Nem ritka, hogy egy cégvezető, egy üzleti döntéshozó napi 10–12 órát dolgozik.
A nagy szellemi és idegi megterhelés után természetesen jól esik elnyúlni a tévé
előtt, de a feltöltődéshez, a regenerálódáshoz komoly segítséget nyújt, ha az
ember a munkájától teljesen eltérő irányban tornásztatja az agyát. Például bridzsezik
vagy pókerezik.

Szegedi Balázs
Ha valakiben esetleg kérdőjelek merülnének fel, tisztázzuk rögtön az elején:
két logikai kártyajátékról van szó, ahol természetesen a szerencse is szerepet
játszik. A bridzsnél kisebbet, a pókernél nagyobbat. Talán fogalmazhatunk úgy,
hogy míg a bridzsnél gyenge lappal is játszhat valaki eredményesen, addig a pókernél
nem lehet kiküszöbölni a kártyaszerencsét; viszont lehet hazardírozni.
Alapvető különbség a bridzs és a póker között, hogy az előbbi páros, az utóbbi
egyéni játék. A bridzsben a pár két tagja egymásra van utalva, a csapat csak úgy
tud nyerni, ha a játékosok megértik, segítik egymást. Ezzel szemben a pókerezők
magányos farkasok, kizárólag magukban bízhatnak.
„A bridzs kellemes szórakozás és társasági élmény, ugyanakkor jó terep az együttműködés,
az együttdolgozás, a kompromisszumkötés gyakorlásához. Lehet valaki bármilyen
jó bridzsjátékos, ha nem találja meg a közös hangot a partnerével, ha nem tud
vele jól kommunikálni, akkor elúszik a játék. Az üzleti életben is hasonló a helyzet.
Ha a vezető nem bánik megfelelően a munkatársaival, ha nem találja meg a helyes
munkastílust és kommunikációs formát, akkor az hosszú távon megbosszulja magát”
– vallja Szegedi Balázs, a Bridzsakadémia vezetője.
Természetesen manapság már nemcsak a kártyaasztalnál, kellemes társaságban lehet
bridzselni és pókerezni, hanem a számítógép előtt ülve is lehet játszani. Noha
ilyenkor jellemzően egyedül van az ember a szobában, mégse gondolja azt senki,
hogy az online játék nem jelent társasági élményt – hívja fel a figyelmet Szegedi
Balázs. Mivel a legtöbben azért látogatnak el az online bridzsportálokra (ezek
nem fizetős portálok, és a játékkal sem lehet nyerni, szemben a pókerrel), hogy
szórakozzanak, a játékot jellemzően élénk chatelés kíséri.
| Hírességek a bridzsasztalnál |
|
Világszerte sok ismert ember hódolt és hódol a bridzsnek. Bill Gates és Warren Buffett például rendszeresen űzi a kártyajátékot, és annak idején egy 1 millió dolláros
alapítványt is létrehozott a bridzs oktatására. Bill Gates egy népszerű online
bridzsoldal tulajdonosi körébe is beszállt. További bridzskedvelő hírességek:
Omar Sharif, Martina Navratilova, Margaret Thatcher.
|
|
Eszmét cserélnek egymással a párok, de sokszor az ellenfelek is, nem beszélve
a népes kibictáborról. Az online bridzs nagy vonzereje továbbá, hogy akár néhány
parti erejéig is be lehet kapcsolódni a játékba. Megjegyzendő, hogy az online
bridzsoldalakon estéről estére nagyon komoly versenyjátékosokkal is lehet találkozni.
A velük való játék hatalmas élmény, de kibicként is jól lehet szórakozni.
És végezetül egy jó hír: ha valaki nem akar feltétlenül versenyző lenni, akkor
bármilyen életkorban elkezdhet akár bridzsezni, akár pókerezni.