ICT
Nekimennek a jogvédők az Apple-nek
Neményi Márton, 2010. 03. 11. csütörtök

Úgy rángatják dróton a fejlesztőket Cupertinóból, mint egy féltékeny önkényúr – mondta egy tekintélyes jogvédő szervezet, amely szerint nem állapot, hogy a külsősök nem nyilatkozhatnak és nem terjeszthetik szabadon termékeiket.

Az Apple szerződése a külső fejlesztőkkel tartalmaz meglehetősen „bajos” kitételeket, jogsértésekkel terhelt, és egyébként is olyannak tűnik tőle az egész cég, mint egy „féltékeny, feudális önkényúr” – közölte az Elektronika Határai Alapítvány (Electronic Frontier Foundation, EFF). A nonprofit digitálisjog-védő csoport egyszerűen publikálta az iPhone Fejlesztői Licensz Megállapodást, azt a dokumentumot tehát, amit az Apple elfogadtat az okostelefon-alkalmazások készítőivel, holott a cég nem engedi ügyfeleinek, hogy kiszivárogtassák a dokumentumot. Az EFF szerint azonban mindenki hozzáférhet.

Forrás: Gizmodo.com
A szervezetnek főleg az a baja, hogy az Apple úgy viselkedik, mintha az ő tulajdonában lennének az eladott iPhone-ok, szoftverestül-hardverestül. Ez vonatkozik a nemsokára megjeleni iPad-re is, amelyet ugyanezekkel a feltételekkel terjesztenek majd. Eleve nem értik, miért kell titkosítani a fejlesztői szerződést, amely megtilt minden „e szerződéssel és a benne foglaltakkal, illetve a felek közötti viszonnyal kapcsolatos nyilvános megnyilatkozást az Apple előzetes írásbeli engedélye nélkül, amelyet bármikor visszavonhat.” Ez a csoport jogásza, Fred von Lohmann szerint azért aggályos, mert a dokumentum nem titkosított semmilyen szinten, tehát a róla való beszédet sem lehet tiltani.

Egy másik paragrafus megtiltja a programozóknak, akik az iPhone fejlesztői csomaggal (SDK) írnak alkalmazásokat a telefonra, hogy az App Store-on kívüli bármilyen más fórumon terjesszék azokat. Tilos továbbá feltörni (jailbreaking) a telefont úgy, hogy az megengedje a felhasználónak, hogy az Apple által nem átvett, független alkalmazásokat is telepítse (ez ellen sokan tiltakoznak, mondván, hogy az ember azt csinál a mobiljával, amit akar), és fenntartja a jogot a vállalat számára, hogy az applikációkat bármikor indoklás nélkül visszavonhassa és levehesse boltjából. Ennek a passzusnak nemrég egy csomó szoftver áldozatául esett – a cég ugyanis elkezdte gyomlálni a szerintük pikáns tartalmakat, teljesen függetlenül attól, hogy azok betartották-e a szabályokat.

Ha valóban az Apple a számítástechnika jövője, akkor ez a jövő szűkebb határok közé szorítja az innovációt, mint a PC-érában bármikor tapasztalhattuk – mondta von Lohmann, aki szerint, ha a cég meg kívánja tartani vezető pozícióját, ösztönöznie kellene a fejlesztéseket és a versenyt, ahelyett, hogy féltékeny középkori önkényúrként viselkedne. Az EFF-nek egyébként nem ez az első kirohanása Steve Jobsék ellen: legutóbb az amerikai szerzői jogi hivatalt kérték, hogy mondja ki: az Apple által nem jóváhagyott szoftverek installálása az iPhone-ra nem törvénysértő; a cég pedig arra kérte az EFF-t, hogy vonja vissza a kérést. A mostani ügyre még nem reagáltak.

Forrás: Computerworld

Bookmark and ShareCikk nyomtatásaHozzászólás
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás: