Ma: -4°CHavazás várható
Ict

Habár kissé lemaradozva a konkurenciaharcban, de a japán Sony sem felejtett el 3D-s tévét csinálni. Az első darabokat júniustól találhatjuk majd a boltok polcain, első körben Japánban.

Minden idők legbusásabb bevételét produkáló filmje, az Avatar akkora lökést adott a 3D-s piacnak, hogy a szórakoztatóelektronika nagyágyúi a filmpremier óta azon fáradoznak, hogy behozzák lemaradásukat e téren. Mindenki gőzerővel fejleszti a saját 3D-s tévéjét, ahogy a válság által helyben hagyott Sony is, mely cég egyébként rendesen le van maradva a konkurenciaharcban.

A Sony szerint 2012-ben robban a 3D-piac. (forrás: electricpig.co.uk)

Míg a Samsung, a Panasonic és az LG sokkal előrébb jár a fejlesztésekkel – utóbbinak a 3D-s tévéit már március végétől megcsodálhatjuk a hazai (!) boltokban -, a Sony júniusra garantálja az első, harmadik dimenziós tévékészülékek forgalomba hozását, elsőként az anyaországban.

Két tévével indulnak az egyre bővülő piaci szegmens meghódításának, mindkettő a 100 cm feletti képátló kategóriájában versenyzik. A kisebbik egy 40"-os (102 cm) TV lesz, körülbelül 3200 dolláros (mai árfolyamon kb. 624 000 Ft) vételárral, míg a nagyobbik - 46"-os (117 cm) - televízió 3888 dollárról (mai árfolyamon kb. 758 180 Ft) indul.

Ebben az évben a Samsung és a Panasonic 2 millió, illetve 1 millió 3D TV eladását tervezi. Mivel a Sony csak később tud bekapcsolódni a versenybe, ők maximálisan elégedettek lennének azzal, hogyha nekik is sikerülne az 1 milliós eladott példányszám közelébe kerülni. 

A számok nem véletlenül ilyen alacsonyak, hiszen még eladható tartalom is alig van, a megjelenítésükre alkalmas készülékek pedig még csak mostanában kerülnek a boltokba. Egyelőre tehát hiába is számít hatalmas áttörésnek a 3D-televíziózás, az átlag felhasználó feltehetően még jó pár évig képtelen lesz eme luxust megfizetni. No, de nem baj, a lapostévék korszaka is a megfizethetetlen kategóriákkal indult. Csupán néhány év kérdése, s a 3D tévéket is úgy hajítják majd utánunk a boltosok, mint most az LCD készülékeket.

Forrás: Reuters, Sony

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Háztartásban volt a legjobb az LG

Elsősorban televízióival és házimozijaival aratott sikert a koreai cég, de az okostelefon-piacon is lopakodik előre az LG az Optimusszal.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
Szinte az ember helyett dolgozik az Apple frissített vágóprogramja, hiszen hanghullám alapján szinkronizálja a többkamerás felvételeket.

Aktuális lapszámunkból

Minek nevezzelek?Bár hardvert és szoftvert elsősorban nem a neve alapján választ az ember, és különösen nem a vállalat, a jól eltalált név hatékonyan járulhat hozzá a marketingértékhez. Csak éppen eltalálni nem egyszerű.

FelhőszerződésekHa a számítási felhőből akarunk igénybe venni szolgáltatásokat, a szolgáltatási szerződésnek lényegében két dologra kell összpontosítania: a szolgáltatás(szintek) számonkérhetőségére és az adathozzáférésre, adatkezelésre. No meg az új magyar adatvédelmi törvényre.

Maffiózó filozófusHogyan lehet valaki kívülálló egy olyan környezetben, ahol szinte senki sem átlagos? Peter Thielnek sikerült, tehetsége gazdaggá, természete elszigeteltté tette a Szilícium-völgyben.