|
Reggeli felhozatal (itbusiness today)
2009.09.24.
csütörtök
Marketingkutatásokra, a vásárlói viselkedés elemzésére és pontos célcsoport-meghatározásra
használható az Intellio már hazánkban is használatos arcelemző szoftvere.
HAZAI HÍREK
Három, az internetes oktatásban érintett cég - a Nexon, az Eduweb Multimédia és az Infotéka - szakemberei úgy döntöttek,
egy konferencia keretében bemutatják, miként lehet az egyes elektronikus képzési
eszközök és módszerek révén hatékony képzést összeállítani úgy, hogy az technikailag
is kezelhető legyen, és megfizethető maradjon. Az október 15-én a Kinnarps House-ban
megrendezendő Edukreatív e-learning konferencián az elektronikus képzések formáiról,
az új technikák alkalmazásának nehézségeiről, a gyors és költséghatékony e-tananyag-fejlesztést
támogató eszközökről, valamint a multimédiás tartalmak biztonságos közzétételének
lehetőségeiről is hallhatnak majd az érdeklődők.
A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány Logisztikai és Gyártástechnikai Intézetének (BAY-LOGI) szervezésében szeptember
23-án rendezték meg a Cisco Hálózati Akadémia szakmai napját, amelynek résztvevői
az új Cisco-technológiák gyakorlati alkalmazását, valamint a Cisco-minősítések
megújult szakmai rendszerét tekintették át. A Miskolci Egyetem Felnőttképzési
Regionális Központjában – ahol hamarosan egy újabb Lokális Akadémia kezdheti meg
működését – közel 200 diák bővíthette ismereteit a hazai és nemzetközi előadók
személyes tapasztalataira és gyakorlati példákra épülő előadásokon. A szakmai
napon a Cisco hálózatbiztonsági, hálózatmenedzsment és együttműködéses technológiáit
mutatták be.
Már hazánkban is működik az emberi arc elemzését végző szoftver, amelyet az Intellio a vásárlói viselkedés elemzése mellett a
marketingkutatások megújítására és a még pontosabb célcsoport-meghatározásra fejlesztett
ki. A rendszer lehetőséget ad csoportok célzott elérésére, egy adott területen
folyamatosan áthaladó tömeg vizsgálatára, és a reklámok célzottabb eljuttatására
a fogyasztókhoz. Az arcfelismerő szoftvert először személyszámlálásra fejlesztették
ki a kiskereskedelmi üzletek és bevásárló központok számára, majd később sikerrel
jártak a kor és a nem egyre pontosabb meghatározásában.
Disztribútori megállapodást kötött a tokiói székhelyű 3NF-fel a Scarab Research a cég személyre szabott termékajánló
rendszerének, a Scarab Platformnak Japánban történő forgalmazására. A 3NF komoly
tapasztalatokkal bír a japán vállalati technológiák piacán, ami új távlatokat
nyit a Scarab Research számára, hiszen így a japán vállalati ügyfeleket is megcélozhatja
termékeivel és szolgáltatásaival. A Scarab Platform vállalati szintû termékajánló
rendszer, amely a legfrissebb kutatási eredmények alkalmazásával, valamint a felhasználói
viselkedési minták monitorozása révén azonnali, valós időben generált termékajánlásokkal
képes kiszolgálni az online kereskedők webhelyeit.
A NAGYVILÁGBÓL
Elkészült a Teaming 2, a Novell következő generációs, rugalmas csoportmunka-támogató megoldása, amelynek révén a fejlesztő szerint
a munkacsoportok a földrajzi távolságtól függetlenül hatékonyan tudnak együttműködni.
A Novell megoldásával saját online munkaterek hozhatók létre, ahol minden munkatárs
valós időben követheti nyomon a projekteket és a munkafolyamatokat. A Teaming
beépített csoportmunka-támogató eszközökkel, közösségi hálózatokkal, hatékonyságot
növelő elemekkel és munkafolyamat-automatizálási funkcióival segíti a munkát.
Szerződést kötött a Vodafone a Warner Music lemezkiadóval, amelynek értelmében előfizetőinek másolás elleni védelem nélküli
zenéket kínálhat. A bevételeket tekintve a világ legnagyobb mobilszolgáltatója
korábban már hasonló szerződést kötött az EMI Group, a Universal Music és a Sony
Music kiadókkal, így a Vodafone az első mobilcég, amely mind a négy nagy lemezkiadó
zenéit forgalmazhatja hálózatain keresztül. Az üzlet egyik fontos eleme, hogy
a zenéket másolás elleni védelem nélkül lehet letölteni, így nem csupán mobilokon,
hanem bármilyen, zenelejátszásra alkalmas eszközön meg lehet hallgatni azokat.
Pieter Knook, a brit távközlési vállalat internetes szolgáltatásokkal foglalkozó
részlegének igazgatója szerint éppen ezért hatalmas az érdeklődés a felhasználók
részéről.
MOZGÁSBAN
Ábrahám Gergely személyében új vezérigazgatója van az Mmd Corporate, Public Affairs & Public Relations
magyar irodájának. A szakember ezt megelőzően a vállalat public affairs részlegét
vezette.