Közülük is különösen azokra, amelyek az én pénzemet (is) fogyasztják és elvileg én vagyok vagy leszek vagy lennék a felhasználójuk. Csak néhány példa: tömegközlekedés, egészségügy, államigazgatás, adózás, oktatás, rádiós és televíziós archívumok…
Van belőlük bőven. Vajon mennyire lehetnek sikeresek? Hány projektet fejeznek be szépen, pontosan, hány késik, hány lépi át a költségkeretet, hány siklik félre, hány pihen parkolópályán, hány zápul meg, hányról derül ki, hogy nem is kellett volna, hogy nem úgy kellett volna, hogy nem annyiért kellett volna, hogy nem ilyen lovat akartunk?

Van esélyem rá, hogy megtudjam, hogy objektív képet kapjak?

Attól tartok, hogy nincs. Pedig komolyan érdekelne.

Az amerikai Standish Group 1994 óta rendszeresen kiadja a széles statisztikai mintára támaszkodó Chaos jelentéseket. Ebben az informatikai projekteket három csoportba sorolják: az első a kudarccal végződötteké, a második a részben, a harmadik a teljesen sikerülteké. Teljesen sikeres az a projekt, amit határidőre befejeznek, az elkészült szoftver teljesíteni tudja a tervben előírt funkciókat, a költségkeretet pedig nem lépik túl. A Standish szerint 1994-ben az informatikai projekteknek csak 16%-a volt sikeresnek mondható. Azért nem kell teljesen kétségbe esni, mert ez a szám 2006-ra már 35%-ra növekedett, bár 2009-ben visszacsúszott 32%-ra, talán a válság miatt, ki tudja, tényleg nehéz év volt.

32-35 százalék - ez nagyjából a projektek egyharmada. A kudarcos projektek aránya 2009-ben 24 százalék volt, ami a projektek nagyjából negyede. A maradék ezek szerint a középső kategóriába esik: valami van, de nem az igazi: megcsinálták, de jóval többe került, elindult, de csak az egyik fele, működik, de csak igen kreatív és türelmes felhasználóknak… Az amerikai sajtó előszeretettel, némi kárörvendő felhanggal szokta idézni ezeket a számokat, amelyek egyszer még egy, az elnöknek szóló jelentésben is helyet kaptak, jelezvén, hogy valami gond van az amerikai informatikai projektek menedzsmentje körül, tessék odafigyelni és tenni valamit Mr President.

A kérdés csak az, vajon igaza van-e a Chaos jelentéseknek, pontosak-e az idézett számok, tényleg egyharmad körüli-e a kudarc aránya, ami elég nagynak látszik, hát még a pénz, ami mögötte van. Lehet, hogy pontosak ezek a számok, de lehet, hogy nem. Amióta a Chaos-sorozat megindult, vita folyik a felmérés módszereiről és eredményeiről. A feladat – megállapítani, hogy egy informatikai projekt sikeres-e – ugyanis egyáltalán nem könnyű, és ennek számos, a szakirodalomban gyakran tárgyalt oka van. A legnagyobb homály valahol középen lehet, a szép, kövér bukások és a tuti sikerek talán elég jól kiszűrhetők, az a közép viszont jó nagy lehet és nem adja meg magát egykönnyen a vizslató szemeknek. Vajon sikeres-e a 2002-ben kezdődött, az egészségügy digitális megreformálását célzó, számos fordulatot megélt brit National Program for Information Technology? Erre úgy kapásból nehéz lenne válaszolni.

Nálunk a feladat még nehezebb, és elsősorban a politikai teszi azzá, ami ilyen vagy olyan színű szemüveget tesz az emberek orrára. A politika nálunk mindent áthat, és ezért vagyok különösen pesszimista az arányok kiderítését illetően. Pedig tényleg érdekelne…