
Gruhala Péter, Grepton
Az organikus outsourcing modell azt jelenti, hogy a szolgáltató úgy veti meg
a lábát az ügyfélnél, hogy kezdetben kisebb feladatokat vállal, például alkalmazásfejlesztést
vagy üzemeltetést. Ezután immár az ügyfél törekvéseinek és igényeinek ismeretében
tesz javaslatot az outsourcing-lehetőségek további kihasználására. Ilyen körülmények
között a kiszervezés minden lehetséges válfaja szóba jöhet – magyarázza
Gruhala Péter, a Grepton Informatikai Zrt. vezérigazgatója. Az organikus outsourcing előnye,
hogy keretében az ügyfél fokozatosan növekvő terjedelemben és rugalmasan kapja
a szolgáltatásokat; nem kell 3-5 évre elköteleznie magát, hanem akár 1-2 éves
időtartamban is meg lehet állapodni.
Négy szinten
A Grepton outsourcing-szolgáltatásai általában az egykapus help desk-service
desket használva a klasszikus ITIL modellre épülnek – folytatja Magyar Gábor, a Grepton szolgáltató központjának igazgatója. Ezt a modellt a cég minden ügyfelénél
alkalmazza, ott is, ahol csak alkalmazást támogat, és ott is, ahol nagyobb rendszert
üzemeltet.
A következő szint a desktop-támogatás. Ennek keretében a munkatársak szükség
esetén kiszállnak az ügyfélhez, álljon elő akár hardveres, akár alkalmazásprobléma.
A harmadik lépcsőfok a szerverek (mint hardver) és a rajtuk futó alkalmazások
üzemeltetése. Ezt az esetek nagy részében távolról is meg lehet oldani, így egy
munkatárs akár több ügyfél rendszereit és szervereit is felügyelheti.
A negyedik halmaz az üzleti alkalmazások menedzsmentje. Ennek során a Grepton
vagy a saját, vagy a más cégek által fejlesztett alkalmazásokat üzemelteti (adott
esetben fejleszti tovább). A más cégek által fejlesztett alkalmazások üzemeltetése
és az „idegen szoftverekben” végzett fejlesztések, funkcióváltoztatások ritka,
nem szívesen vállalt szolgáltatások. Ezek az alkalmazások általában a megrendelő
infrastruktúráján futnak, bár arra is van példa, hogy a Grepton a saját, adatparkban
elhelyezett kiszolgálóit használja gazdagépként.
A saas felszállt
Az outsourcing egyik válfaja a felhőszolgáltatás, vagy ha úgy tetszik a software
as a service (saas) is, amely talán a folyamatkiszervezéshez áll a legközelebb
– mondja Gruhala Péter. A saas-t a Grepton két irányban is műveli. Egyrészt az
anyavállalat, a New Frontier Holding szolgáltató központjaként nyújt belső szolgáltatást
a cégcsoport tagjainak alkalmazások és infrastruktúra vonatkozásában, másrészt
külső ügyfeleknek szolgáltat különféle funkciókat (crm, adattárház).
|
Pénzügyi előnyök?
|
|
Ha valaki a pénzügyi előnyöket kereste a kiszervezésben, akkor, az elmúlt évek
tapasztalatai alapján, azt nemigen találta. Az organikus outsourcing pénzügyi
előnyei a fokozatos bevezetés során azonnal jelentkeznek és egyértelműen mérhetők.
A válság eredményezte szűkös belső erőforrások és nyomott it-szolgáltatási árak
mellett az organikus outsourcing már a középvállalatok számára is reális alternatíva.
|
|
Mindennek az az érdekessége, hogy a Greptonnál már egy évtizede meglévő és a
fentebb említett célokra alkalmazott szolgáltatási infrastruktúra teljes mértékben
használható szoftverek szolgáltatására is. Sőt, az adott környezetben hozzáadott
értéket képvisel: míg ugyanis a multinacionális szolgáltatók esetleg távoli földrészen
elhelyezett szerverről bocsátják rendelkezésre az alkalmazásokat mindenféle támogatás
nélkül, addig a Grepton szoftverszolgáltatása mellé helyi, magyar nyelvű támogatás
is jár, akár helyszíni kiszállással.
A bizalom megnyerését a Grepton azzal igyekszik elérni, hogy a cégcsoporton belül
kialakított magánfelhőt használja testre szabott, cégspecifikus alkalmazások szolgáltatására.
Később ezekből a testre szabott, szinte egyedi szoftverekből dobozos szoftverek
lesznek, amelyeket a jövőben már csak le kell venni a polcról.