|
Új konzol a láthatáron?
2010.
02.
25. csütörtök
A játékfejlesztőknek még évekig meg kell elégedniük a jelenlegi hardverkörnyezettel, a konzolok új generációját kifejleszteni ugyanis egyelőre értelmetlen lenne – mondta az egyik legnagyobb játékgyár, az Electronic Arts pénzügyi vezetője a Goldman Sachs Technológia és Internet Konferenciáján.
![]() Forrás: ign.com
Brownnak tehát főleg a felbontás szempontjából érvelt, arról nem volt szó, hogy a játékok grafikájának részletességét lehetne-e fejleszteni, arról nem is beszélve, hogy bár jól hangzik a frissítési frekvencia, az újabb szoftverek már a konzolokat is képesek megizzasztani, amely látható lassuláshoz, akadozáshoz vezethet. Ettől függetlenül a gyártók osztják az EA-s szakember nézeteit: a Sony ragaszkodik hozzá, hogy a jelenleg legfejlettebbnek számító Playstation 3 „tíz éves termék” lesz, azaz a fekete gépet egy évtizedig viszik majd a polcokról. Ugyanennyire tervezte a Microsoft az Xbox360 élettartamát, amikor az megjelent. Még a Nintendo sem tervezi, hogy kihozza Wii új generációját, teljesen mindegy, hogy a konzol nem viszi a HD-t, grafikai részletessége pedig ettől függetlenül is töredéke a versenytársakénak (nem véletlen, hogy rendszeresen felröppennek a pletykák a Wii HD-vel kapcsolatban). A termék ugyanis elképesztően sikeres, egyszerűen nincs szükség rá, hogy felturbózzák.
Forrás: CNet
xEzt is figyelmébe ajánljuk:
Startolj versenyekkel!Jól jön a sikerhez, ha a szakma ismer és elismer. Ne félj megmutatni magadat! Sorozatunkban ezúttal az IBM szakmai versenyéről és tehetségkutató programjairól szólunk.
|
|