Ma: -4°CHavazás várható

Ennyiből készül hirdetni új telefonos oprendszerét a Microsoft. A megalomán kampányairól híres cég bukott már nagyokat e téren, manapság pedig, a vírusmarketing korában még inkább kétséges, van-e ennek értelme. A végső kérdés úgyis az lesz: megéri-e majd a pénzét a Windows Phone 7?

A Microsoft állítólag összesöprögetett félmilliárd dollárt, amit a következő hetekben, hónapokban kizárólag a Windows Phone 7 marketingjére költenek majd. Mennyit?! – kérdezhetne a vissza a magyar reklámkultúrán edzett olvasó. Ez az összeg azonban nem hogy nem nagy, önmagában még azt sem garantálja, hogy akár egy Microsoft-oprendszerrel ellátott okostelefon gazdára talál csak miatta. Így gondolkodik legalábbis Tony Bradley, a PC World újságírója. Először is: a Microsoft világában ez valóban nem nagy pénz, még akkor sem, ha kizárólag reklámra költi. Ennyit gründolt össze a Windows XP hirdetésére, amely tíz éve volt, és a termék maga pedig eleve sikerre volt ítélve. Egy bizonytalan sorsú okostelefont (az inflációt figyelembe véve) ennyiért marketingelni tehát nem sokkoló ügy. Rossz jel ráadásul, hogy ezek szerint a Microsoft még mindig a hagyományos hirdetési felületekben gondolkodik – ha nem így tenné, az összeg töredékéről lenne csak szó.

Forrás: Engadget

Még ha nem is véletlenszerűen dobálják tele a médiát reklámokkal, hanem mondjuk megcélozzák az MTV-t és a Nickelodeont egy pár Bill Gates és Jerry Seinfeld főszereplésével készült spottal, az is ablakon kidobott pénz lesz – ironizál az író. Hiszen egy jól sikerült, akár nulla büdzséből összehozott vírusmarketing az igazi recept manapság. A célközönség – ha megkapja -, emlékezik majd rá, megosztja, forwardolja és főleg: reagál rá. A vállalatnak ráadásul ígéretes nyersanyaga van, hiszen – minden negatív hang ellenére – azért mégiscsak innovatív megoldásnak tűnik a Windows Phone 7. A Microsoft jelenlegi részesedése az okostelefon-piacon 13 százalék, ami önmagában hervasztó, de ha figyelembe vesszük, hogy az utóbbi évben semmi igazán úttörőt nem tettek le az asztalra, már nem is hangzik rosszul. A szerver-megoldások, az oprendszerek és az irodai csomag híre tehát elviszi a hátán a vállalatot az egyéni fogyasztók szemében is, ez pedig helyzeti előnybe hozza az új telefonplatformot.

Ehhez persze nem árt, ha valóban integrálja a szoftverbe a többi szolgáltatást (az Xboxról már tudunk), különösen a Microsoft Office-et. A többi telefonnak is vannak irodai funkcióik, de egyik sem Office, csupán halvány és akadozva működő utánzatok. A redmondiak egyébként sorra kudarcot vallottak, amikor megpróbáltak lazának és fiatalosnak tűnni – gondoljuk csak a Kin buktájára. A Microsoft nem Apple, ha pedig olyan akar lenni, nyilván évek munkájára lenne szükség. Nem szabad tehát elfelejteniük, hogy az üzletemberek és az alkalmazottak is egyszerű vásárlók, akik jól összerakott és polírozott terméket szeretnének – ha a megfelelő módon üzenik meg nekik, hogy az új Windows 7 pontosan ilyen, nem lesz baj.

Forrás: PC World

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Heteken belül jöhet a mobilreklám Facebookon

A Facebook több forrás szerint is dolgozik azon, hogy minél előbb előrukkoljon egy hirdetési megoldással a mobilapplikációihoz is.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
Újabb frekvenciahelyet tervez értékesíteni az NMHH, és ezúttal is találkozhatunk új szereplővel, hiszen a GTS Hungary az előző körben nem szerepelt.

Aktuális lapszámunkból

Minek nevezzelek?Bár hardvert és szoftvert elsősorban nem a neve alapján választ az ember, és különösen nem a vállalat, a jól eltalált név hatékonyan járulhat hozzá a marketingértékhez. Csak éppen eltalálni nem egyszerű.

FelhőszerződésekHa a számítási felhőből akarunk igénybe venni szolgáltatásokat, a szolgáltatási szerződésnek lényegében két dologra kell összpontosítania: a szolgáltatás(szintek) számonkérhetőségére és az adathozzáférésre, adatkezelésre. No meg az új magyar adatvédelmi törvényre.

Maffiózó filozófusHogyan lehet valaki kívülálló egy olyan környezetben, ahol szinte senki sem átlagos? Peter Thielnek sikerült, tehetsége gazdaggá, természete elszigeteltté tette a Szilícium-völgyben.