Ma: -6°CTiszta idő

Új rekordot állított fel a Sharp, már ami a solar panelek hatékonyságát illeti. A japán gyártó már csak néhány évre van attól, hogy közel olyan költséghatékonysággal oldja meg a panelek üzemeltetését, mint amit jelenleg az atom- és hőerőművek nyújtani képesek. Ha ezzel is megvannak, jöhet a tömeggyártás.

Ha van valami, amire a napenergiát hasznosítani igyekvő technológiáknak szüksége van, akkor azok a jelenleginél sokkal hatékonyabb és olcsóbb napelemek. Mert mint az tudvalevő, a napelemes technológiák alkalmazása egyelőre csak az óriási beruházások esetén térül meg, ráadásul csak hosszú távon, tehát szinte elképzelhetetlen, hogy ilyen feltételek mellett a technológia széles körökben is elterjedhessen, például a háztartásokban.

A jövő egyik kihívását a jobb, olcsóbb, hatékonyabb napelemek kifejlesztése jelenti. (forrás: CrunchGear)

Vannak persze, akik annyira zöld pártiak, hogy csak azért is megmutatják a helyi elektromos műveknek, hogy ők igenis alternatív energiaforrásból nyerik ki az elektromosságot, ami gesztusnak szép ugyan, ám az általános vélekedés a napelemek használatáról jelenleg is az, hogy a horribilis költségek miatt egész egyszerűen nem éri meg azokat „kis tételben” alkalmazni. A Sharp pedig éppen ezen készül változtatni.

A japán gyártó az ország egyik legjobb felsőoktatási intézményének, a Tokiói Egyetemnek segedelmével fejlesztette ki legújabb napelemeit, amelyek immár 42.1 százalékos hatékonysággal aknázzák ki a napenergiát. Amennyiben felidézzük az amerikai Spectrolab korábbi rekordját (41.6 %), akkor ez nem is látszik olyan eget rengető differenciának, de a Sharp ennek ellenére úgy véli, hogy új rekordjuk csak a kezdet, és ők már a 45 százalékos hatékonyság elérését tűzték ki teljesítendő célul.

A Sharp szerint ez utóbbi 2014-re valósulhatna meg, tehát durván négy év múlva, amennyiben viszont elkészülnek a fejlesztésekkel, máris új távlatok nyílnának meg a napenergia hasznosításának szempontjából. A japán cég ugyanis arra számít, hogy a 45 százalékos hatékonyságú panelek révén már el tudnák érni azt a költséghatékonysági szintet, mint amit jelenleg a hőerőművek, illetve atomerőművek képesek produkálni. A cél, hogy 2025-re 50 százalékos hatékonysággal működő napelemeket fejlesszenek ki.

Persze, ettől még nagyon messze vagyunk, de nem úgy a napelemek sorozatgyártásától. A Sharp jelenleg ugyanis már azon ügyködik, hogy a világ leghatékonyabb napelemeit minél gyorsabban kereskedelmi forgalomba tudja hozni.

Forrás: CrunchGear, Mainichi

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Informatikával spórol évi 100 milliót a MÁV

Év végén vezethetik be az elektronikus dokumentumkezelést, amely a környezetbarát folyamatok mellett jelentős költségcsökkentést eredményez.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
Jelentősen lassabbá válik a cégbejegyzés és a tagváltozás, és maga a cégalapítás is körülményesebb az új jogszabályokból kifolyólag.

Aktuális lapszámunkból

Minek nevezzelek?Bár hardvert és szoftvert elsősorban nem a neve alapján választ az ember, és különösen nem a vállalat, a jól eltalált név hatékonyan járulhat hozzá a marketingértékhez. Csak éppen eltalálni nem egyszerű.

FelhőszerződésekHa a számítási felhőből akarunk igénybe venni szolgáltatásokat, a szolgáltatási szerződésnek lényegében két dologra kell összpontosítania: a szolgáltatás(szintek) számonkérhetőségére és az adathozzáférésre, adatkezelésre. No meg az új magyar adatvédelmi törvényre.

Maffiózó filozófusHogyan lehet valaki kívülálló egy olyan környezetben, ahol szinte senki sem átlagos? Peter Thielnek sikerült, tehetsége gazdaggá, természete elszigeteltté tette a Szilícium-völgyben.