A nagyvárosi dugók ellen, az alternatív, „élhetőbb” közlekedési trendek kiötlésekor jó ideje kézenfekvő megoldásként tüntetik fel a trendi közlekedésmérnökök és a szakmai undergroundot is ismerő forgalomtervezők az egyszerű kerékpár – mint az autó és a busz alternatívája – mindennapos használatát. A drótszamarak dugófeloldó hatásával és hatékonyságával szemben persze számtalan ellenteória is létezik (sőt, nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk: idehaza szinte csak ezt szajkózzák a potentátok). A szubjektív megnyilvánulásokon túl azonban ez idáig volt egy átléphetetlen strukturális bökkenő is, legyen szó bármely városképépítő bicaj-jövőképről.

A szerkezetbe szó szerint beépítik a helymeghatározót

Arról a látszólagos antagonizmusról van szó, amelyet amszterdami példával lehet a legélesebben és a legszemléletesebben körbeírni úgy, hogy senki se sértődjön meg, de mindenki értse; a hollandiai városban több mint egymillió kerékpár-tulajdonos él, de évente a kétmilliót is meghaladja a kerékpárlopások száma. Az ok – az egyéni vagy csoportos, üzleti motivációkon túl – meglehetősen prózai: a gépjárműnek nem nevezhető szerkezetek adott pillanatnyi helyzetét eddig nem tudta/akarta meghatározni és felügyelni senki.

Hosszú ideje már, hogy e problémára koncepciókat szülnek, némely közülük odáig is eljutott már, hogy a szemmel tartható kerékpár elvét a nagyvárosi kerékpárbérléssel, esetleg hálózatépítéssel és működtetéssel kombinálják. Nos, eljött az ideje annak, hogy mindezt egy innovatív projektben, ésszerűen és tetszetősen is el lehessen készíteni.

Openbike a neve annak az új projekt-elképzelésnek, mely rendszerszinten gondolta át a kérdést. Azt, hogy hogyan lehet egy bringahálózat logisztikailag a lehető leginnovatívabb, miközben minden egyes vasparipa is leginkább a felhasználóbarát, tetszetős, könnyű és szerethető jelzőkkel írható körül. Mindeközben pedig a jelenkor legmodernebb high-tech helyzetmeghatározó rendszerét is észrevétlenül magában hordozza.

Az eddig vázolt problémát Erik Nolin formatervező és dizájner oldotta fel; a projekt szülőatyja – nem mellékesen – szenvedélyes kerékpáros, mi több: amatőr versenyző is. Addig-addig formálta, csiszolgatta ez irányú elképzeléseit, hogy most a koppenhágai városatyák előtt áll az egyedülállóan innovatív, ugyanakkor racionálisan kivitelezhető rendszer terve. (A Koppenhága által kiírt pályázaton volt ez a nyertes pályamű.)

A bringák – természetesen – egyedi tervezésűek, de mivel azonos főrészekből állnak, összességében egységes arculatot mutatnak, így könnyen felismerhetők és beazonosíthatók. A nagyfokú variabilitást kínáló biciklik letisztult formáit újrahasznosított anyagokból materializálták.

Nolin elképzelése szerint a kerékpárhasználó rendszerbe bérlettel lehetne belépni, s általa, egyéni igény szerint – a sűrűre épített tárolós struktúrának köszönhetően – bármelyiket használhatná a rendszer fogyasztója. Aztán ha célba ért, a közeli Openbike-terminálnál egyszerűen letenné a bringát.

Ellopnia senkinek sem érdemes, mivel a szerkezetekbe szó szerint beleépítik a helymeghatározót. Persze nemcsak ezért valószínű, hogy az urbánus innovációnak ez az új szerzeménye nem mifelénk, sokkal inkább valamely skandináv országban indulna világhódító útjára.