A 2003-2004-ben bezárt kisposták újranyitása kapcsán, a postai szolgáltatások
iránti igények és az önkormányzati közreműködés lehetséges formáinak összehangolása
érdekében a Magyar Posta párbeszédet kezdeményezett az országos önkormányzati
szövetségekkel és az önkormányzatokkal. A kistelepülések postái újranyitásának
ütemét a soron következő egyeztetések eredményei és a társaság lehetőségei együttesen
szabják meg.

Ahol igény van rá, újra kinyitják a kispostákat. (forrás: wordpress.com)
Újranyitás azokon a kistelepüléseken várható, ahol az elmúlt években a mobilposta
program kapcsán került sor postabezárására és ahol a lakosságszám jellemzően 300
és 600 között van. Ahol a helyi közösség számára bevált a mobilposta szolgáltatás,
ott ez megmaradhat a jövőben is.
Az újranyitott postákon a hagyományos postai szolgáltatásokon túl folyószámla-kezelést,
fiókbérletet, a pénzügyi termékközvetítés bővebb kínálatát, valamint széles kereskedelmi
termékválasztékot nyújtanak és elektronikus szolgáltatások bevezetését is tervezik.
Figyelembe véve a fentieket, az első újra kinyitó kisposták a következők lesznek:
- Küngös, Veszprém megye (2010. augusztus 30.)
- Semjén, Borsod-Abaúj-Zemplén megye (2010. szeptember 14.)
- Sárkeszi, Fejér megye (2010. szeptember 20.)
- Vadna, Borsod-Abaúj-Zemplén megye (2010. szeptember 24.)
- Tornanádaska, Borsod-Abaúj-Zemplén megye (2010. szeptember 28.)
Forrás: Magyar Posta