Minden erőmű életciklusában eljön az az idő, amikor meg kell újítani a berendezéseket
vagy kapacitást kell bővíteni. Így történt ez a százhalombattai Dunamenti Erőmű
esetében is, ahol jelenleg új erőműblokk, a G3 beruházása zajlik. A blokk, leegyszerűsítve,
egy gázturbinából, egy hőhasznosító kazánból és egy felújított gőzturbinából áll.
A rendszerhez tartozik még a hőhasznosító kazánt a gőzturbinával összekötő csővezeték-rendszer
is. A projekt keretein belül a hőhasznosító kazán kivitelezését a BIS Hungary
Kft. (a Bilfinger Berger Industrial Services magyarországi leányvállalata) végzi,
a kazánt tervező és szállító belga CMI Engineering megrendelése alapján. A projekt
szerződéses értéke mintegy 5,5 millió euró.
| Történelmi háttérrel |
|
A BIS Hungary Kft. ezen a néven ugyan még csak 2007 óta ismert Magyarországon,
ám mögötte valójában 60 éves, ipari hagyományokkal teli múlt áll – ismerteti a
történelmet Bagó Annamária, a BIS Hungary személyzeti és kommunikációs tevékenységéért felelős vezetője.
A két nagy elődöt – a Hőtechnika Vállalatot, valamint a Gyár- és Gépszerelő Vállalatot
– az 1950-es évek elején alapították. A 90-es években a németországi Rheinhold
& Mahla AG vált a fő tulajdonossá. Az ezt követő időszakban a cég szerkezete
többször változott, önálló leányvállalatok alakultak, és a tevékenységi kör is
bővült. 2007-től pedig a főtulajdonos névváltozása után az addig R&M TS Hungary
Kft. néven tevékenykedő vállalat neve BIS Hungary Kft.-re változott.
A jelenleg mintegy 1000 főt foglalkoztató BIS Hungary alapvetően két fő ipari
területen működik. Az egyik a gépészeti tevékenység, azaz az ipari létesítmények
építése, szerelése, kivitelezése, a másik pedig a nagyipari hő- és hangszigetelés.
A magyarországi BIS kitűzött célja az ipari üzemek teljes életciklusának követése,
a tervezéstől az építésen és karbantartáson át a bontásig. Ennek érdekében a megrendelő
részére a BIS Hungary Kft. a „mindent egy kézből” kivitelezési formát kínálja.
|
|
A kivitelezés 2009 augusztusában kezdődött, s idén szeptember végén végzik az
utolsó simításokat – vázolja fel a hátteret Somogyi Imre, a BIS Hungary projektvezetője.
Hatékony támogatással
A szerelési fázis több műszaki részre tagolható. Először össze kellett szerelni
körülbelül 600 tonnányi acélszerkezetet, ezt követően két párhuzamos tevékenység
indult: a kazán hőcserélő moduljainak a szerelése, valamint a belső hőszigeteléssel
ellátott kazánfal, illetve a ki- és belépő füstcsatornák szerelése. A vállalás
részét képezte a mintegy 200 tonna csővezeték előgyártása és helyszíni szerelése,
valamint a kazán gőzdobjainak szerelése. A kazán kéményét előre gyártott elemekből
a földön állították össze, majd gyűrűnként emelték a helyére az egyes kéménytagokat.
A teljes csőrendszer és a gőzdobok hőszigetelése, a villamos irányítástechnikai
rendszer szerelése, valamint a kísérő villamos fűtési rendszer tervezése és szerelése
jelenleg is folyamatban van.
A projekt bonyolultsága megkívánta, hogy a projektmenedzsmentet informatikai
megoldással is megtámogassák. A megrendelő CMI kívánságára a BIS Hungary a Brit
Tech Üzleti Tanácsadó Kft. által javasolt Oracle Primavera termékcsalád – költségmenedzsmentet,
erőforrás-tervezést és -ütemezést lehetővé tevő – Primavera P6 nevű informatikai
megoldását használta, elsőként e projektben.
A szoftvert a BIS szakemberei alapvetően arra használják, hogy nyomon kövessék
az egyes tevékenységek időbeni ütemezését, valamint rávilágítsanak ezeknek a tevékenységeknek
a kapcsolatára, egymásra hatására, s figyelemmel kísérhessék az előrehaladást,
az egyes tevékenységek pillanatnyi státuszát.
Minden kezdet nehéz
Amikor a BIS elkezdett felkészülni a munkára, magától értetődött, hogy részletes
ütemtervre van szükség. A helyzet egyik sajátossága az volt, hogy már javában
folyt a projekt, amikor elkezdődött a Primavera P6-felhasználók egyedi képzése,
azaz a gyakorlat előbbre tartott, mint az elmélet – ecseteli Svidrony András, a BIS Hungary ütemtervező szakértője.
Ezért a konzultációs tevékenység során arra fektettek hangsúlyt, hogy az egyes
feladatlebontási struktúrákon (work breakdown structure) belüli tevékenységekben
nagyon konzekvensen és pontosan találják meg a logikai kapcsolatot, mivel az egymást
követő tevékenységek hatással lehetnek egymásra. A BIS szakembereinek körülbelül
három hónapjukba került, mire használható bázistervet tudtak összeállítani.
| Követi a tendenciákat |
|
A Brit Tech Üzleti Tanácsadó Kft. jogelődjével együtt 1996 óta működik Magyarországon,
alapvetően projektmenedzsmenttel és a kapcsolódó szolgáltatásokkal foglalkozik
– mutatja be röviden cégét Vincze Kornél.
A cég kezdettől fogva, Magyarországon egyedüliként, értékesíti az Oracle által
meghatározott nemzetközi értékesítési hálózatán (S.C. Total Soft S. A.) keresztül,
illetve vezeti be az Oracle Primavera informatikai rendszereit, az ügyfelek igényeihez
igazított képzések és konzultáció kíséretében. A vállalat ezenkívül konzultációs
szolgáltatást nyújt ügyfelei részére a projekt-, szerződés- és kockázatmenedzsment
területén.
A 2008 óta immár az Oracle portfóliójába tartozó Primavera prémiumkategóriás
informatikai megoldásként meghatározó a projektmenedzsment területén. Lényeges,
hogy nem közönséges nyilvántartó alkalmazásról van szó, hanem segítségével a projektek
előrehaladására lehet következtetni, tapasztalatokat lehet gyűjteni. A Brit Tech
jelenleg négy ágazat, az energetika, az építőipar, a közigazgatás, valamint az
olaj- és gázipar számára javasol megbízható projekt-, szerződés- és kockázatmenedzsment-megoldásokat
Oracle Primavera alapon.
Az elmúlt 15 év során a projektmenedzsment, -kezelés, -dokumentálás kapcsán sok
tapasztalat gyűlt össze náluk, amit minden projektnél érdemes és talán lehet is
hasznosítani. Az Oracle Primavera-megoldások ebben segítik a cégvezetőket, a projektvezetőket
és a projektekben résztvevőket.
|
|
Munkánk során azt tapasztaljuk, hogy minden egyes Primavera-bevezetés más és
más – veti közbe Vincze Kornél, a Brit Tech ügyvezető igazgatója. A folyamatok attól függnek, hogy egy projekt
a cég életciklusának melyik fázisában indulhat el. Gyakran előfordul, hogy a szoftvert
már folyamatban lévő projektben kell bevezetni, így szinte mindennapos jelenség
az időzavar.
Komolyabb tevékenységek felé
Ha szimbolikusan is, de megvalósult az erőforrás-tervezés – mondja Svidrony András.
Ezzel megvolt az eszköz arra, hogy az időeltolódásban lévő tevékenységeket előbbre
lehessen vinni – munkaidő-hosszabbítással vagy többletmunkaerő bevonásával. A
már megalkotott ütemterv az utókalkulációban hasznos, mivel minden egyes tevékenységnek
rögzítették a tervezett és a végrehajtott időtartamát. S ebből szépen visszaszámolható,
hogy a tervekhez képest az adott feladat végrehajtása mennyi időt vett igénybe.
Annak ellenére, hogy a BIS-nek ez volt az első Primavera P6-megoldással lebonyolított
projektje, és a funkciók közül sem használtak ki mindent, a cég jó eredményt ért
el a szoftveres támogatás használata révén, amit a megrendelő is elismert – foglalja
össze Somogyi Imre.
A fentiekből kiderül, hogy a műszaki fejlesztés manapság minden szempontból nagyon
fontos tevékenység – mutat rá Vincze Kornél. A többéves tapasztalatok alapján
a műszaki szempontokat a közigazgatási, a jogi és a pénzügyi folyamatokkal együtt
kell kezelni, ezeket a tevékenységeket össze kell hangolni, s egymásra hatásukat
elemezni. A különböző projektek tevékenységeinek logikai kapcsolódása alapvetően
befolyásolja a határidőket, illetve egy döntés alapvetően befolyásolhatja a költségeket,
s ezt tudomásul kell venniük a közigazgatási, pénzügyi, jogi folyamatokban résztvevőknek
is.