Ma: -6°CTiszta idő
Nem kerülhető el az elektronizáció
2010. 09. 02. csütörtök

A válság informatikára gyakorolt hatása természetesen érződik az anyagi lehetőségeken.

-
Laky Norbert, Fővárosi Bíróság
Jelentősen redukálni kellett a költségeinket – mondja Laky Norbert, a Fővárosi Bíróság informatikai főosztályának igazgatója –, de az igazságszolgáltatás területén ez nem jelentkezett sokkszerű hatásként, két dolog miatt. Egyrészt, az informatikai költségvetés sosem szökött túlságosan magasra a bíróságokon, hiszen évek óta vékonykliens alapú infrastruktúrára és a szabadszoftverek használatára támaszkodunk. Másrészt, az évekkel ezelőtt elindított fejlesztési projektek a válság alatt is folyamatosan zajlottak, nagy részük mostanában ért révbe.

A válság mellékhatásait a személyi állományunkon éreztük. A nálunk megfelelő szakmai gyakorlatot szerzett dolgozóink jellemzően más iparágakban kerestek boldogulási lehetőséget, így erőteljesen csökkent a nálunk munkát vállalók száma. Ez a tendencia mára megfordulni látszik, jelenleg minden státuszunk betöltött, ráadásul azt mondhatom, hogy szakmai szempontból is magasabb minőséget képviselő munkavállalókkal. Ez azért is érdekes, mert a mi bértáblánk nem versenyképes az általában vett piaci bérekkel. Viszont a stabil, kiszámítható fizetésekkel így is versenyben tudunk maradni.

A válság egyértelműen rámutatott, hogy az elektronizáció az igazságszolgáltatás területén sem kerülhető el. Igaz, a bíróságok alapvetően még hosszú ideig papír alapon is fognak működni, viszont fontos és elengedhetetlen, hogy időben elkezdjük az elektronikus dokumentum- és ügyfélkezelő rendszerek bevezetését, elterjesztését.

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

Hetilap kiválasztó
-tól
-ig
Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere mostanában?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?
Jelenleg 1776 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:
A legkeresettebb emberek:
1
2
3