A szerverek terén az utóbbi években végbement változások, elsősorban a virtualizáció és az annak alapján megjelenő számítási felhők nem hagyják érintetlenül a tárolóeszközöket sem – mondta Gyenes István, az S&T tárolási üzletágának vezetője.

A szerverek és a tárolórendszerek kapcsolata sokáig igazán egyszerű volt: minden egyes alkalmazás (levelezés, vállalatirányítási rendszer) külön szerveren futott, és minden egyes szerverhez külön tárolórendszer tartozott. Tárolás szempontjából is különálló szigetek alakultak ki: némelyikben fölös kapacitás volt, némelyiket bővíteni kellett, de a szigetek között nem volt igazán átjárás.

Pár évvel ezelőtt az iparág kiadta a jelszót: konszolidálni kell! A tárolás esetében ez azt jelentette, hogy az addig külön kezelt tárolóeszközöket és az általuk képviselt kapacitást összevonták olyan központi tárolókba, amelyeket minden szerver és minden alkalmazás elért. Egy ilyen infrastruktúra már a korábbinál jóval nagyobb fokú rugalmassággal kapcsolta össze egymással az alkalmazásokat és a működésükhöz szükséges adatokat.

 

Minden forgalom egy kábelen

Az adatközpontok átalakulásával és az informatika szerepének átértékelésével a tárolórendszerekkel szemben is új igényeket kezdtek el megfogalmazni az ügyfelek. Gyenes István szerint egy jó tárolási megoldás négy kritériumnak is megfelel: egyszerű, rugalmas, virtualizált és költséghatékony.

A tárolási infrastruktúra egyszerűsítésére kiváló példa a Fiber Channel over Ethernet szabvány kidolgozása és gyors terjedése. Ez nem más, mint a kimondottan a tárolórendszerek kommunikációjára használt fibre channel-protokoll és -forgalom „ráültetése” a normál Ethernet-hálózatokra. Egy adatközponton belül az Ethernet-hálózat gyakorlatilag minden eszközt elér, így ha ezt használják a tárolóeszközök, egy teljes – és igen költséges – párhuzamos infrastruktúrát meg lehet szüntetni.

A szabványnak köszönhetően egyetlen kábelen lehet továbbítani minden adatot, ami nagymértékben egyszerűsíti az adatközpontok berendezését és karbantartását.

 

Rugalmasan és virtualizáltan

A második követelmény a rugalmasság: vagyis az a képesség, hogy a rendszer minél könnyebben, minél gyorsabban ki tudja elégíteni a változó üzleti igényeket. A „klasszikus” forgatókönyv szerint egy új üzleti igényhez rendszerint új szoftvert vásároltak/fejlesztettek, ahhoz új szervert és tárolóeszközt állítottak hadrendbe – ez vezetett a fentebb már ismertetett szigetrendszerek kialakulásához.

Egy modern vállalat azonban már nem alkalmazásokban és szerverekben gondolkodik, hanem üzleti folyamatokban és szolgáltatásokban – ez segítette elő a számítási felhők megjelenését.

Ez azonban nem képzelhető el a virtualizáció nélkül, amely a szerverek esetében már egy jól megoldott kérdés – szögezte le az S&T szakértője. Kevesebb figyelem fordult azonban eddig arra, hogy a szervervirtualizációnak milyen hatása lesz az infrastruktúra többi elemére, például a tárolórendszerekre. Mindenképpen olyan tárolóra van szükség, amelyet felkészítettek a virtualizált szerverekkel való együttműködésre – ez a harmadik követelmény, amelynek eleget kell tennie.

Ennek számos eleme van: könnyen elérhetővé kell tenni a virtualizált rendszerek image-állományait, hogy szükség esetén a felhasználók minél gyorsabban létrehozhassanak egy új virtuális szervert; képesnek kell lennie a tárolónak arra, hogy dinamikusan gazdálkodjon a felszabadult tárhelyekkel, például a kötetek méretével, elhelyezésével. Ugyancsak a virtualizáció világított rá élesen a deduplikáció fontosságára: miért tároljunk valamit tíz példányban, ha egyszer is elég lenne? A mentések elvégzése is újfajta nehézségekbe ütközik a virtualizált környezetekben: a jó tárolórendszer ezekre is felkészül, például azzal, hogy képes pillanatfelvételeket készíteni az adatokról: ezek révén a rendszer terhelése nélkül lehet további műveleteket végezni az adatokkal.

 

Kevesebbért többet

Végül a tárolórendszerek iránti negyedik követelmény – amely egyébként minden informatikai megoldással szemben megfogalmazódik – a költséghatékonyság. Ennek egyik része, hogy az alkalmazott tárolómegoldás hierarchikus – mutatott rá az S&T szakembere. Biztosítani kell, hogy a drága és gyors (például fibre channel) tárolóeszközökön valóban csak azok az adatok legyenek, amelyekre az üzletnek bármely pillanatban és gyorsan szüksége lehet; minden mást (dokumentáció, levelezés archiválása, egyéb) át kell tenni az olcsóbb kapacitást biztosító sata-merevlemezekre.

Másik eleme a költséghatékonyságnak, hogy olyan megoldást választunk, amely a legalacsonyabb költség mellett biztosítja a legmagasabb szintű rendelkezésre állást. Ezért alkalmazza egyre kevesebb felhasználó a raid0-t: ez nagyon biztonságos ugyan (mert minden adatot kétszer ír fel), viszont a legtöbb tárterületet is igényli. Sokkal modernebb megoldás a raid6, amely közel ekkora biztonságot szavatol töredék kapacitásigény mellett.