Szülinapozik a Koenigsegg
Miski Gábor,
2010.
03.
08. hétfő
Gondolták volna, hogy a svéd sportkocsigyártó idén még csak a 15. születésnapját
ünnepli? No, de nem akármilyen körülmények között, hiszen a Genfi Autószalonon
tartják a bulit, ahová egy új modellt is magával hozott a cég.
Legutóbb akkor volt ilyen felhajtás a Koenigsegg körül, mikor szóba került, hogy
a svéd sportkocsigyártó lehet az, aki felvásárolja a válság miatt csőd szélére kerülő Saab-ot. Nos, végül mégsem így lett, hiszen a Spyker vitte el a General Motors leányát, viszont így a Koenigseggnek jócskán maradt forrása
saját, új modell fejlesztésére.
 910 paripa dühöng az Agerában. (forrás: Koenigsegg)
Idén tehát 15. születésnapját ünnepli a márka, ennek tiszteletére pedig újdonsággal
készültek a március 4-14 között zajló Genfi Autószalonra. A CCX-en alapuló új
modell az Agera névre hallgat, és bár felismerhetők benne az elődök arányai, vadiúj
karbonszálruhát kapott. Az alapok maradtak, de a részleteken sokat javítottak,
és a 4,7 literes, V8-as turbómotorból is kicsikartak még némi többletteljesítményt.
Az autó szíve változatlanul ugyanaz a Ford versenymotorból származó, 4,7 literes,
feltöltős V8-as, amely a korábbi modellekben is dolgozott, de 817 helyett ezúttal
910 lóerőt, valamint 1100 Nm-es csúcsnyomatékot hoztak ki belőle. Főleg ennek
és az 1290 kilogrammos tömegnek köszönhetően mindössze 3,1 másodpercbe telik,
míg eléri a 100-as tempót, s elvileg 390 km/h végsebességet tudunk kipréselni
az Agerából.
Hossza 4,29, szélessége 1,99, magassága pedig 1,12 méter. Szénszálas erősítésű
az alumínium alapú váz, a segédkeretek szintén a könnyű fémből készülnek. A karosszéria
karbonszálas anyag és kevlár keverékéből áll össze, teteje levehető. Az autó egyik
különlegessége –a sok közül -, hogy a lámpák köré divatos LED-koszorú került,
a hátsó fényeket pedig kizárólag világító diódák szolgáltatják. Az autó speciális
Michelin gumikkal, állítható ABS-sel, kerámiatárcsás fékekkel és továbbfejlesztett
kipörgésgátlóval érkezik.
Hogy pontosan mikor, és milyen áron? Erre talán még a Koenigsegg sem tudja a
pontos választ, de szériagyártás legkevesebb fél évig – a tesztelések miatt –
még biztosan nem lesz az új Agerából.
Forrás: Koenigsegg
xEzt is figyelmébe ajánljuk:
|
|
Előrendelhető a Sony első saját okostelefonja, amit borsos áron lehet beszerezni
egyes angliai szolgáltatóknál.
|
|
Minek nevezzelek?Bár hardvert és szoftvert
elsősorban nem a neve alapján választ az ember, és különösen nem a vállalat, a
jól eltalált név hatékonyan járulhat hozzá a marketingértékhez. Csak éppen
eltalálni nem egyszerű.
FelhőszerződésekHa a számítási felhőből akarunk igénybe venni
szolgáltatásokat, a szolgáltatási szerződésnek lényegében két dologra kell
összpontosítania: a szolgáltatás(szintek) számonkérhetőségére és az
adathozzáférésre, adatkezelésre. No meg az új magyar adatvédelmi törvényre.
Maffiózó filozófusHogyan lehet valaki kívülálló egy olyan környezetben, ahol
szinte senki sem átlagos? Peter Thielnek sikerült, tehetsége gazdaggá,
természete elszigeteltté tette a Szilícium-völgyben.
|
|
|