A második világháború óta az oktatás iránti megnövekedett kereslet világszerte nem igazodik a gazdaság elvárásaihoz, felülmúlja a rendelkezésre álló állami forrásokat, ugyanakkor az államok és politikai szándékok nem képesek ellenállni a kereslet növekedésének. A felsőoktatás iránti keresletet sehol nem az állam gerjeszti, és megakadályozni sem képes. Ahol a kormányzat elég erős volt ellenállni a társadalmi nyomásnak, ott a privát intézmények térnyerése jellemző. Így például az Egyesült Államokban vagy Japánban, ahol az egyetemisták túlnyomó többsége felsőoktatási magánintézményben tanul. A felsőoktatásban részt vevő, tanult, innovatív társadalmi rétegek a gazdaság fejlődésének mozgatórugói, a gazdasági teljesítőképesség háttere nélküli, átgondolatlan mennyiségi fejlesztéssel viszont a diplomás munkanélküliség áldozatai és ezzel együtt társadalmi feszültségek forrásai lehetnek.

 

Szolgáltató, fogyasztó, termék

A szakirodalom általában a hallgatót jelöli meg a felsőoktatás fogyasztójaként. Viszont ha jobban belegondolunk, a hallgató mégsem teljesen tekinthető annak. Egyrészről, az intézmény és a hallgató között aszimmetrikus az információ megoszlása. Ez azt jelenti, hogy az intézmény jobban tudja, mit jelent a minőségi szolgáltatás, mint a szolgáltatás igénybe vevője; jobban tudja, hogy a hallgatónak mire van szüksége. Másodszor, nem a hallgatók fizetnek a szolgáltatásért. Még a nem állami felsőoktatási intézmények is kapnak állami, illetve más külső támogatást, például adományokat. A tandíjak pedig a legritkább esetben fedezik a képzés költségeit.

De ki fizet a diplomáért? Az Egyesült Államokban például gyakori, hogy komoly összeggel támogatják az ipar képviselői a felsőoktatási intézményeket, illetve más adományozók, magánszemélyek is jelentős összegekkel járulnak hozzá a képzéshez. A szolgáltató, azaz a felsőoktatási intézmény igyekszik minél több bevételre szert tenni, ezért megpróbál minél több támogatót megnyerni, cserébe általában a cégek képzésre vonatkozó igényeit is figyelembe veszi.

Magyarországon elsősorban az állami támogatás dominál. Ha az állam a pénz forrása, az elsősorban azért van, mert szociális felelőssége igen nagy az ügyben. Össztársadalmi érdeket szolgál a felsőoktatás. Tudjuk, hogy vannak olyan képzések, amelyek önköltsége rendkívül magas, mégsem feltétlenül népszerűek, sőt az a pozíció, amit be lehet tölteni vele, alacsony fizetéssel jár, viszont szükség van olyan végzettségű emberekre is. Az ilyen képzéseket állami támogatás nélkül nem lehetne működtetni. Ilyenkor felmerül a gondolat, hogy a fogyasztó nem is a hallgató, hanem a munkaerőpiac, amelyre a felsőoktatás „termeli” a képzett hallgatókat mint termékeket. Ahol az adófizetők pénzéből zajlik a felsőoktatás, ott is jelentkezik az ipar képviselőinek hozzájárulása a képzésekhez, csak ott ez jobbára az állam kezén keresztül zajlik.

Az eddigiekből tehát világos, hogy a támogatókat úgy tudja egy felsőoktatási intézmény meggyőzni arról, hogy minél több forrást nyújtsanak, ha figyelembe veszi a munkaerő-piaci igényeket, magas szinten tartja az oktatás, illetve a kutatás színvonalát, azaz hosszú távon a hallgatók számára magas minőségű szolgáltatást nyújt.

 

Hazai vizeken

Vadász Pál, a Montana ügyvezetője szerint idehaza ez nem egészen így működik. Szerinte a felsőoktatási intézményeknek manapság túl nagy az önállóságuk, és nem követik megfelelően a piac igényeit. Az egyetemek jellemzően arra törekszenek, hogy nagy létszámot futtassanak, mert arra kapják a fejpénzt. Így elsősorban a mennyiség, és nem a minőség fontos számukra.

Az állam és a felsőoktatás nem reagál elég rugalmasan az ipar igényeire – folytatja. A képzés nem mindig ott folyik, ahol valóban szükség volna rá, így bizonyos szakemberekből túl keveset, másokból túl sokat termelünk. Vadász Pál szerint a felsőoktatás igazából nem is kényszerül arra, hogy kielégítse a piac valós igényeit. „Sokkal inkább azt látom, hogy valamilyen belső igényrendszer szerint fogalmazódik meg az oktatás minősége és mennyisége” – mondja a cég ügyvezetője.

Az állam fölöslegesen finanszíroz olyan képzéseket, melyeknek semmiféle társadalmi hasznuk nincs; szerinte az egyetemek és főiskolák finanszírozási rendszerét meg kellene változtatni oly módon, hogy az állami hozzájárulás arányban legyen az outputtal, vagyis az oktatás mérhető mennyiségével és főleg minőségével. „Az ily módon megtapasztalt eredményekhez képest, nem pedig a hallgatói létszámhoz mérten kellene megoldani a finanszírozást. Ez komoly felsőoktatási módszertani kérdés, de meggyőződésem, hogy erre is létezik valamilyen direkt vagy indirekt megoldás” – magyarázza Vadász Pál.

 

Szakadék tátong

Hasonló a véleménye Bojár Gábornak, a Graphisoft alapítójának, aki lévén, hogy egy magánegyetemben érdekelt, rálát a vonatkozó piaci állapotokra. Bojár Gábor úgy véli, hogy a felsőoktatás és az üzleti világ igényei között tátongó szakadék valóban komoly probléma, nemcsak Magyarországon, de az egész világon.

„Nálunk a Graphisoftnál például az egyetemről kikerülő fiatal szoftverfejlesztő mérnökök szakmai tudásával nincs probléma, de az üzlet és a piac megértése, megszeretése – amely nélkül nem tudnak valóban eladható terméket fejleszteni – már keményebb diónak bizonyul” – mondja. Bojár Gábor szerint ez a távolság a múltban még többé-kevésbé tolerálható volt, de a 21. században olyan mértékben felgyorsult a tudás átültetése a gyakorlatba, hogy ez a szakadék már égető piaci problémává vált. Szerinte éppen azok a cégek jutnak versenyelőnyhöz, amelyek hamarabb át tudják ezt hidalni.

„Azt hiszem, a szakadék nem is az oktatás és az üzleti világ, hanem a tudományos kutatás és az üzleti világ között húzódik, a felsőoktatás pedig szorosan egybeolvad a tudományos kutatással. Az oktatóktól az egyetemek elvárják, hogy tudományos kutatómunkát is végezzenek, ami önmagában helyesnek is látszik, de azt hiszem, éppen itt a probléma gyökere. A diákokat sajnos, ily módon a tudományos világ értékítéletére, és nem a piac tiszteletére és szeretetére tanítják. Mert mi is egy tudományos kutató teljesítményének mérőszáma? A publikációk száma és ezek idézettségi mutatója. Mikor érzi magát tehát sikeresnek egy kutató? Ha sikerül elérnie a szűk szakmai elit elismerését. Az üzleti világban viszont nem a szűk szakma, hanem a piac elismerését kell kivívni. Erre a legnehezebb ránevelni a fiatal mérnököket, és azt hiszem, ennek az értékrendkülönbségnek tudható be, hogy annyi rossz, bonyolult és nehezen használható terméket terveznek szerte a világon” –magyarázza Bojár Gábor.

Gondoljunk csak arra – folytatja a cégalapító –, hogy egy szokásos tv-vevő, szatelit beltéri egység és dvd-lejátszó kezeléséhez miért kell annyi távirányító, tele felesleges gombokkal. Kedvenc példám a liftek vezérlése: Kivel ne fordult volna elő, hogy véletlenül rossz emelet gombját nyomta meg a liftben? És hány olyan liftet láttak már, ahol ezt egyszerűen ki lehet javítani? Mert a mérnök nem szereti, hanem lenézi a laikus „buta” felhasználót és tervezéskor arra gondol: a felhasználó ne hibázzon, kövesse a mérnök logikáját – teszi még hozzá.

 

Kiútkeresés

A szakadék áthidalására szerte a világon hasonló módszerekkel kísérleteznek. Szakmai gyakorlatra küldik a diákokat vállalatokhoz, vendégelőadókat hívnak meg az iparból egy-egy előadás megtartására, továbbá az egyetemek irányító testületeiben, szenátusaiban egyre nagyobb súllyal és befolyással vesznek részt az üzleti világ képviselői is. A nyomás az ipar oldaláról érkezik, hiszen a szorító szükséget az ipar érzi jobban. Ennek leglátványosabb megjelenése, hogy a tudásintenzív iparágak – elsősorban az informatika – nagy hírű felsőoktatási központok köré települnek, hiszen a fizikai közelség sokat segít az együttműködésben. Így alakult ki a kaliforniai Stanford Egyetem körül az első Szilícium-völgy, amely mintát azóta az egész világ és természetesen Magyarország is igyekszik követni.

A legnagyobb hazai Szilícium-völgy a lágymányosi Infopark, ennek kistestvére pedig az óbudai Graphisoft Park. Ez utóbbi egy nagyon lényeges ponton különbözik idősebb testvéreitől, beleértve a legidősebbet és legnagyobbat, az eredeti kaliforniai Silicon Valleyt. Ott (és a lágymányosi Infoparkban is) már működött a nagy hírű egyetem, amikor az ipar odatelepült, sőt éppen ezért települt oda. A Graphisoft Parkban viszont előbb települtek meg a tudásintenzív iparágak (az alapító Graphisoft mellett a Microsoft, az SAP, a Canon, illetve a biotechnológia és gyógyszeripar képviseletében a Servier, az AMRI és sok más kisebb hazai cég), a felsőoktatási intézmény csak ezek után került oda.

A sorrendi különbség szimbolikus –mondja Bojár Gábor. Ahol már megvolt a nagy hírű egyetem és azt követte az ipar, ott az egyetem joggal érzi, hogy feladata az iránymutatás, az ipar és a kutatás vezetése. A Graphisoft Parkban nemrég megnyitott Aquincum Institute of Technology (AIT) viszont fordított szereposztást vállalt: nem vezetni, hanem szolgálni szeretné piacát, az informatikai ipart. Nem azt tűzte ki célul, hogy teljes értékű diplomát adjon, hanem specializált tantárgycsoportot kínál a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kihelyezett szakirányaként. Ezen a tantárgycsoporton belül viszont – szerény célként – a világon a legjobbat szeretné nyújtani.

Kizárólag angol nyelvű programot kínál az egy-egy féléves részképzésre érkező, elsősorban amerikai hallgatóknak. A kiválasztott tantárgycsoport (mely Creativity in Computer Sciences and Software Engineering gyűjtőnév alatt fut) éppen az akadémiai világ és az üzleti világ közötti fentebb vázolt szakadék áthidalását célozza, és az oktatók jelentős része az informatikai iparból érkezik, bőséges világpiaci tapasztalattal a háta mögött. Ha pedig a legjobb amerikai egyetemek (Princeton, Harvard, Williams és a többiek) érdemesnek találják ideküldeni legjobb diákjaikat, és mindezért kifizetik az amerikai szintű tandíjat, akkor valószínűleg jó úton jár az Aquincum Institute of Technology.

A Graphisoft Parkban működő cégek pedig többszörösen profitálnak az AIT működéséből. Fiatal munkatársaik felvehetnek egy-egy tanfolyamot anélkül, hogy a munkából nagyon kiesnének, közben pedig gyümölcsöző munka- és baráti kapcsolatokat építhetnek ki a legjobb amerikai egyetemek legjobb – ezért valószínűleg magas pozícióba kerülő – diákjaival. Arra is nagy a kereslet, hogy ugyanezek a diákok a kurzus elvégzése után egy-két hónapos szakmai gyakorlaton vegyenek részt a Park cégeinek munkájában.

„A szakadék áthidalására, azt hiszem, nincs más út, mint a hasonló típusú kapcsolatok erősítése, valamint a piaci szellem meghonosítása a műszaki felsőoktatásban” – fogalmaz Bojár Gábor.