Megint az Opel, s már megint mentőcsomag
Szabó M. István, 2010. 03. 09. kedd

Már-már úgy tűnt, véget ér a végtelenül hosszúra nyúlt Opel-saga, de a GM és a németek vesszőfutása mégsem ér véget. És még csak az se mondható, hogy van remény!

Számolni is kár, az elmúlt évben hányszor, hányféle vélt és valós kérővel, csak a sajtónak sugallt és valóban reálisan számba jöhető cégmentési tervről, hány millió és milliárd euróról, dollárról és hány tízezer megmenthető vagy menthetetlen autógyári munkahelyről szólt az Opel kapcsán akár csak a mi rovatunk is.

Az kevés lehet, hogy: jól néz ki

Nem lett Fiat, de cirill betűs Daimler-Kamaz se belőle, sőt, a General Motors köszönte szépen és mindenkit felültetett. Még a német kormányt is. Az Opelt érintő hírek azonban csak nem akarnak elfogyni, most épp arról zeng a belga sajtó, hogy a GM mégiscsak egyeztetni kezdett a bezárásra ítélt antwerpeni gyára megmentéséről.

A hír szerint a konszern vezetése megvizsgálja saját alkalmazottainak javaslatát az Opel antwerpeni gyárának megmentéséről. (Talán ismert, főként, aki még követni bírja az eseményeket, hogy a GM 20 százalékkal akarja csökkenteni európai leányvállalatának kapacitását, és ennek részeként egyszerűen bezárná az antwerpeni üzemet. A belga, helyi törvények azonban  az ilyesfajta döntés előtt részletes konzultációkat írnak elő - ebbe áll most bele a GM.)

A dolgozókat képviselő szakszervezet elképzelése szerint alaposan karcsúsítanák a 2300 embernek munkát adó gyárat, de folytatnák az Opel Astra Twin Top kupé-kabrió gyártását és befektetőt keresnének, amely bérgyártást hozna az üzembe - foglalta össze tömören a helyzet realitását a Napi Gazdaság, mert bár a GM tudatta a közvéleménnyel, hogy vizsgálja az elképzelés megvalósíthatóságát, de azt is látni kell, hogy az említett modellből 2009-ben összesen 7500 darabot sikerült értékesíteni. A szkeptikusoknak valószínűbb, hogy igazuk lesz, mert arra még nem volt példa, hogy a munkavállalók megfordítsák a hasonlóan reménytelen helyzetet

Forrás: Bild, WSJ, Napi Online

Bookmark and ShareCikk nyomtatásaHozzászólás
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás: