Kezdődik az Androidok aranykora
Schopp Attila,
2010.
09.
09. csütörtök
Az
okostelefonok piacán a következő néhány év nagy nyertese az Android lehet,
amely második helyre jöhet fel a Nokia mögött -- már amennyiben bejön az IDC
előrejelzése.
A jelenleg
kissé túlfűtött okostelefon-piac növekedése a következő pár év során némiképp
csökkenni fog, egyes szereplők továbbra is alaposan kiveszik a részüket az
értékesítés fokozásából, és növelni fogják részesedésüket -- állítja az IDC
szokásos, negyedévenként kiadott elemzésében, a Worldwide Quarterly Mobile
Phone Tracker-ben.
 Teremni kezd a nyitott oprendszerbe fektetett energia (forrás: geeky)
Az
előrejelzés szerint nem lesz domináns szereplő a piacon, de bizonyos
tekintetben az Android lesz az első: több mint 50 százalékkal növeli piaci
(16,3-ról 24,6 százalékra) részesedését, és feljön a második helyre. A Nokia
ugyan még mindig őrizni fogja vezető helyét, de egykori egyeduralmának már csak
nyomai maradnak. A legnagyobb vesztes azonban nem is a finn gyártó lesz, hanem
az Apple: az IDC szerint részesedése 14,7-ről 10,9 százalékra fog csökkenni.
(l. a táblázatot)
Mobil
operációs rendszerek részesedése világszinten (Forrás: IDC)
|
Operációs
rendszer
|
Piaci
részesedés (százalék)
|
Változás
2010-2014
(százalék)
|
|
2010
|
2014
|
|
Symbian
|
40,1
|
32,9
|
-18,0
|
|
Blackberry
OS
|
17,9
|
17,3
|
-3,5
|
|
Android
|
16,3
|
24,6
|
51,2
|
|
iOS
|
14,7
|
10,9
|
-25,8
|
|
Windows
Mobile
|
6,8
|
9,8
|
43,3
|
|
Egyéb
|
4,2
|
4,5
|
8,3
|
A
telefongyártóknak tetszik az Android, mert módot ad nekik, hogy megmutassák,
milyennek képzelik az ideális okostelefont és annak kezelését, idézi az IDC
egyik vezető elemzőjét a Cnet.news. Az
sem lényegtelen, hogy a felhasználók is gyorsan megszerették a legújabb mobil
operációs rendszert, elsősorban könnyű használhatósága és a hozzá elérhető
szoftverek választékának gyors bővülése miatt. Sokat lendít az Android
részesedésén, hogy számos nagy telefongyártó felsorakozott már mögötte (HTC,
Motorola, Dell, LG, Samsung).
Az IDC
kutatói úgy vélik, hogy az elkövetkező néhány évben a piac még könnyedén eltart
öt operációs rendszert és azok gyártóit.
A vártnál nagyobb kereslet 55,4 százalékkal növeli a piacot tavalyhoz
képest, ami közel 270 millió okostelefon eladását jelenti. Ezt az ütemet persze
nem lehet sokáig tartani: 2011-re 24,5 százalékos, 2014-re pedig 13,6
százalékos növekedést jósol az IDC.
Forrás: geeky-gadgets, IDC
xEzt is figyelmébe ajánljuk:
|