Rövidesen több intelligens kártya lesz forgalomban, mint amennyi ember sétál a földkerekségen; azaz a kártyák száma meghaladja majd a 7 milliárdot, míg az emberiség lélekszáma csak 2011-ben ér el erre a szintre – áll az IMS Research egyik jelentésében. Míg korábban a chipkártyákat csak speciális piacokon és országokban használták, addig ma – a mind szélesebb körű alkalmazások következtében – az intelligens kártyák földrajzi elterjedtsége nőttön-nő.

Olykor nagymértékben megelőzve a felhasználói igényeket is

Hol is használunk chipkártyát? Nem is gondolunk rá, de a mobiltelefonokban lapul a legtöbb, sim-kártya formájában. A többi felhasználási terület, például a törzsvásárlói kártyák, a fizetős tévéműsorokhoz való hozzáférést biztosító kártya, a közlekedési jegyek és bérletek, a belépőkártyák fogják jelenteni a következő mérföldkövet ahhoz, hogy 3 éven belül akár 10 milliárdra is felszökjön az intelligens kártyák száma.

Előzés

A chipkártyás technológia fejlődése egyébként nagymértékben megelőzte a felhasználói igényeket; talán csak egy terület létezik – a mobiltelefónia –, ahol a kettő paritásban van, s a technológia nem kerülhető meg. Ugyanakkor már számos „klassszikus” chipkártyát hoztak forgalomba – ilyen például a diákigazolvány vagy az orvoskártya –, amelyek technikailag számos alkalmazás befogadására képesek, ám ezeket lényegében alig használják valamire – legalábbis Magyarországon. Továbbá két-három évvel ezelőtt a szakma azt hitte, hogy majd éppen a bankvilág a Europay, a Mastercard és a Visa bankkártya-társaságok által kialakított, úgynevezett EMV-szabvánnyal fogja mozgatni a piacot, s húzza maga után az államigazgatást.

Kiderült viszont, hogy éppen fordított a helyzet, hiszen bizonyos államigazgatási projektek már elindultak. Ez főként annak köszönhető, hogy ennek a területnek nagyon erős azonosítási megoldásra van szüksége (például elektronikus útlevélre), s ezt másként nem tudja megvalósítani, mint valamilyen tokennel – kézenfekvően chipkártyával, illetve a tokenek kombinációjával.

Az elfogadóhálózat

Az egy dolog, hogy a bankok vagy egyedül, vagy más cégekkel közösen intelligens kártyákat bocsátanak ki, s ezeket mi betesszük a zsebünkbe. A plasztiklap önmagában – legyen bármennyire is intelligens – nem ér semmit, ha nincs mögötte elfogadóhálózat. Ennek létrehozásában a bankokon kívül a kereskedők, szolgáltatók és a bankkártya-társaságok is aktívan részt vesznek. A potenciálisan kártyaelfogadóvá váló s remélhetőleg tranzakciókat is kezdeményező kereskedők száma ma még meglehetősen kevés. Az elfogadásban aktívan részt vevő bankok számára az egyetlen igazi piaci lehetőség a piac kitágítása más irányba. Azokban a szektorokban, ahová a bankok eddig nem telepítettek kártyaelfogadó terminálokat, meggondolandó, hogy a cégek, valamilyen speciális üzleti konstrukcióban, a bankkal közösen hozzák létre az elfogadóhelyet. Új alkalmazási terület lehet a már említett közlekedés: bankkártyával lehetne fizetni például a parkolóautomatában vagy az autóbuszon. De meg is lehetne osztani a funkciókat: távolsági buszon bankkártyát lehetne használni, a helyi közlekedésben viszont az e-pénztárca-alkalmazást vennénk igénybe jegyvásárlásra.

Biometria

A biztonság kérdése egyébként állandó félelme a társadalomnak. A digitalizált adatok növekvő mennyisége miatt a közeljövőben várhatóan megnövekszik a kereslet a biztonságos adattárolás, illetve az azonosítás új módszerei iránt. A biometrikus adatok – például az írisz, az ujjlenyomat és a tenyérgeometria – mind egyediek, és ezért sokkal nehezebb hamisítani őket, illetve korlátozottan másolhatók.

A biometrikus technológián alapuló megoldások elterjedésének számos gátló tényezője van, a megoldások körül sok vita folyik. Egyrészt a technológia még nem mondható elterjedtnek, így nyilván az ilyen technológiát használó eszközök, szoftverek, rendszerek komoly beruházást igényelnek; másrészt az ujjlenyomatunk tárolása nyilvánvalóan aggályos kérdés. A szakma válasza egyértelmű: az ujjlenyomatot (vagy más biometrikus azonosító adatot) csak és kizárólag a kártyán kell tárolni és az eszközöknek (például a pos-termináloknak) csak az összehasonlítást szabad elvégezniük.

Az egyik ilyen tényező a biometrikus azonosítók viszonylag magasabb ára, ezek az eszközök (miután gyakorlatilag minden olvasó egy célszámítógép) drágábbak a kártyás olvasóknál. Ezzel párhuzamosan probléma forrása jelenleg az elfogadottság: a munkavállalók félelme a visszaélés lehetőségétől. Sokszor maguk a döntéshozók sem látják tisztán, hogy ezeknek az eszközöknek a mintafeldolgozási algoritmusa irreverzibilis folyamat, tehát az elektronikus kódból a biometrikus mintát lehetetlen visszaállítani. Másrészt vannak olyan helyek, ahol az alkalmazotti nyomás miatt nem vezetnek be ilyen rendszert, az eszközök pedig sok esetben nem működnek megbízhatóan.

Rádiófrekvenciával

Készpénzkímélő és gyors fizetési megoldásnak ígérkezik a kis összegű vásárlások értékének kiegyenlítése érintkezés nélküli technológiával működő bankkártyával. A szakemberek szerint az eljárás biztonságos is.

A rádiófrekvenciával működő, érintkezés nélküli technológiával történő fizetések elterjesztésének üzleti mozgatórúgója legfőképpen az, hogy a kártyás fizetési lehetőségeket ki lehessen terjeszteni a kis összegű, azaz az 5 és 20 euró közötti költésekre is. Ezzel a fő „versenytárstól”, a készpénzes fizetési területtől lehet piacot hódítani.

A rádiófrekvenciás megoldás bankkártyákra ültetése régóta foglalkoztatja és megosztja a felhasználókat és a szakembereket. Sokan ugyanis attól tartanak, hogy mivel az adatokat rádióhullámok továbbítják az olvasóhoz, illetéktelenek is birtokába juthatnak bizalmas, személyi információknak.

A fejlesztők tudatában vannak ennek a problémának, s igyekeznek is kiküszöbölni. Azt ajánlják a kártyakibocsátóknak, hogy a rádiófrekvenciás átvitelt chipkártyával kombinálják, ahol lényegében a chipen tárolódnak az adatok, biztonságos körülmények között – de a megoldás alkalmazható mágnescsíkos kártyákkal is. A chip hitelesíti a tranzakciót, így a továbbított adatok csak magára a pénzügyi műveletre vonatkoznak, arra is kódoltan.

Az olvasó egyszerre csak egy kártyát kezel, s ekkor is közel, 6–7 centiméterre kell tartani hozzá a lapkát; úgyszólván kizárt tehát, hogy az olvasó az arra haladók zsebén, tárcáján keresztül olvasson le adatokat.

E-buksza

Az egész egy kicsit hasonlít az elektronikus pénztárcára, de nem feltétlenül kell annak lennie. Amennyiben a kártya mágnescsíkos, akkor az engedélyezés online megy végbe, tehát normál tranzakcióról van szó. Ha chipes a kártyánk, akkor a chip hitelesít, tehát offline tranzakciók is végbemehetnek. Ebben az esetben viszont gondoskodni kell bizonyos összeg – mondjuk, 50 euró – elkülönítéséről a bakszámlán, amely összeget aztán a chip is eltárol. Ha az előre feltöltött kártyáról elfogy az összeg az offline tranzakciókban, a kártyaolvasó felszólít az online kapcsolatra, s ekkor újból fel lehet tölteni az induló összeget. Az is megoldható, hogy a normál, online tranzakciók esetén a rendszer ellenőrzi, van-e elég elkülönített pénz a számlán.

Mivel az érintkezés nélküli technológia, illetve fizetési rendszer átjárható, s mindenütt ugyanazokat a protokollokat használja, másutt is lehet használni, például közlekedési kártyákon. Ez azoknak lehet kényelmes és gazdaságos megoldás, akik viszonylag ritkán utaznak tömegközlekedési eszközzel; nekik így nem kell sorba állniuk a jegypénztárnál jegyért. De megvan a haszna a közlekedési társaságnak is, hiszen kevesebb jegyet kell nyomtatnia.

A bankok is üdvözölték az eljárást, mivel kártyáikkal így betörhetnek a kis összegű fizetések piacára is, s ezzel csökkenthetők a készpénzkezelés költségei. Nem szabad feledni, hogy az összes fizetés 70 százaléka még mindig készpénzzel történik.

Érintkezés nélkül

Az érintkezésen alapuló chipes rendszereken kívül vannak érintkezésmentes megoldások is, ezek a rövid távú rádiófrekvenciás kommunikáción alapuló technológiák, amelyek az rfid (radio-frequency identification) és más érintkezésmentes kártyatechnológiák ötvözésén és továbbfejlesztésén alapulnak. Ezek egyik ígéretes képviselője az nfc (near field communication).

A mintegy 10 centiméter hatótávolságú, nagyfrekvenciás, vezetéknélküli kommunikációs technológia előnye, hogy kompatibilis a hagyományos érintésmentes kártyák szabványaival, így alkalmazható például a meglévő elektronikus jegyrendszereknél, kártyás beléptetőrendszereknél vagy egyéb elektronikus fizetési megoldásoknál. Az nfc-technológia a 2003-ban jóváhagyott 18092-es ISO-szabványon alapul, amely magában foglalja az ISO 14443-as szabványt (ez az úgynevezett proximity, vagyis közelségi rendszert határozza meg).

A mobiltelefon-használathoz kapcsolódó nfc-megoldások  alkalmasak – többek között – tranzakciós és fizetési rendszerek kialakítására: például mozijegy vásárlására, tömegközlekedési vonaljegyek megváltására, parkolási díj fizetésére, törzsvásárlói rendszerek használatára és egyéb fizetési tranzakciókhoz. Az nfc-vel felszerelt mobiltelefon a biztonságos jelszótárolás révén operációs rendszerbe történő belépésre vagy web alapú bejelentkezésre is alkalmas lehet – új távlatokat nyitva ezzel a biztonságos e-kereskedelem előtt.