Ma: 26°CViharos, villámokkal

Mégis meghosszabbította a Google szerződését Kína, így a vállalat maradhat az országban. A piac megkönnyebbült, akárcsak az egyébként magabiztosan tűnő Google is, akinek nagyon fontos a kínai jelenlét. Mindez annak ellenére történt, hogy a cég enyhén szólva necces kompromisszummal válaszolt a kormány ultimátumára.

Némi dilemma után végül csak megújította Kína a Google-szerződést, amely épp most járt le. Normális esetben ez nem lenne hírértékű, de most volt némi feszültség a két fél között, ami miatt a Google egyáltalán nem volt biztos benne, hogy rendeződik az ügy. A keresőcég ugyanis egy Kínából eredeztetett, nagy volumenű hekkertámadás okán az év elején megszűntette az automatikus cenzúrázási rendszert, amely természetesen nem tetszett a kommunista vezetésnek. Fellőtték hát a saját szűrőiket, amely több esetben használhatatlanná tette a szolgáltatást; a Google megoldása egyébként az volt, hogy átirányította a kereséseket a független Hong Kongba. Még pár hasonló diplomáciai és technológiai adok-kapok után Kína befenyített: nem lesz rendben a liszensz, ha a Google nem „tér észhez”, azaz nem vonja vissza az átirányítást. A cég rafinált kompromisszummal válaszolt: a felhasználókat nem a városállam rendszerére, hanem egy köztes oldalra (landing page) irányítja, ahonnan kattintással léphetnek tovább.

Forrás: AP
Úgy tűnik, ez elég volt. A Google ügyvédje elmondta: nagyon elégedettek a döntéssel, és továbbra is komoly szolgáltatóként kívánnak működni mind a kereséseket, mind a helyi termékeket illetően. A David Drummond e-mailjében említett elégedettség nyilván nem csak a társadalmi szerepvállalásnak szól: a piac nagyon pozitívan reagált a hosszabbítás hírére, a vállalat részvényeinek értéke 2,8 százalékot nőtt. Annak ellenére, hogy Eric Schmidt CEO a napokban elmondta: biztos benne, hogy nem lesz baj, úgy tűnik, mégis volt némi izgalom. A cenzúraellenes küzdelem és a merész húzások ellenére úgy fogalmazott: működésük teljesen a helyi kormány szabályai szerint zajlik. A szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy az alapvető nézeteltérések a szerződés meghosszabbításától még nem tisztázódnak.

Egyébként sosem derült ki, hogy a vezetésnek köze lett volna a támadáshoz: a legvalószínűbb az, hogy jól szervezett amatőrök akciójáról volt szó. A helyzet azért volt mégis feszült, mert több Google-fiókot, többek között demokráciapárti és zöld aktivistákét is megcélozták, bár mérhető kár nem keletkezett.

Forrás: BBC

Címkék: Google, Kína, cenzúra
Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Fake Angry Birds – jönnek a rosszindulatú alkalmazások

Egyre nagyobb fenyegetést jelentenek a hamis játékalkalmazások, amelyek nemrég több mint ezer embert rövidítettek meg.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
IVSZ Közbeszerzési Konferencia Fooldal/events/IVSZ_Kozbeszerzesi_Konferencia_2012.html 2012 5 17 5 10 40 0 false

A fórumon résztvevők első kézből értesülhetnek a változásokról és az új rendelkezésekről.

 

Ízelítő a témakörökből:

  • A központosított közbeszerzési eljárások, szerződések
  • A 46/2011-es kormányrendelet tartalmának ismertetése, az NFM eljárás ellenőrzési gyakorlatának bemutatása
  • Az új jogorvoslati szabályok ismertetése
  • Élni és visszaélni a közbeszerzéssel
  • Ajánlattételi buktatók és könnyebbségek az új közbeszerzési szabályokban

 

IVSZ Közbeszerzési Konferencia http://ivsz.hu/hu/hirek-es-esemenyek/esemenyek/esemenynaptar/ivsz-rendezvenyek/2012/05/KEF-konferencia-29052012 2012 5 17 5 10 40 31 false 1 true Bővebb információ

2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld 2111 2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld false
Információs Társadalom Parlamentje Fooldal/events/Informacios_Tarsadalom_Parlamentje_2012.html 2012 5 8 3 10 32 0 false

Magyarország megújulása

Az esemény célja, hogy a társadalom legszélesebb és legváltozatosabb szegmensei is elmondhassák véleményüket egymásnak és az információs társadalom formálásában meghatározó döntéshozóknak. A rendezvény valóban parlament kíván lenni abban, hogy törekedve a képviseleti elvre, jelen legyenek, és az eseménynek aktív részesei váljanak azok a szervezetek, szakértők, akik hűen képviselik a társadalom legkülönbözőbb szegmenseinek problémáit, felvetéseit. Ebből kifolyólag résztvevőink között nem csak az infokommunikációval foglalkozó civil szervezeteket üdvözölhetjük, hanem olyanokat is, amelyek fő küldetése ugyan más, de tevékenysége összefügg az információs társadalom témakörével, és amelyek véleménye ebben a témakörben talán nehezebben jut el a döntéshozókhoz.

 

Információs Társadalom Parlamentje http://infoparlament2012.antartweb.com/ 2012 5 8 3 11 35 51 false 1 true Bővebb információ

2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament 2091 2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament false Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt

Eseménynaptár

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.