Ma: -3°CBorús idő

Kevéssé tévedünk el az orvosbiológia dzsungelében, ha szuperszámítógépet használunk, legalább olyat, amellyel másodpercenként 6500 milliárd műveletet lehet végrehajtani. És ez még nem is a legnagyobbak közül való.

A fejlett világban már évek óta folynak szuperszámítógépekkel támogatott genetikai kutatások, amelyek célja az, hogy meghatározzák az emberiséget sújtó betegségek okait és azok gyógymódjait. A kutatókszámára a betegségeket kiváltó, génállományon belüli különbségek és változások felfedezése jelenti a legfontosabb feladatot. Ez a feladat azonban olyan méretű, hogy azzal csak a több száz, ezer, esetenként több tízezer processzort tartalmazó szuperszámítógépek képesek hatékonyan megbirkózni.

A gardróbszekrény (Forrás: SGI)

Nos, a több száz processzoros kategóriába tartozik az -- a sajtónak a napokban bemutatott -- szuperszámítógépes rendszer, amely Magyarország legerősebb, tudományos célra használt gépeként elsősorban genomikai kutatásokat támogat. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal támogatásával 2009. év elején indult, genetikai és rendszerbiológiai kutatásokkal foglalkozó, 4 éves futamidejű Genagrid konzorcium szuperszámítógépét, egy SGI Altix ICE masinát az MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet üzemelteti. A rendszer kapacitását elsősorban az asztma, allergia és leukémiai genomikai kutatására fordítják, de más magyarországi kutatási projektek adatelemzését segíti.

A konzorcium tagjai (BME Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék, Csertex Kft., MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet, Semmelweis Egyetem- Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet, Silicon Computers Kft.) mellett a projektet más is használhatja. A fő felhasználók a magyarországi és nemzetközi kutatók, illetve biotechnológiai, diagnosztikai és gyógyszeripari vállalatok.

A szuperszámítógéppel a hazai orvosbiológiai kutatás itthon eddig elérhetetlennek látszó számítási teljesítményhez jutott, egyetlen kutatási cél elérése érdekében – mondta Temesi Tibor, a Silicon Graphics hazai kereskedelmi igazgatója. A megállapításnak van némi alapja, ugyanis az SGI által szállított Altix ICE fürt összesen 512 nagyteljesítményű, 3 GHz órajelű Intel Xeon 5365 processzormaggal, valamint 1 terabájt memóriával rendelkezik, s másodpercenként 6,5 teraflopos teljesítményre képes. A szupergép a blade kivitelnek köszönhetően nem is nagy: a 64 darab kétfoglalatos pengeszervernek helyet adó ház nem haladja meg egy kisebb beépített gardróbszekrény méreteit.

Csak hogy tisztában legyünk a legnagyobb magyar tudományos kutatási célú szupermasina teljesítményével, összehasonlításul álljanak itt a világ legnagyobb szuperszámítógépének paraméterei: az  Oak Ridge-i National Laboratory (USA) található Jaguar (Cray XT5) 1,75 petaflops teljesítményű (1 petaflops másodperecenként 1 quadrillió lebegőpontos műveletet jelent), s mindezt több mint 224 ezer hatmagos AMD Opteron processzorral éri el.

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Nokia–Microsoft közös labor

Az ict-ipar minduntalan felrója a felsőoktatásnak, hogy nem piacképes végzősök jönnek ki az egyetemek, főiskolák kapuin. A BME-n most fordulni látszik a kocka: a szoros piaci együttműködés következtében a friss diplomás szinte azonnal termelőképes lesz.
<1/3>
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
Hamarosan indul az EU közösségi projektje, amelynek segítségével a polgárok betekintést nyerhetnek az Európa Parlament életébe.

Aktuális lapszámunkból

A fejlesztés áraÚj ötletek megvalósítása helyett nagyrészt inkább a napi működés finanszírozására fordítódnak a kutatás-fejlesztésre és innovációra kiírt és elnyert pályázatok, de érdemi változás nem várható, mert a jelenlegi szisztéma fenntartása – eltérő okokból – minden szereplőnek érdeke.

Nokia–Microsoft közös laborAz ict-ipar minduntalan felrója a felsőoktatásnak, hogy nem piacképes végzősök jönnek ki az egyetemek, főiskolák kapuin. A BME-n most fordulni látszik a kocka: a szoros piaci együttműködés következtében a friss diplomás szinte azonnal termelőképes lesz.

Okos logisztikaLétfontosságú a beszállítói lánc kezelése egy globális óriásvállalat számára. Nagy utat kell azonban megtenni, mire egy cég elérkezik a 21. század integrált és intelligens hálózataihoz. Az IBM globális beszerzési igazgatójával beszélgettünk a logisztikai hálózatok evolúciójáról.