Ma: -6°CTiszta idő

Tény, hogy a távközlési piacot kevésbé érintették a gazdasági válság mellékhatásai.

-
Döbrőssy Gábor, Vodafone Magyarország
Azt kell mondanom, hogy a távközlést a beruházások szempontjából kevésbé érintette negatívan a pénzügyi válság – fogalmaz Döbrőssy Gábor, a Vodafone Magyarország műszaki vezérigazgató-helyettese.

A Vodafone esetében legalábbis az nem volt jellemző, hogy ne lett volna pénz valaminek a behozatalára vagy a kivitelezésére. Persze azt rendkívül fontosnak tartom, hogy a már meglévő dolgok üzemeltetését hatékonyabban tudjuk megoldani, mindazonáltal ha vannak is korlátaink, azok nem anyagi téren keresendők. Jellemző, hogy inkább a szakértői területeken ütközünk szűk kapacitásba.

Cégünk abban a szerencsés helyzetben van, hogy bevételünk a piaci átlaghoz képest kevésbé esett vissza, mint a válságra jóval szenzitívebben reagáló iparágak esetében. Ennek ellenére számos hatékonyságnövelő és költségcsökkentő lépést tettünk az utóbbi időszakban. Célunk, hogy az it-szimplifikáció jegyében a kész, „dobozos” megoldásokat és folyamatainkat jelentősen összehangoljuk, a minimális testre szabás irányába mozduljunk el.

Az it-vezetők számára fontos lesz észrevenni az alakuló trendeket, és ehhez kapcsolódóan azokat a „jövőbiztos” megoldásokat, melyekbe invesztálni érdemes. Meglátásom szerint nem csupán a távközlés, de az it-hoz kapcsolódó iparágak jövőjének szempontjából is kulcsfontosságú tényező lesz a szimplifikáció. Nálunk ez folyamatosan, és tulajdonképpen minden területen napirenden van, és ez még inkább fontossá és természetessé teszi a konzultatív típusú együttműködést.

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Küszöbön a digitális kánaán

Még egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy az ország teljes területén elérhető legyen a nagy sebességű mobilinternet.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
A munkanélküliségi arányok emelkedése, a munkaerőpiac szegmentálása és az egyre növekvő szakadék a kereslet és a kínálat között alternatív megoldásokért kiált. Előtérbe kerülnek az...

Aktuális lapszámunkból

Minek nevezzelek?Bár hardvert és szoftvert elsősorban nem a neve alapján választ az ember, és különösen nem a vállalat, a jól eltalált név hatékonyan járulhat hozzá a marketingértékhez. Csak éppen eltalálni nem egyszerű.

FelhőszerződésekHa a számítási felhőből akarunk igénybe venni szolgáltatásokat, a szolgáltatási szerződésnek lényegében két dologra kell összpontosítania: a szolgáltatás(szintek) számonkérhetőségére és az adathozzáférésre, adatkezelésre. No meg az új magyar adatvédelmi törvényre.

Maffiózó filozófusHogyan lehet valaki kívülálló egy olyan környezetben, ahol szinte senki sem átlagos? Peter Thielnek sikerült, tehetsége gazdaggá, természete elszigeteltté tette a Szilícium-völgyben.