Egyes közvetlen okokra persze rá lehet mutatni, mint például mostanában a nyakra-főre adott, majd furfangos technikákkal újracsomagolt és elpasszolt hitelekre vagy a Lehman Brothers csődjére. Ez így azonban túl egyszerűnek látszik, lennie kell tehát mélyebben fekvő, általánosabb okoknak is.

Az mindenesetre biztos, hogy válság idején mindig megjelennek az egymással versengő válságmagyarázatok. Mostanában sokat gondolok egyre, amire az előző, úgynevezett „dotcom” válság idején sokszor hivatkoztunk, de aztán valahogy feledésbe merült. Jómagam Carlota Perez publikációiban találkoztam vele.

A venezuelai kutató szerint a gazdaság (és vele együtt a társadalmi élet, a politika, a kultúra, az oktatás, az infrastruktúra, a jogrend stb.) nagy innovációs hullámok formájában fejlődik. Egyik hullám követi a másikat. Megjelenik valamilyen nagy hatású, különleges potenciállal bíró technikai újdonság (például gőzgép, robbanómotor, mikrocsip), egy darabig lappang, aztán berobban a piacra, ott nagy lelkesedést kelt, rengeteg új vállalat születik, ökoszisztémák indulnak fejlődésnek, hatalmas tőkék mozdulnak meg; majd a nagy építkezés után egy csendesebb fázis következik, amikor elkezdik használni a rengeteg újdonságot, mindenki alkalmazkodni igyekszik; végül a hullám kimerül, mindenki a következő nagy innovációt várja.

Az első fázis – állítja Carlota Perez – a túlzott remények, a túlfűtött gründolási láz, a túlméretezett kapacitások miatt szükségképpen válsággal végződik, de ez hamar véget ér, hiszen az innovációs hullám még ereje teljében él és virul. Gond akkor van, ha a hullám kimerül, és nem jön, vagy nem elég gyorsan jön a következő, amely nagy tömegben új vállalkozásokat, munkahelyeket tud teremteni, befektetőket tud megmozgatni, egyszóval lök egy nagyot a gazdaság lendkerekén.

Néha, ködös estéken felébred bennem a gyanú: most talán egy ilyen szakaszban járunk, ezért olyan lassú a fellendülés, ezért félnek sokan attól, hogy tartósan a felhők magasságában marad a munkanélküliség.

Mi kelti bennem ezt a gyanút? Hát itt van például néhány adat az USA munkaügyi statisztikai hivatalától. 1999-ben azt jósolták, hogy az informatikai hardvereszközök szektora a következő tíz évben 155 ezer új munkahelyet fog teremteni – e helyett 493 ezret veszített. A kommunikációs iparnak 298 ezret kellett volna produkálnia – a tényleges eredmény mínusz 150 ezer. Az információs technológiai szolgáltatásoktól 1.873 ezer új munkahelyet vártak, de csak 529 ezer jött össze. A csúcstechnológiai iparágak (ICT, gyógyszeripar, biotechnológia, repülés stb.) együttesen 68 ezer munkahelyet veszítettek 1998 és 2008 között, pedig az előrejelzés szerint 2.757 ezret kellett volna teremteniük, lendületben tartva ezzel a gazdaságot.

Az előrejelzések és a valóság közötti eltérést nyilván többféle ok magyarázza (például az outsourcing hullám, vagyis a munkahelyek „kivándorlása”), de hipotézisként azt is megkockáztathatjuk, hogy a „jövő iparágai” bizony késésben vannak, még legfeljebb csak mutogatják az oroszlánkörmeiket, a jelenlegi válság pedig csak fékezi az új hullám kibontakozását, hiszen a kutatási-fejlesztési költségvetéséket általában alaposan megnyirbálták.