Nobel-díj az internetnek?
Neményi Márton,
2010.
03.
12. péntek
Nem vicc, tényleg jelölték Nobel-békedíjra az internetet, méghozzá több nagyon
komoly közszereplő is, ráadásul egymástól függetlenül. A bizottság inkább nem
nyilatkozik, a közvélemény annál inkább hallatja a hangját, természetesen főleg
az interneten.
Sok valódi személy társaságában jelölték az internetet is az idei Nobel-békedíj
esélyesei közé. A felhozatal bővebb, mint tavaly: akkor 205 jelöltből válogatott
a grémium, idén 237 személyt és szervezetet jelöltek. Az internetet – bár kissé
bajosan tekinthető hagyományos értelemben vett szervezetnek, sőt bármilyen egy
mondatban összefoglalható dolognak – a Wired magazin olasz mutációja jelölte,
a szerkesztőség véleménye szerint ugyanis „segíti a dialógust, vitát és konszenzust”.
 Forrás: wordpress.com
A világháló egyébként nem is biztos, hogy szerepel a 237 jelölt között, de tény,
hogy elég neves közszereplők és személyek ajánlották, tehát valószínűleg bekerült
az előszelekcióba. A jelölést a 2003-as nyertes, Shirin Ebadi is támogatta, akárcsak
a száz dolláros laptop piaci szegmensét „feltaláló” Nicholas Negroponte. A Nobel
Intézet szokás szerint titoktartó, nem közli a jelöltek listáját, a szervezet
vezetője csak annyit mondott: több ezer jelölés érkezett a rangos díjra. „Van,
akit egyvalaki jelölt, van, akit tízek, van, akit százak” – fogalmazott Geir Lundestad.
Jelölhetnek korábbi nyertesek, államatyák, bizonyos egyetemi professzorok, és
más köztiszteletben álló személyek és szervezetek, akik néha közlik is, kiket
ajánlottak. A Norvég Nobel Bizottság március 9-én ült össze, hogy összeállítsák
a listát, amelyhez az öttagú szervezet hozzáteheti saját jelöltjeit. A nyertest
októberben jelentik be, díja Lundestad szerint megegyezik majd az elmúlt évek
összegével – tavaly 1,4 millió dollár értékű svéd koronát kapott a nyertes, Barack
Obama. A bejelentés után sokak szemében hitelét vesztette a díj, hiszen az amerikai
elnök addigi legnagyobb vívmánya az volt, hogy megválasztották.
De vajon ki kapja a díjat, ha nyer az internet? A CNN úgy tudja, jelölték a ma ismert web több alapítóját is, mint például Larry Roberts, Vint
Cerf és Tim Berners-Lee. Az ötlet persze jogos, az internetnek hála érkezett pótolhatatlan
segítség Haitira és Chilébe, nem is beszélve a Chatroulette-féle spontán pornográfiáról – emlékeztet a hírportál cikke. Nem véletlen, hogy az olasz Wired lépése meglehetősen
nagy vitát kavart – az interneten. Többen reklámfogásnak vélik a magazin részéről,
van, aki szerint hülye ötlet, és van, aki szívesen látná, ha egy vicces macska
veszi át a díjat, amely stílusosan utalna az internet egyik legnagyobb vívmányára.
Forrás: CNN/BBC
xEzt is figyelmébe ajánljuk:
|
|
Szinte az ember helyett dolgozik az Apple frissített vágóprogramja, hiszen hanghullám
alapján szinkronizálja a többkamerás felvételeket.
|
|
Minek nevezzelek?Bár hardvert és szoftvert
elsősorban nem a neve alapján választ az ember, és különösen nem a vállalat, a
jól eltalált név hatékonyan járulhat hozzá a marketingértékhez. Csak éppen
eltalálni nem egyszerű.
FelhőszerződésekHa a számítási felhőből akarunk igénybe venni
szolgáltatásokat, a szolgáltatási szerződésnek lényegében két dologra kell
összpontosítania: a szolgáltatás(szintek) számonkérhetőségére és az
adathozzáférésre, adatkezelésre. No meg az új magyar adatvédelmi törvényre.
Maffiózó filozófusHogyan lehet valaki kívülálló egy olyan környezetben, ahol
szinte senki sem átlagos? Peter Thielnek sikerült, tehetsége gazdaggá,
természete elszigeteltté tette a Szilícium-völgyben.
|
|
|