Ma: 26°CViharos, villámokkal
Tavaly 137 milliárd forint forgalmat bonyolítottak tavaly a magyar webáruházak, ráadásul ennek a forgalomnak a 90 százalékát a mintegy 3000 webshopnak csupán 15 százaléka bonyolította.

Tavaly a magyar webshopok 137 milliárd forint forgalmat bonyolítottak le, szemben az 2009-es 99 milliárddal, illetve a 2008-as 65 milliárd forinttal,  és a várakozások szerint az idén legalább annyival nő az áruházak fogalma, mint 2010-ben. Zajdó Csaba, a webshopok készítésével és fejlesztésével foglalkozó Webshop-Experts alapítója és ügyvezetője elmondta, az elmúlt években a növekedési ütem állandó volt, s nem látják okát, hogy ez jelentősen változna, legfeljebb egy kicsit lassulhat a forgalom bővülése.

Befelé halad mindenki, de nem mindegy, hova jut...
Rácz István,
az Árukereső.hu marketing igazgatója hozzátette: az árukereső, ár- és áruház-összehasonlító oldalak forgalma, látogatottsága háromszorosára nőtt az első félévben, ami azt vetíti előre, hogy webáruházak forgalma is jobban nő az idén, mint tavaly.

A Webshop-Experts  és az Árukereső által most elkészített Nagy webáruház felmérés jó néhány friss eredményt is hozott; a 137 milliárdos forgalom 90 százaléka az áruházak 15 százalékában realizálódik. A vizsgálat online módon elemezte a piacot; a kérdőívet mintegy 2500 webáruháznak küldték ki, amelyek közül mintegy 450-en válaszoltak. Az adatok és a becslések szerint 3000 webshop működik a magyar piacon, amelyek közül 1000-1200 foglalkozik komolyan a web-kereskedelemmel. A napi átlagos látogatószám csak az áruházak 10 százalékánál több mint 1000, a webshopok többsége csak 100 látogatót vagy ennél kevesebbet mondhat magáénak.

A vizsgálat szerint minél régebbi egy webáruház, illetve minél többet költenek fejlesztésére a tulajdonosok, annál nagyobb eséllyel lesz egy látogatóból vevő az elektronikus shopban. A felmérés szerint a vevők több mint 50 százaléka késő délután és este vásárol, délelőtt csak 25,46 százalékuk, kora délután pedig 21,52 százalékuk. Reggel egyetlen százalékuk sem. A vevők a webshopokban leginkább órát, ékszert, kozmetikai termékeket, könyvet, háztartási eszközt élelmiszert, ruházatot, játékot vásárolnak, a legkevésbé bútort, lakberendezési tárgyat, illetve alkoholos italt és dohányárut. A leggyakoribb vásárlási mód még mindig az utánvéttel történő vétel, több mint 70 százalékos aránnyal.

Forrás: MTI

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
Jelentősen lassabbá válik a cégbejegyzés és a tagváltozás, és maga a cégalapítás is körülményesebb az új jogszabályokból kifolyólag.
IVSZ Közbeszerzési Konferencia Fooldal/events/IVSZ_Kozbeszerzesi_Konferencia_2012.html 2012 5 17 5 10 40 0 false

A fórumon résztvevők első kézből értesülhetnek a változásokról és az új rendelkezésekről.

 

Ízelítő a témakörökből:

  • A központosított közbeszerzési eljárások, szerződések
  • A 46/2011-es kormányrendelet tartalmának ismertetése, az NFM eljárás ellenőrzési gyakorlatának bemutatása
  • Az új jogorvoslati szabályok ismertetése
  • Élni és visszaélni a közbeszerzéssel
  • Ajánlattételi buktatók és könnyebbségek az új közbeszerzési szabályokban

 

IVSZ Közbeszerzési Konferencia http://ivsz.hu/hu/hirek-es-esemenyek/esemenyek/esemenynaptar/ivsz-rendezvenyek/2012/05/KEF-konferencia-29052012 2012 5 17 5 10 40 31 false 1 true Bővebb információ

2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld 2111 2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld false
Információs Társadalom Parlamentje Fooldal/events/Informacios_Tarsadalom_Parlamentje_2012.html 2012 5 8 3 10 32 0 false

Magyarország megújulása

Az esemény célja, hogy a társadalom legszélesebb és legváltozatosabb szegmensei is elmondhassák véleményüket egymásnak és az információs társadalom formálásában meghatározó döntéshozóknak. A rendezvény valóban parlament kíván lenni abban, hogy törekedve a képviseleti elvre, jelen legyenek, és az eseménynek aktív részesei váljanak azok a szervezetek, szakértők, akik hűen képviselik a társadalom legkülönbözőbb szegmenseinek problémáit, felvetéseit. Ebből kifolyólag résztvevőink között nem csak az infokommunikációval foglalkozó civil szervezeteket üdvözölhetjük, hanem olyanokat is, amelyek fő küldetése ugyan más, de tevékenysége összefügg az információs társadalom témakörével, és amelyek véleménye ebben a témakörben talán nehezebben jut el a döntéshozókhoz.

 

Információs Társadalom Parlamentje http://infoparlament2012.antartweb.com/ 2012 5 8 3 11 35 51 false 1 true Bővebb információ

2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament 2091 2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament false Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt

Eseménynaptár

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.