|
Akár már nyáron kidobhatjuk a konzolokat
2010.
03.
12. péntek
Radikálisan átalakítaná a videojátékpiacot az a megoldás, amellyel nem lesz szükségünk többé arra, hogy fizikai formában lássuk a korongokat. Az OnLive, amelyet nagy felhajtással jelentettek be tavaly, a GamesBeat konferencián vázolta terveit. Ahelyett, hogy letöltenénk a játékokat, vagy megvennénk őket a boltban, az új rendszerrel távolról, hálózati kapcsolaton, közvetlenül futtathatjuk a szoftvereket és ott is tárolhatunk minden mentést és személyes adatot.
![]() Forrás: 8bitreview.com
„Az OnLive megtöri a konzolok körforgását. Nem lesz többé szükségünk új hardverre” – nyilatkozta a kissé utópisztikus jövőképet az alapító, Steve Perlman. „Azt szeretnénk, ha fognák a gépre félretett dollárjaikat és szoftverekre költenék” – visszhangozta az operatív vezető, Mike McGarvey. „Új platform vagyunk, amely a következő harminc évre épített hálózatot és infrastruktúrát, nem a következő ötre”. A rendszert nyolc éve fejlesztik, és június 17-én végre kilövik. A cég felhőmegoldással kínál közvetlenül az internetes központokból játszható programokat, függetlenül attól, hogy Macen, pc-n, vagy tévén szeretnénk-e lövöldözni, sőt attól is függetlenül, hogy milyen erős gépünk van otthon. A technológia tömörített, de még mindig HD-minőségű videót használ, hogy megjelenítse a távoli gépek által kiszámolt és megjelenített képkockákat. Ez persze folyamatos, zökkenőmentes és nagyon gyors adatátvitelt kíván, a központ tehát, ahol a játékok futnak, nem lehet távolabb másfélezer kilométernél. Az otthoni megjelenítőt össze kell kötni egy szélessávú vezetékkel, amely az OnLIve-ből érkezik. „Pusztító hatása lehet a konzolpaicra nézve” – jósolt Billy Pidgeon, független játékelemző. „Nem tenne jót a játékboltoknak sem, illetve senkinek, aki fizikai formában árulja a szoftvereket.” A helyzet valóban ijesztő lehet a kiadók számára, amelyeknek egy eleve megroggyant piacon kellene érvényesülniük 2010-ben. A GamesBeat egyik munkatársa szerint azonban egyáltalán nem garantált az azonnali siker. „Kicsiben kezdődik majd. A kezetekkor csak egy újabb púp lesz a játékcégek hátán. De igen, egy ponton eljön majd az átállás ideje” – vetette közbe Dean Takahashi. A szolgáltatás havidíja 15 dollár lesz, ezért kölcsönözhetünk és vehetünk is játékokat, amelyeket sosem kapunk kézhez, de bármikor játszhatunk velük. Olyan címekkel indítanak, mint az Assassin’s Creed, a Prince of Persia, vagy a Mass Effect 2. Arról nincs hír, hogy mikor lesz mindez hozzáférhető az Amerikán kívüli világban.
Forrás: BBC
xEzt is figyelmébe ajánljuk:
A HTC a játékpiacra tartHivatalos bejelentésében erősítette meg a HTC, hogy 40 millió dollárral beszáll az online játékban érdekelt OnLive-ba. A bevételekből milliárdokat remélnek.
|
|