Ha van valaki, aki kifejezetten Dell-gépre pályázik, és valamiért még 2010-ben
is fontosnak érzi, hogy egy 2001-ben kiadott oprendszer fusson azon a bizonyos
gépen, akkor jobb, ha gyorsan leadja rendelését, a gyártó ugyanis kivonja a forgalomból
a gyárilag installált Windows XP intézményét. A majd’ évtizedes szoftver rajongói
még a hónap vége után is (ekkor ér véget ugyanis a forgalmazás) installálhatják
saját kezűleg, de nem lesz könnyű dolguk. A józan ésszel bíró vásárlóknak, beszerzőknek
nyilván nem érkezik meglepetésként a hír, de tény, hogy a maradi vállalatoknak
bizony nyomasztóan hangozhat. Ez az a szegmens ugyanis, ahol sokan – biztonsági
játékból, költségkímélés címen, vagy a Windows Vista rossz híre miatt – még mindig
foggal-körömmel ragaszkodnak az XP-hez. Ideje tehát a váltásnak: a Windows 7,
úgy tűnik, beválik, az XP-vel több a support-költség és a dolgozók sem érzik olyan
jól magukat vele, hosszú távon tehát anyagilag is megéri belefektetni, a Microsoft
pedig már tavasszal gondoskodott róla, hogy virtualizációval viszonylag egyszerűen teremthessünk XP-környezetet szoftvereink
számára Win 7 alatt is.

Intő jel (forrás: Dell)
„A Microsoft XP-re vonatkozó alapelveinek megfelelően a Dell és a többi gyártó
nem szállíthat Windows XP Home és Professional szoftverekkel ellátott rendszereket
2010 október 22-e után” –
írta a cég blogján az egyik szóvivő. „Ezért nem ajánljuk fel az XP-t mint opciót
a hónap vége után, hogy így készítsük fel a vásárlókat a határidőre.” Ha azonban
valaki még a cég határideje előtt rendel ilyen gépet, a Dell 2012 decemberégi
drivertámogatást biztosít. A Microsoft egyébként júniusban hagyta abba az SP2
javítócsomaggal felszerelt XP-k támogatását; az SP3 még pörög, az ugyanis két
évvel később került a piacra. A végleges búcsúra 2014 április 8-án lehet számítani.
Ha valaki még október után is XP-re vágyik, az felinstallálhatja saját kezűleg,
vagy igénybe veheti a Dell CFI (Custom Factory Integration) szolgáltatását, amely
csak bizonyos modellek esetében érvényes.
Forrás: InfoWorld