InnoMax néven – hagyományteremtő céllal – hirdetett pályázatot az Invitel kis-
és középvállalkozások számára, amelyek 2009-es innovációs fejlesztéseikkel pályázhattak.
A versenyt decemberben írták ki, január közepéig lehetett nevezni, s a határidőig
több tucat vállalkozás nyújtotta be pályamunkáját. A zsűrit Krisán László (Ka-Vosz Zrt.), Kürti Sándor (Kürt Zrt.), Stipsicz Károly (Haszon Lapkiadó Kft.) és Zsembery György (Invitel Zrt.) alkotta, a díjakat ők adták át a Művészetek Palotájában 2010.
február 10-én megrendezett gálán.

A győztesek
A pályázók nemcsak termékfejlesztésekkel jelentkeztek, de a vállalati működést
ésszerűsítő, a meglévő eszközök kihasználtságát, illetve a kommunikációs lehetőségeket
maximalizáló megoldásokkal is. A zsűri három kategóriában díjazta a nyertes vállalkozásokat,
míg a Haszon és a Kürt különdíjat is felajánlott.
Mobillal, közvetlenül bankkártyáról
A legizgalmasabb saját fejlesztésekkel – jellemzően termékfejlesztésekkel – a
legkisebb cégek, az 5–19 fős vállalkozások jelentkeztek. E kategória győztese
a Hedz Magyarország Kft. lett, méghozzá az iziShop mTicket és eTicket elektronikus
menetjegyekkel.
|
Különdíjak
|
|
A Kürt különdíját a Gisdata Kft. érdemelte ki, a digitális térképek újszerű felhasználását
megcélzó fejlesztésével. A digitális térképek jellemző felhasználási területe
az autós, illetve gyalogos navigáció, és a földrajzi helyszín szerinti keresés.
A térképes adatbázisok alkalmazási területét hívják helyszín alapú szolgáltatásoknak
(Location Based Services – LBS), ezt a területet bővíti ki a Gisdata Kft. fejlesztése
a közösségi médiára. A fejlesztés révén a térképes adatok összekapcsolhatóvá válnak
a Facebookkal vagy akár az iwiw-vel is, így a felhasználók földrajzi elhelyezkedésük
alapján is interakcióba kerülhetnek egymással.
A Haszon Lapkiadó Kft. a Medicover egészségügyi szolgáltató Medical Guide Line
nevű fejlesztéséért adott különdíjat. Az elektronikus Guide Line-nak köszönhetően
sikerült biztosítani egy egységes működési és betegellátási színvonalat, a nemzetközi
orvoscsapat kidolgozott útmutatása alapján.
Az orvosok a páciensek adatait, a diagnózisokat és terápiákat rövid idő alatt,
egy egyszerűsített felületen rögzíthetik, illetve a korábban rögzített információkhoz
is teljeskörűen férhetnek hozzá.
|
|
A rendszer két újítást hoz a 10–15 éve megszokott mobilfizetési megoldásokhoz
képest. Az egyik, hogy nem sms-sel, illetve telefonhívással működik, hanem az
első használatkor egy Java mobilalkalmazás települ a telefonra, leegyszerűsítve
a jegyvásárlás folyamatát. A másik különbség, hogy a fizetéshez nem a mobilszolgáltató
számlázórendszerét veszi igénybe a rendszer, hanem közvetlenül a felhasználó bankkártyáját,
így megspórolható a mobilszolgáltatók fizetési partnerként történő részvételekor
esedékes tranzakciós költség.
Három dimenzióban
A 20–69 fős vállalkozások pályázatai között már lényegesen kevesebb a termékfejlesztés:
a vállalatok belső kommunikációjuk, ügyvitelük, illetve marketingkommunikációs
eszköztáruk fejlesztésébe fektettek pénzt, időt és energiát. Ebben a kategóriában
az iPont-Consulting Kft. pályázata bizonyult a leginnovatívabbnak, ez a cég a
3d-tartalmak és -megoldások fejlesztésére koncentrált. A cég egy német hardvergyártó
különleges megjelenítőjére készít tartalmakat: a német cég eszköze háromdimenziós
megjelenítésre alkalmas – anélkül, hogy a nézőnek bármilyen különleges szemüveget
kellene viselnie.
Mivel az lcd-kivetítőn látható kép bármiféle további eszköz használata nélkül
térbelinek hat, ezért különösen alkalmas eladóhelyi prezentációs eszközként való
használatra. Az iPont erre a megjelenítőre adaptálja a már meglévő, kétdimenziós
tartalmakat, illetve új, háromdimenziós tartalmak előállítására is felkészültek.

Illusztris helyszínen, értő közönség előtt
Kapcsolati háló
A 70–250 fős vállalatok kategóriájában indulók saját, céges infrastruktúra-fejlesztéseiket
mutatták be pályázatukban. E kategória nyertes pályázatát az Opten Informatikai
Kft. nyújtotta be, amely cég kiterjedt cégadatbázist üzemeltet, és jelentős mennyiségű
cégadatot tart nyilván. A cég fejlesztésével ezek az adatok újszerű módon, kapcsolati
hálóban jeleníthetők meg. Az Optentől információt kérő felhasználók így könnyen
átlátható formában ismerhetik meg a potenciális partnereik mögött álló cégeket,
e partnereik tulajdonosi, befektetői szerkezetét.