Ma: 26°CViharos, villámokkal
Itbusiness díjak

 

 

Idén a Boscolo New York Palace Budapest adott otthont az itbusiness hagyományos szezonnyitó fogadásának. Az itbusiness leadership award díjat idén a Vodafone Magyarország Zrt. és a HumanoIT Kft. pályázata érdemelte ki, különdíjat a MOHAnet Mobilsystems Zrt. kapott. Az év véleményformálója Doransky (Dobó Mátyás) lett.

 

Az itbusiness évadnyitó partijaként jegyzett Inside itbusiness 2010 idén egy új funkciót is betölt az eddigieken túl. Évadnyitásról van szó most is, és persze a környezet is ehhez méltó. 2010 májusában azonban hivatalosan véget ért a gazdasági recesszió. Jelentős változások és még nagyobb munkálatok folytak a nyáron, hogy a megváltozott piaci környezetben a cégek valóban felkészülten érkezzenek vissza az őszi piacindulásra.

 

Így az Inside gála és az erre az alkalomra készített Nagykönyv az első igazi „ict-esemény” a válság lezártát követően. Ki élte túl a válságot? Ki nem? Vagy ki az, aki nemcsak egyszerűen túlélte, hanem győztesen jött ki az elmúlt két év nehézségeiből? A Nagykönyv és az Inside erre is mutat egyfajta tükröt.

 

Mutatott is, hiszen minden eddiginél nagyobb érdeklődést, közel 330 főt vonzott Dorothy a Boscolóba. Az idei rendezvény az „Óz a csodák csodája” világát mint közgazdasági allegóriát idézte. Sziebig Andrea rövid, stratégiai prezentációja pedig az itbusiness megerősödését, az elmúlt évben realizált profitnövekedését és a kiadónál elindult ict alapú média-tudásközpont felállását mutatta meg.

 

Az immár hagyományosnak mondható fogadáson adták át a magazin kiadója által életre hívott itbusiness leadership award díjat; hetedik alkalommal talált gazdára ez az iparági elismerés.

 

Cikk nyomtatásaHozzászólás
IVSZ Közbeszerzési Konferencia Fooldal/events/IVSZ_Kozbeszerzesi_Konferencia_2012.html 2012 5 17 5 10 40 0 false

A fórumon résztvevők első kézből értesülhetnek a változásokról és az új rendelkezésekről.

 

Ízelítő a témakörökből:

  • A központosított közbeszerzési eljárások, szerződések
  • A 46/2011-es kormányrendelet tartalmának ismertetése, az NFM eljárás ellenőrzési gyakorlatának bemutatása
  • Az új jogorvoslati szabályok ismertetése
  • Élni és visszaélni a közbeszerzéssel
  • Ajánlattételi buktatók és könnyebbségek az új közbeszerzési szabályokban

 

IVSZ Közbeszerzési Konferencia http://ivsz.hu/hu/hirek-es-esemenyek/esemenyek/esemenynaptar/ivsz-rendezvenyek/2012/05/KEF-konferencia-29052012 2012 5 17 5 10 40 31 false 1 true Bővebb információ

2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld 2111 2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld false
Információs Társadalom Parlamentje Fooldal/events/Informacios_Tarsadalom_Parlamentje_2012.html 2012 5 8 3 10 32 0 false

Magyarország megújulása

Az esemény célja, hogy a társadalom legszélesebb és legváltozatosabb szegmensei is elmondhassák véleményüket egymásnak és az információs társadalom formálásában meghatározó döntéshozóknak. A rendezvény valóban parlament kíván lenni abban, hogy törekedve a képviseleti elvre, jelen legyenek, és az eseménynek aktív részesei váljanak azok a szervezetek, szakértők, akik hűen képviselik a társadalom legkülönbözőbb szegmenseinek problémáit, felvetéseit. Ebből kifolyólag résztvevőink között nem csak az infokommunikációval foglalkozó civil szervezeteket üdvözölhetjük, hanem olyanokat is, amelyek fő küldetése ugyan más, de tevékenysége összefügg az információs társadalom témakörével, és amelyek véleménye ebben a témakörben talán nehezebben jut el a döntéshozókhoz.

 

Információs Társadalom Parlamentje http://infoparlament2012.antartweb.com/ 2012 5 8 3 11 35 51 false 1 true Bővebb információ

2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament 2091 2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament false Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt

Eseménynaptár

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.