A definíció szerint e-könyv az, amikor egy könyv szövegét digitális formában
adják ki; ez a szöveg letölthető, s személyi számítógépen vagy valamilyen más
hordozható digitális eszközzel – kéziszámítógéppel (pda) vagy speciális, még kevéssé
elterjedt e-book-olvasóval – olvasható. A mobiltelefonok nem nyújtanak ugyan vonzó
alternatívát a könyvolvasással szemben, de az okostelefonok terjedése változtathat
ezen.

Csak kényelmesen!
A szöveget általánosan használatos formátumokban – például pdf-ben vagy a Wordben
– jelentetik meg, de számos speciális típus is létezik, azaz bizonyos olvasók
csak a gyártó által levédett formátumot olvassák (például az Amazon Kindle vagy
a Sony Reader).
Olyan, mint az igazi
A nyomtatott könyvek – például szkenneléssel – hiánytalanul átalakíthatók elektronikus
könyvekké, de az elektronikus könyvek nyomtatásra való átdolgozása csak részben
lehetséges, az elektronikus könyvek ugyanis a szöveg mellett táblázatokat, egyenleteket,
képleteket, ábrákat, animációkat, képeket, hangokat, filmeket és csatolt elektronikus
állományokat is tartalmazhatnak.
Hazánkban egyelőre gyerekcipőben jár az e-book-kiadás – jobbára csak szakkönyvek
jelennek meg –, s a nagy nemzetközi e-book-áruházak is kevés magyar nyelvû digitális
könyvet tartanak a saját, egyre bővülő kínálatuk mellett.
Amikor szemügyre veszünk az olvasón egy e-könyvet, illetve egy oldalát, akkor
láthatjuk: éppen olyan, mint egy igazi könyv, s ha egy darabig használjuk az olvasót,
akkor sokak szerint hamarosan megszokjuk. Könyvek ezrei elférhetnek benne, tehát
akár egy egész könyvtárat magunkkal hordozhatunk.
Elvileg olcsóbb…
Nézzük meg kicsit a költségeket is, s vegyük szemügyre, mennyiért állítható elő
egy zenei cd és egy digitális könyv. Egy zenei album elkészítése meglehetősen
költséges, hiszen az ár az előadók munkája mellett tartalmazza a zenei utómunkálatok
és a technikai előállítás ráfordításait is.
Egy könyvnél elvben teljesen más a helyzet, ugyanis távolról sem merülnek fel
olyan költségek, amelyek indokolttá tennék a papírkiadást akár csak megközelítő
árat is. Lényegében már legépelni sem kell a könyvet, az írók döntő többsége számítógépen
írja, könnyen szerkeszthető, tördelhető, pár óra alatt kész az e-könyv. Ha pedig
hagyományos, nyomtatott formában is kiadják a könyvet (ma még ez az általános),
akkor annak nyomdakész változata néhány perc alatt átalakítható a cég saját formátumába,
s kész is az elektronikus könyv.
Elég egy webáruház
Nincs nyomdai költség sem, nem kell raktározni a könyveket, és a terjesztéssel
kapcsolatos nehézségek egy részétől is megszabadul a kiadó, hiszen elég egy webáruházat
üzemeltetni vagy szerződni valamely e-könyv-áruházzal.
Joggal várhatnánk tehát, hogy elektronikus formátumban egyszerûbben és olcsóbban
tudjunk megszerezni egy könyvet, mint hagyományos kiadásban. A valóságban azonban
a nagy nyugati forgalmazóknál az elektronikus könyvek ára általában a papírkiadás
közelében, sőt időnként afelett mozog.
…de vannak kivételek
A szerzői jogok védelme nagyon fontos a kiadóknak és az íróknak, de egyáltalán
nem érdekli az olvasókat, illetve felhasználókat (tisztelet a 0,05 százalék kivételnek),
akik, ha tehetnék, minden mûvet egyszerûen csak lemásolnának, hiszen így csak
töredékébe kerül megszerezni a kívánt információt. Sokak szerint a jogvédelem
és a „tudás mindenkié” eszme ellentétes érdekek ütközése. Az egyik oldalon a mostani
irodalmárok, tudósok és kutatók sokszor lebecsült szellemi munkája; a másikon
a tehetséges fiatalok (a jövőbeni tudósok) fejlődése, érvényesülése áll. Egy jól
mûködő jogvédelem nehezíti a széles körû tájékoztatást, az átfogó szakmai képzést,
önképzést.
Nincs védelem?
Az elektronikus formában tárolt és terjesztett adatok hatásos jogvédelme szinte
megoldhatatlan feladat.
Egyes vélekedések szerint az offline anyagok másolás elleni védelme nem valósítható
meg, mint ahogy a nyomtatott könyvek is könnyedén fénymásolhatók. (A hatályos
magyar törvények szerint a szöveges dokumentumok csak írógéppel vagy kézírással
reprodukálhatók, fénymásológéppel nem.)
Az online anyagok hozzáférése korlátozható ugyan, de hogy az anyag megtekinthető
legyen a letölthetőség (és másolás) korlátozásával, az nehéz feladat.
Szokásos eljárás, hogy a tartalomjegyzék és egy mintafejezet korlátlanul megtekinthető,
de a teljes könyvért már fizetni kell. Természetesen egyes ügyes felhasználók
az így elért könyvet könnyen másolható formátumúra változtatják, és jogtalanul
terjesztik.
Digitális jogok
Különösen a drága szak- és tankönyvek esetében kényes a helyzet, másolásuk ugyanis
nem tekinthető egyszerûen gazdaságos csínynek, hanem a szerzők és kiadók munkájának
semmibevételét jelenti. Van ugyanakkor olyan kiadó, amely megkísérli feloldani
a szerzői-kiadói, illetve tanulói-olvasói szempontok érdekellentétét, ellentmondását.
A cég a webes portálján felkínálja kurrens könyveit elektronikus könyv formájában
is; nem ingyen ugyan, de olcsóbban, mint a fénymásolás, és akár fejezetenként
is. A felhasználó ingyenesen hozzájut a tartalomjegyzékhez, tárgymutatóhoz, kereshet
a teljes szövegben, majd a szükséges anyagrészeket megvásárolhatja.