|
Idén pénztárcává változnak a mobilok
2010.
02.
12. péntek
Két nap sem telt el a Haitiban többszázezrek halálát okozó 7-es erősségű földrengés után, az amerikai Vöröskereszt máris hétmillió dollárt gyűjtött össze csak az adomány-sms-ekből. A pénz minden szolgáltatón keresztül csak úgy zúdult. Ilyen eddig nem történt: az ügy nemes, a Vöröskereszt pedig köztiszteletben álló szervezet, de arra, hogy rekordot dönt két nap alatt, senki sem számított. Az eredmény azt jelzi, hogy a mobilkereskedelem fordulóponthoz ért – állítja a Gartner cég egyik elemzője. „Fontos igazolása ez az sms-alapú mobilkereskedelemnek, és megmutatja, mit hozhat a jövő” – fogalmazott Jeff Roster.
![]() Biztos bevétel (Fotó: Financial Times)
A fogyasztók az elmúlt években szép lassan megbarátkoztak a láthatatlan, mobilon irányított pénzmozgás ötletével. Már nem csak banki átutalásokat és online vásárlásokat bonyolítanak, hanem rengeteget költenek mobil alkalmazások vásárlására is – jórészt persze az applikáció-alapú iPhone hihetetlen népszerűségének hála. A Gartner jóslata szerint az idén 6,7 milliárd dollárt kaszál az állam a mobil alkalmazások utáni adókból – tavaly ez 4,2 volt. 2013-ra pedig csak az adóbevétel eléri a 30 milliárdot. 2010 tehát áttörés lesz a mobil-alapú pénzmozgás szempontjából. A cég adatai alapján a legnépszerűbb alkalmazások a banki szoftverek, a helymeghatározó és a keresőprogramok, a csevegőprogramok (instant messaging) és a zenék. A webes szolgáltatások mobilverziója is elterjedt: tavaly egy exkluzív Lamborghini-modell és egy 150 ezer dolláros hajó is iPhone segítségével talált gazdára az eBayen. Ha arra gondolunk, hogy az amerikai piacon csak a negyedik negyedévben 54,5 millió okostelefon talált gazdára (ami stabil éves 40 százalékos emelkedést jelent), ideje beletörődnünk, hogy a pénzzel mint papírból készült eszközzel egyre kevesebbet találkozunk majd. Nem is kell átutazni az óceánt: Bécsben például a mobil egyben virtuális pénztárca is. Ha be akarunk szállni az éttermi cehbe, nem kell kotorásznunk és osztanunk-szoroznunk, elég írni egy sms-t. Nem is beszélve a parkolásról: a Mikulás-csomagokkal folyamatosan teleszórt Budapestről nehéz elképzelni, de pár száz kilométerre nyugatra szinte mindenki sms-sel fizeti a parkolási díjat, a parkolótársaság pedig szintén sms-ben figyelmeztet, ha lejár az idő – ilyenkor elég pár újabb ujjmozdulat (bárhol is járjunk), és megúsztuk. Egy évtizede még nem tűnt túl fényesnek a jövő: már kiderült, hogy a WAP-ra nem vevők a felhasználók, az applikációk pedig kísérleti jelleggel futottak, kevés platformon, szűkös lehetőségekkel. A megoldás részben a minden mobilon elérhető, egyszerű és barátságos sms kereskedelmi felhasználása volt: az ügyintézés még a pénzmozgatás esetében is ismerős terepen zajlik, a módszert nem kell tanulni. A Vöröskeresztnek juttatott sms-adományok (amelyek összege a 7 millió töredékét sem érte volna el, ha a média nem bombázza a fogyasztókat megrázó képekkel) mind emellett szólnak.
xEzt is figyelmébe ajánljuk:
Fake Angry Birds – jönnek a rosszindulatú alkalmazásokEgyre nagyobb fenyegetést jelentenek a hamis játékalkalmazások, amelyek nemrég több mint ezer embert rövidítettek meg.
|
|