Ma: 18°CEső várható

Integráltan kínálja az üzleti felhasználók, a kontrolling és az informatikusok számára az integrált lekérdező és elemzőeszközöket, sőt még térképi adatokat is képes megjeleníteni az Oracle Business Intelligence 11g. 

Az Oracle nemrégiben jelentette be üzleti intelligencia programcsomagjának új verzióját, az Oracle Business Intelligence 11g-t. Az új változat egyik legfontosabb jellemzője, hogy integráltan kínálja az üzleti felhasználók, a kontrolling és az informatikusok számára az integrált lekérdező és elemzőeszközöket. A másik jelentős előrelépés az integráció a folyamatvezérléssel, vagyis hogy a bi-megoldással megszerzett információk alapján rögtön cselekvéseket lehet indítani. Ez azoknak felhasználóknak lényeges, akik már bevezettek vagy terveznek folyamatvezérlést a cégükön belül.

Radnai Szabolcs (Forrás: itbusiness)

Emellett fontos újdonság a térképi adatok megjelenítése, amely a kiterjedt földrajzi területen tevékenykedő szervezetek számára különösen fontos funkció, akik szeretnék adataikat térképen elhelyezve látni – mondta Radnai Szabolcs, az Oracle közép-európai bi-üzletfejlesztési igazgatója.

Az új BI 11g számos területen hoz újdonságot. Szemléletes, új grafikonok és adatkiválasztási eszközök jelentek meg a felületen, továbbá az integrált keresési funkcióval egyszerre kereshetjük meg az összes üzleti fogalmat, irányítópultot, elemzést, jelentést egy adott tárgyban.

A csomag fontos része az Oracle Business Intelligence Enterprise Edition 11g üzletiintelligencia-platform, amely olyan funkciókat kínál, mint például az interaktív műszerfalak, az eseti lekérdezések, az értesítések és riasztások, a vállalati és pénzügyi kimutatás-készítés, a mutatószámok és stratégiák kezelése, az üzleti folyamatok meghívása, a keresés és a csoportmunka, a mobil és offline adatelemzés, az integrált rendszerfelügyeletet.

Címkék: Oracle
Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Változatlan nyereség az Oracle-nél

Üzleti éve harmadik negyedévében némileg csökkent az Oracle értékesítési árbevétele, ugyanakkor a vállalat üzleti eredménye szerény mértékben javult, nyeresége pedig nem változott.
<1/3>
A rovat ajánlója

Aktuális lapszámunkból

Magyar utcaképekNégy év és széles önkormányzati konszenzus kellett ahhoz, hogy megérkezhessen Magyarországra a Google Utcaképek. Így már az egész világ sétálhat az útjainkon – legalább virtuálisan.

Nyitott könyv a FacebookMegnézem, mit lájkolsz, és megmondom, ki vagy. Erre a sokkoló (?) következtetésre jutottak kutatók több tízezer Facebook-használó publikus adatainak elemzése során.

Vidd a sajátod!Nemcsak technikailag kell felkészülniük a cégeknek arra, hogy be tudják fogadni a konzumer világból érkező eszközöket a vállalati rendszerbe, de ehhez sok esetben a céges filozófiában és felfogásban is változásokra van szükség.