Adót szedne a Microsoft
Neményi Márton,
2010.
03.
09. kedd
Általános, internethasználat után fizetendő adót vezettetne be a Microsoft, hogy
az így szerzett állami pénzből saját termékeit javítsa – még mielőtt baj lesz
a biztonsági résekből. A bloggerek a múlt heti ötletet hallva először megszólalni
sem tudtak, aztán csak megtalálták a hangjukat.
Internetadót vetetne ki a Microsoft a felhasználókra, ezzel fejlesztve a biztonsági
intézkedéseket. Ez Scott Harney, a vállalat egyik felelősének ötlete, amelyet
a múlt héten megrendezett RSA biztonságtechnikai konferencián adott elő. Az adót
a Windows réseinek befoltozására fordítanák. „Az internethasználati adó lehet
a megoldás. Ez mondhatni egy közbiztonsági ügy, tehát be lehetne vonni az általános
adózásba” – mondta a „megbízható működésért felelős alelnök” (corporate vice president
for thrustworthy computing) beosztásban dolgozó Charney, állítólag rezzenéstelen arccal.
 Forrás: vz.policy.net
Egy adó, amiből a Microsoftot segélyezné az állam, hogy hozza rendbe termékeit.
Hogy lehetne jellemezni ezt az ötletet? A bloggereknek nem okozott gondot. „Wow,
tehát a MS kormányzati alamizsnát kér, hogy ÉN fizessek az Ő hozzá nem értésükért?
Passzolom. Nincs még egy ilyen sérülékeny platform, mint a Windows. Takarítsanak
csak ők maguk után” – mondta valaki a Computerworld vonatkozó fórumán.
Mások azt javasolták, hogy rendben, legyen egy adó, de ne az internethasználatért,
hanem a vállalat termékeire külön. „Mi lenne, ha lenne egy célzott adó a Microsoft
operációs rendszerekre, vagy azokra a hardverekre, amelyekre előre installálták
azt – mondjuk 250 százalékos? Ez számos problémát megoldana” – vetette fel egy hozzászóló az OStaticon. Érkezett olyan javaslat is, hogy legyen adó, de
a Linux és a Unix userek felmentést kapjanak. A Microsoft forradalmi ötlete mémként
söpört végig a fórumokon pár nap alatt, a hasonló tartalmú hozzászólásokat össze sem lehet számolni.
Az antiutópisztikus sci-fibe illő ötlettel a cég a sorok között beismerte, hogy
a Mac oprendszere, vagy a Linux biztonságosabb – mutattak rá mások. Yagu, a Slashdot
blogportál egyik írója szerint az egész olyan, mintha a Toyota plusz adót szeretne
a benzinre, hogy kompenzálja a visszahívások miatti kiesést. „A Toyota legalább
eltakarítja a mocskot, amit alkotott”. A megoldás egy másik blogger szerint inkább
az lenne, ha a cég levinné a Windows 7 árát, annyira, hogy végre mindenki áttérjen
az XP-ről.
A javítások a Microsoft felelőssége, jogilag és etikailag is – írta Barbara Hudson
szakértő, aki Tom néven fut a Slashdoton. Ő egészen konkrét megoldásokat is felkínál, például, hogy tegyék
szabadon módosíthatóvá a Windows forráskódját, felejtsék el a visszafelé kompatibilitást,
és ha a biztonsági rések tényleg a Windows elterjedtsége miatt jelentenek ekkora
kockázatot, ajánljanak fel anyagi juttatást annak, aki másik rendszerre vált.
Forrás: TechNewsWorld
xEzt is figyelmébe ajánljuk:
|
|
Jelentősen lassabbá válik a cégbejegyzés és a tagváltozás, és maga a cégalapítás
is körülményesebb az új jogszabályokból kifolyólag.
|
|
Minek nevezzelek?Bár hardvert és szoftvert
elsősorban nem a neve alapján választ az ember, és különösen nem a vállalat, a
jól eltalált név hatékonyan járulhat hozzá a marketingértékhez. Csak éppen
eltalálni nem egyszerű.
FelhőszerződésekHa a számítási felhőből akarunk igénybe venni
szolgáltatásokat, a szolgáltatási szerződésnek lényegében két dologra kell
összpontosítania: a szolgáltatás(szintek) számonkérhetőségére és az
adathozzáférésre, adatkezelésre. No meg az új magyar adatvédelmi törvényre.
Maffiózó filozófusHogyan lehet valaki kívülálló egy olyan környezetben, ahol
szinte senki sem átlagos? Peter Thielnek sikerült, tehetsége gazdaggá,
természete elszigeteltté tette a Szilícium-völgyben.
|
|
|