a hamis játékalkalmazások, amelyek nemrég több mint ezer embert rövidítettek meg.
|
|