Szeptember 1-jén jelentette be az eBay, hogy eladja a Skype-ot egy befektetői
társaságnak. A vevők 1,9 milliárd készpénzt és 125 millió dolláros kötelezettségvállalás
fejében jutnak a telefonszolgáltató mintegy 65 százalékához; a maradék valamivel
több mint egyharmad az eBay tulajdonában marad. Az ügylet végleges lezárása valamikor
a negyedik negyedévben kerülhet sor.

Az e-kereskedelemről nem csevegtek
A vevői konzorcium vezetője a Silver Lake befektetési társaság, és tagjai között
tudhatja az Index Ventures-t, a Canada Pension Plan Investment Board-ot, valamint
az Andreessen Horowitz. Ez utóbbi igazi érdekesség: kockázati tőkebefektetési
társaságot alig egy hónapja alapította Marc Andreessen és Ben Horowitz. Előbbi
az egyik első internetes sikercég, a Netscape alapítójaként ismert, de a kettős
az Opsware cégnek is közös társalapítói és vezetői voltak; azt a HP vásárolta
fel 2007 nyarán, 1,6 milliárd dollárért.
A Skype eladása egy ideje már a levegőben lógott. A tranzakcióval az eBay nyilvánoson
is elismeri, hogy nem jöttek be a számításai, amikor 2005-ben 2,6 milliárd dollárért
megvette az internetes telefonszolgáltatót. Akkor ezt abban a reményben tette,
hogy az online aukciós oldalon egymással kereskedő magánszemélyek a Skype-on keresztül
beszélik meg az ügylet részleteit. Az elmúlt négy évben azonban kiderült, hogy
a vevőknek-eladóknak eszükbe sem jut egymással skype-olni.
Az eBay közleménye ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a Skype, mint szolgáltatás nagyon
is életképes, de erősségeit inkább önálló vállalkozásként tudja megmutatni, mert
nincsenek meg a szinergiái az online aukciós oldal e-kereskedelmi és online fizetési
megoldásaival.
A jövőbe vetett bizalom jele lehet az is, hogy az eBay megtartotta a Skype 35
százalékát. (Így számolva, a Skype értéke 2,75 milliárd dollár, tehát több, mint
amennyit az eBay fizetett érte -- ám a cég tavaly már több száz millió dollárt
írt le értékvesztés címén.) Áprilisban még olyan hírek kaptak szárnyra, hogy 2010
első felében maga az eBay viszi a tőzsdére a szolgáltatót; a tulajdonosváltással
a tőzsdére menetel valószínűleg nem kerül le a napirendről.