Ma: -4°CHavazás várható
Ict

Az it-terület folyamatos „karbantartása” pénzügyileg feneketlen bugyornak tűnik, ám a nem megfelelő működés akár jelentős anyagi károkat okozhat. A jó hír: van megoldás.

Az informatikai szolgáltatások hatékony menedzseléséhez az it-vezető és a pénzügyi döntéshozó együttműködésére van szükség, őket azonban ellentétes érdekek vezérelhetik: az egyik jellemzően költeni szeretne, hiszen munkája modernebb felszereltség mellett válik könnyebbé, a másik pedig húzná a nadrágszíjat, hogy – különösen a mostanihoz hasonló ínséges időben – jobb számok kerülhessenek a kimutatások soraiba.

A racionális döntések meghozatalához tehát a vezetőnek objektív módon feldolgozható információra és átlátható folyamatokra van szüksége. Fontos visszajelzés lehet számára az informatikai csoport, a rendszergazda vagy éppen a külső it-cég szolgáltatásának színvonala is. A rendszergazdák emellett ma már igen összetett feladatkörrel rendelkeznek: a szoftver, a hardver, a hálózat nyilvántartásától a kapcsolódó szolgáltatásokon át a pénzügyi elszámolásig sok minden az ő dolguk – mutatott rá egy sajtóbeszélgetésen Gaál György, az Epicor Magyarország vezető tanácsadója.

Ezeknek a problémáknak a megoldásához nyújt segítséget az Epicor it-szolgáltatásmenedzsment-(itsm) rendszere. A szoftver automatizál, rendszerez, mérhetővé tesz, és ezzel transzparenssé teszi az informatikai folyamatokat, minimalizálja az üzemszüneteket. S mivel a rendszerben az eszközök és a szolgáltatások költsége, a vezetők könnyebben dönthetnek a szolgáltatás lemondásáról, vagy épp kiszervezésről. Ez racionális költségcsökkentést tesz lehetővé, és nem feltétlen elvonásról, hanem optimalizálásról beszélünk.

Emellett a rendszergazdák munkáját is könnyíti egy olyan rendszer, amely felgyorsítja a belső folyamatokat, miközben visszakövethetővé és mérhetővé is teszi azokat. Ezzel 20–25 százalékkal csökken a munkaidő, és gyorsabb lesz az átfutás.

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Nem ment át a törvénycsomag (it security)

Meglepő módon nem ment át az IT-bűnözés elleni törvénycsomag Nigériában. Hat törvényt terjesztettek be, amelyek büntethetővé tették volna a szemétlevél-terjesztést, az adathalászatot, lopott hitelkártyával történő vásárlást stb.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
Szinte az ember helyett dolgozik az Apple frissített vágóprogramja, hiszen hanghullám alapján szinkronizálja a többkamerás felvételeket.

Aktuális lapszámunkból

Minek nevezzelek?Bár hardvert és szoftvert elsősorban nem a neve alapján választ az ember, és különösen nem a vállalat, a jól eltalált név hatékonyan járulhat hozzá a marketingértékhez. Csak éppen eltalálni nem egyszerű.

FelhőszerződésekHa a számítási felhőből akarunk igénybe venni szolgáltatásokat, a szolgáltatási szerződésnek lényegében két dologra kell összpontosítania: a szolgáltatás(szintek) számonkérhetőségére és az adathozzáférésre, adatkezelésre. No meg az új magyar adatvédelmi törvényre.

Maffiózó filozófusHogyan lehet valaki kívülálló egy olyan környezetben, ahol szinte senki sem átlagos? Peter Thielnek sikerült, tehetsége gazdaggá, természete elszigeteltté tette a Szilícium-völgyben.