Ma: -1°CHavazás várható

Ju Csin-tao csatlakozott a kommunista napilap bloggerközösségéhez. A kínaiak többsége nem is tudta, hogy ilyet lehet.

Miközben a kínai kormány a szólásszabadság kordában tartásán dolgozik, az ország elnöke mikroblogolni kezdett. Éppen azt a felületet használja tehát, amely a legtöbb fejfájást okozza az internetes demokrácia ellen küzdő hatóságoknak. A Twittert tavaly tiltották be, a kínai blogszolgáltatóktól pedig azt kérik a hatóságok, hogy cenzúrázzák szorgalmasan a felhasználói tartalmakat, különös tekintettel a politikai és közéleti tartalmakra.

Forrás: pickledpolitics.com
Hu Csin-tao blogja az uralkodó kommunista párt hivatalos lapján, a People’s Daily oldalán fut, és csak regisztrált felhasználók láthatják. Avatart nem töltött fel, de politikai tisztségeit feltüntette. Nem tudni, mikor regisztrált, de eddig még nem posztolt az elnök. A híradások szerint azonban máris ezrek iratkoztak fel, várván a bejegyzéseket. A regisztrációval blogot is kapnak a felhasználók – megszólalásaikból az derül ki, hogy többségük nem is tudta, hogy ilyet is lehet. Hu Csin-tao tehát akartán kívül is kínaiak ezreivel ismerteti meg a rövid online üzenetek örömeit. A legtöbben azzal kezdték, hogy boldog kínai újévet kívántak elnöküknek.

A világ vezető politikusai már nem kerülhetik ki, hogy saját mikroblog-hozzáférésük legyen. Még Obama is twitterezik, ami attól függetlenül fontos üzenet, hogy nem is ő írja bejegyzéseit. A kínai elnök az első politikai vezető az országban, aki kihasználja ezt a vívmányt, bár korábban ő és más politikusok is felbukkantak az interneten egy-egy chatinterjú kedvéért, amelyet a közönség is követhetett. Ezekkel a lépésekkel a kormány azt sugallja: támogatja az internet elterjedését és a gyors információ-megosztást, ám ezzel párhuzamosan a rendőrséget is felszerelik, hogy sikeresen figyelhesse és szűrhesse a megjelenő tartalmakat. Tilos például bárminemű diskurzus a politikai elit korrupciójáról, vagy az olyan betiltott vallási mozgalmakról, mint a Falun Gong. Ha ilyesmi megjelenik, a szolgáltatót büntetik.

A kínai cenzúra visszásságaira legutóbb éppen a Google irányította rá a figyelmet. A cég, amelynek rendszere a második legtöbbet használt keresőmotor Kínában, januárban megígérte, hogy eltávolítja a tartalomszűrőket, amelyek a keresési eredményeket automatikusan szelektálják, nem megjelenítve a nem kívánatos tartalmakat. Ezt a lépést akkor is megteszik, ha ezzel kiebrudalják őket az országból – mondták. Jelenleg folynak a tárgyalások – itt tart a Google hivatalosan; a google.cn oldalon mindenesetre még aktívak a szűrők.

Forrás: IT World

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

India: a Facebook és a Google is beadta a derekát

Elintézték maguknak az indiaiak, hogy az általuk üldözött 21 weboldal kénytelen legyen 15 napon belül eltávolítani a nem tetsző tartalmakat.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
Három fiatal magyar tehetség is tagja a tekintélyes 80-as listának, amely a Youtube űrprojektjének győztes pozíciójára pályázik.

Eseménynaptár

Aktuális lapszámunkból

Minek nevezzelek?Bár hardvert és szoftvert elsősorban nem a neve alapján választ az ember, és különösen nem a vállalat, a jól eltalált név hatékonyan járulhat hozzá a marketingértékhez. Csak éppen eltalálni nem egyszerű.

FelhőszerződésekHa a számítási felhőből akarunk igénybe venni szolgáltatásokat, a szolgáltatási szerződésnek lényegében két dologra kell összpontosítania: a szolgáltatás(szintek) számonkérhetőségére és az adathozzáférésre, adatkezelésre. No meg az új magyar adatvédelmi törvényre.

Maffiózó filozófusHogyan lehet valaki kívülálló egy olyan környezetben, ahol szinte senki sem átlagos? Peter Thielnek sikerült, tehetsége gazdaggá, természete elszigeteltté tette a Szilícium-völgyben.