Ma: -6°CTiszta idő

Eredetileg június 10-én került volna a boltokba a német Neofonie táblagépe, amely ráadásul nem is WeTab, hanem WePad néven debütált volna a polcokon. Az Apple hasonló készülékének népszerűsége miatti névváltoztatást és a sorozatgyártás eltolódását azonban helyén tudta kezelni a német cég, s végül egy olyan tabletet dobnak piacra, ami szinte mindent magában foglal, ami az iPad-ből kimaradt.

Nagy szó ez, hiszen a tabletek császárát nem lehet csak úgy leírni. Az iPad jelenleg is a legütősebb szereplő a folyamatosan formálódó tabletpiacon, s ha lehet hinni az itt kutakodó analitikusok prognózisainak, akkor néhány évig –persze, a részesedés folyamatos csökkenése mellett – ez még biztosan így is marad. A status quo azonban egyre kevésbé tetszik a riválisoknak, a tablet-bizniszbe betörni igyekvő gyártók egy-egy újító készülékkel egyre nagyobb nyomást gyakorolnak az Apple-re.

Egy újabb trónkövetelő. (forrás: Slash Gear)

Tulajdonképpen szinte azt lehet mondhatni, hogy az összes, a PC iparra és a szórakoztató elektronikára fókuszáló nagyobb cég bejelentette már terveit egy tablet elkészítésével kapcsolatban. Éppen ezért, a kisebb cégek különösen érdekesek ebben a játékban, hiszen lehet, hogy egy apróbb, ugyanakkor nagyon is szorgalmas manufaktúra piacra dob egy olyan táblagépet, melynek láttán még a nagy mamutvállalatok is elégedetten csettintenek. Véleményem szerint a Neofonie és a 4tiitoo közös munkájából összeálló WeTab pont egy ilyen készülék.

A tablet sorozatgyártását szeptemberre datáló németek végül egy olyan eszközt dobhatnak piacra, amelynek a legnagyobb erőssége pont abban rejlik, hogy olyan funkcionalitással rendelkezik, amelyet a tabletpiac legnagyobb játékosa nélkülözni kényszerül:

-          Szélesvásznú kijelző, amely nagyobb felbontású, mint az iPad-é

-          1,3 megapixeles webkamera

-          Bővíthető memória

-          Két USB port

-          HDMI kimenet

-          Teljes kompatibilitás az Adobe AIR, Adobe Flash, Android, Linux, Meego, Java, Silverlight, stb. platformokkal.

Az április óta előrendelhető WeTab specifikációját korábban már részleteztük, ennek megismétlése helyett most inkább felsorolnánk még néhány további, e készülék és az iPad közötti párhuzamot. A WeTab a maga 295 × 195 × 15 milliméterével, jóval nagyobb az iPad-nél, amely egyébként 243 × 190 × 13.4 milliméteres. Az Apple gépe – modelltől függően – 680g/730g tömeggel bír, míg a WeTab a méretéből adódóan kb. 15 százalékkal nehezebb, tömege 800g/850g között van. Az iPad akkumulátora nagyjából 10 órás feltöltöttséget biztosít, míg a WeTab nagyjából 6 órán keresztül nyüstölhető.

Ez utóbbi, de a nagyobb méret és a tömeg is lehet hátrány az iPad-del szemben, viszont a magas fokú funkcionalitás, valamint a nyílt forráskódú megoldások bőven kárpótolják majd a leendő felhasználókat mindezért, akik ráadásul olcsóbban juthatnak egy ilyen készülékhez, mint egy iPad-hez.

Persze, azt azért nem árt hangsúlyozni, hogy a német céghez hasonló, vagyis kisebb gyártók még csak most kezdenek kapirgálni a tabletpiacon, ahol a nagyobb játékosos sem ástak még túl mélyre, ugyanakkor tudvalevő, hogy a sánc másik oldalán ügyeskedő Apple már javában az iPad 2-t fejleszti. Szóval, lesz itt még izgalom, csak győzzük kivárni!

Forrás: Engadget, Crunch Gear, IFA

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Egy újabb jövevény: WeTab

Friss hús bukkant fel a táblapécék piacán: a német Neofonie által összepakolt WeTab, amely csakis azért nem hallatott magáról eddig, mert az Apple készülékének népszerűsége névváltoztatásra kényszerítette.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
A munkanélküliségi arányok emelkedése, a munkaerőpiac szegmentálása és az egyre növekvő szakadék a kereslet és a kínálat között alternatív megoldásokért kiált. Előtérbe kerülnek az...

Aktuális lapszámunkból

Minek nevezzelek?Bár hardvert és szoftvert elsősorban nem a neve alapján választ az ember, és különösen nem a vállalat, a jól eltalált név hatékonyan járulhat hozzá a marketingértékhez. Csak éppen eltalálni nem egyszerű.

FelhőszerződésekHa a számítási felhőből akarunk igénybe venni szolgáltatásokat, a szolgáltatási szerződésnek lényegében két dologra kell összpontosítania: a szolgáltatás(szintek) számonkérhetőségére és az adathozzáférésre, adatkezelésre. No meg az új magyar adatvédelmi törvényre.

Maffiózó filozófusHogyan lehet valaki kívülálló egy olyan környezetben, ahol szinte senki sem átlagos? Peter Thielnek sikerült, tehetsége gazdaggá, természete elszigeteltté tette a Szilícium-völgyben.