Létfontosságú a beszállítói lánc kezelése egy globális
óriásvállalat számára. Nagy utat kell azonban megtenni, mire egy cég elérkezik
a 21. század integrált és intelligens hálózataihoz. Az IBM globális beszerzési
igazgatójával beszélgettünk a logisztikai hálózatok evolúciójáról.
...
Az idei évben az eddiginél is alacsonyabb költségek mellett
kell fenntartani vagy éppen növelni a szolgáltatási színvonalat. A feladat
nehéz, de nem lehetetlen – mondja interjúalanyunk.
Nem, nem az írókról lesz szó, hanem azokról, akik a védelmi rendszerek leggyengébb
pontját, az embert támadják, és úgy csalnak ki információkat. Védekezni ellenük
nehéz, de nem lehetetlen.
Aki nap mint nap a számítógép előtt ül, nem ússza meg a találkozást vele. Ám
most mintha csökkenne az eufória, s várhatóan a Facebook-őrület csendes stagnálásba
fog átcsapni.
Ahogyan itthon, úgy külföldön is befagytak a kormányzati fejlesztések. A büdzsé
terhelt. A virtualizáció és a felhő alapú szolgáltatások hajtják a kormányzati
kereket, de jól szerepelnek az e-megoldások is.
Egyre inkább szükség lenne a kibertér használatának nemzetközi szintű szabályozására,
és bár igény lenne rá, a tényleges egyezmény csak évek múlva születhet meg. A
témában Pintér Istvánt, a Geopolitikai Tanács kuratóriumának elnökét faggattuk.
Gyakran
felmerül, hogy a végzősök nem rendelkeznek a munkáltató elvárásainak megfelelő
gyakorlati tapasztalatokkal, pedig valójában nem ez a fő gond. A cégek
mindenképp „betanítják” az újoncokat, már ha megvannak bennük a tanuláshoz
szükséges alapok és készségek.
Kódolva van a krízis az emberiség történetébe. A szőnyeg alá söprés helyett a
hibákkal való szembenézés és a közös összefogás jelentheti a globális kiutat.
Bő tizennégy hónap múlva megszűnik a Magyar Posta monopóliuma, 2013 januárjától
ugyanis bárki nyújthat postaszolgáltatást, külföldi posták is. A Magyar Posta
megújult vezérkara bízik benne, hogy a hátralévő időben sikerrel készül fel a
piaci versenyre.
A mobilkapcsolatok jót tesznek az emberiségnek, ám az eszközöket okosan kell
használni. A gyártóknak ugyanakkor feladatuk, hogy környezetbarát infrastruktúrát
építsenek.