Miért van az, hogy a munka mennyisége valahogy mindig
növekszik, de a munkakedvünk nem annyira? És eközben a magánéletre sem jut elég
időnk. S szemmel láthatóan nő a rés a szellemi és a fizikai állapotunk
között is. Persze, csak ha hagyjuk, hogy így legyen.
Annyi sírás-rívást és fogaknak csikorgatását hallgattam az elmúlt évben,
hogy gondoltam, így év (leg)elején jó lenne utánajárni: ez folytatódik, vagy
változik-e a közhangulat. Nem könnyű egy ilyen típusú eseményt tető alá hozni,
ráadásul tavaly sem unatkoztunk, fejlesztettünk épp...
Bár a gazdasági, politikai és
ezeknek köszönhetően a gazdaságpolitikai hírek igen gyászosnak festik fel 2012-őt,
az ITB számára ez az év biztosan további áttörést fog hozni. A tavalyi fejlesztések,
új elképzelések már
2011-ben is mutattak eredményeket, de maradandót idén kell h...
Az első
szám a tavalyi Infotér konferencia látogatói száma, a második az idei. Lehet
ezen meglepődni, szabad irigykedni rá, no és vannak, akik dühöngnek miatta.
Végül is az ict-világ mindössze két szegmenséből, a szállítói és közigazgatási
informatikával foglalkozókból voltak ot...
Mostanában mást sem hallok, minthogy bedől az X cég, Y vállalatnál elküldtek
egy sor embert, Z cégnél pedig több tíz százalékkal csökkentették a fizetéseket,
beleértve a menedzsmentét is. Nem egy céget fenyeget a fizetésképtelenség réme.
Ugyanakkor meg jó néhány cég köszöni s...
Csodálkozva olvasom, hogy valamikor a kakaó státusszimbólumnak számított. Feltehetően
ugyanilyen elkerekedett szemekkel olvasnak majd pár év(tized) múlva arról, hogy
egykoron a mobiltelefonra is presztízsértékű eszközként tekintettek az emberek.