Ma: -4°CHavazás várható

Március 11-én a budapesti Moulin Rouge-ban a világ egyik vezető hálózati eszköz-beszállítója innovációs díjjal jutalmazta meg a hazai távközlést.

A hazai sajtóesemények között ritkán fordul elő, hogy egy olyan helyre invitálják a zsurnalisztákat, ahová egyébként csak a szellemi munka végeztével szokás bemenni. Mindenesetre, a budapesti Moulin Rouge-nak már csak a neve is elegendő ok volt arra, hogy március 11-én valami kolosszális dolgot jelentsenek be a rendezvényre meghívott cégek. Az ováció nem is maradt el, hiszen a kínai Huawei Technologies hazánkban vendégeskedő alelnöke, Xu Qin Song az „Európai Adattechnológiai Innovációs Díjjal” jutalmazta a leginnovatívabb hazai távközlési céget. Választásuk alapján a Vodafone Magyarország Zrt. érdemelte ki a titulust.

2004-ben léptek be a hazai piacra. (forrás: wsj.net)

„Azért hoztuk létre az európai mobilinternet díjat, hogy értékeljük a mobiladat területén a legtöbb – ügyfeleik számára előremutató – újítást bevezető szolgáltató partnereinket. Európában a díjat elsőként a Vodafone Magyarországnak ítéltük, hiszen saját piacán az elmúlt három évben a felhasználók szempontjából számtalan innovatív megoldással emelte magas szintre a mobilhálózat színvonalát és úttörőként segítette a mobilinternet sikeres elterjedését Magyarországon.” – indokolta a díjazást Xu Qin Song.

A kínai beszállító kedvező árú mobilhálózati megoldásai és előfizetői végberendezései egyébként nem véletlenül egyre népszerűbbek a hazai felhasználási környezetben is: a Huawei sikeressége a kiváló ár/érték arányban rejtezik. A konkurens gyártóknál olcsóbban, ugyanakkor hasonlóan jó minőségben értékesíti termékeit a cég, tulajdonképpen megnehezítve – egyes elemzők szerint ellehetetlenítve - ezzel a piaci riválisok expanziós terveit.

A Vodafone Magyarország még 2007-ben kötött együttműködési megállapodást a Huawei Technologies-szel. Ennek következtében a hazai szolgáltató egy éven belül a teljes 3G-s infrastruktúráját lecserélte (a cégnél korábban a Nokia Siemens Networks bázisállomásait használták).

A két vállalat kapcsolata tavaly tovább erősödött, ennek egyik kiemelkedő eredménye, hogy idén már a lakosság számára is elérhető a 21 Megabites sebességű mobilinternet. A Vodafone-Huawei együttműködés legújabb eredménye, hogy a hazai operátorok kínálatában elsőként vezethetik be az USB modemmel használható internetmegosztót. Az új kütyü lényege, hogy használatával egyszerre több (legfeljebb 5) számítógépen is elérhetővé válik a mobilinternet. Az új terméket március 12-étől forgalmazzák.

Forrás: Vodafone, Huawei

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Népszerű a MÁV wifi-je

Az emberek internet iránti szomját igyekszik oltani a MÁV azzal, hogy az InterCity-szerelvényeken folyamatosan bővíti a hozzáférés lehetőségét. Hogy aztán hasít-e az IC-wifi, az már más kérdés.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
Jelentősen lassabbá válik a cégbejegyzés és a tagváltozás, és maga a cégalapítás is körülményesebb az új jogszabályokból kifolyólag.

Aktuális lapszámunkból

Minek nevezzelek?Bár hardvert és szoftvert elsősorban nem a neve alapján választ az ember, és különösen nem a vállalat, a jól eltalált név hatékonyan járulhat hozzá a marketingértékhez. Csak éppen eltalálni nem egyszerű.

FelhőszerződésekHa a számítási felhőből akarunk igénybe venni szolgáltatásokat, a szolgáltatási szerződésnek lényegében két dologra kell összpontosítania: a szolgáltatás(szintek) számonkérhetőségére és az adathozzáférésre, adatkezelésre. No meg az új magyar adatvédelmi törvényre.

Maffiózó filozófusHogyan lehet valaki kívülálló egy olyan környezetben, ahol szinte senki sem átlagos? Peter Thielnek sikerült, tehetsége gazdaggá, természete elszigeteltté tette a Szilícium-völgyben.