Mivel tervgazdaság volt, a tervekben kerestük a magyarázatot: nem terveztek elegendő sörkibocsátást, vagy eleve rossz volt a tervezés módszere. Értelemszerűen adódott a javaslat: tervezzünk jobban! Megpróbáltuk, de a helyzet nem sokat változott sörfronton. Aztán kiderült: nem a tervezéssel van baj, hanem a rendszerrel magával. A szocialista gazdaság hiánygazdaság volt, és ezt a sör nagyon jól tudta, csak őt senki nem kérdezte meg. A sörhiány rendszerprobléma volt.

A sörrel mostanában nincs baj, talán túl sok is van belőle. Sokszor hallom viszont, hogy baj van az oktatással. Sokszor hallom, egyre gyakrabban hallom. A munkaadók elégedetlenek a végzett hallgatók tudásával. Nem azt tanulják, amit kellene. Tanulnak valamit, de használni már nem tudják. A kínálat valahogy nem akar a kereslettel találkozni.

Mi lehet a baj? Bizonyára az, hogy a munkaadók és az iskolák nem beszélnek egymással eleget. Le kellene ülniük egy szép nagy asztal mellé, ahol a munkaadók elmondanák, milyen végzősöket akarnak, mihez kell érteni, milyen kompetenciákkal kell rendelkezni. Az iskolák vezetői jegyzetelnek, majd hazamenve szépen átalakítják a tanterveket. Az egész nagyon egyszerűnek látszik.

Az ilyen tanácskozások minden bizonnyal hasznosak, mégse hinném, hogy a lényegi problémát meg lehet oldani velük. A tünetek jól láthatók, de a problémák mélyebben fekszenek. A problémák rendszerhibák.

Hogyan is működik most a rendszer? Valahogy úgy, mint az egyszeri repülőgépgyár, ahol okos mérnökök összedugják a fejüket és tervezni kezdenek egy új gépet. Terveznek, terveznek, aztán fel is építik az új gépmadarat. Ez az egész beletelik vagy négy-öt évbe. Mikor elkészült, kiviszik a piacra és megkérdezik az arra járókat: tetszik? Nem tetszik. Jó, akkor üljünk le és beszéljük meg, miért nem. Aztán a mérnökök hazamennek és újból tervezni kezdenek…

Ez ma már így nem működik. A felsőoktatás ciklusideje nagyon hosszú, pláne ha az akkreditációt is beleszámítjuk. Hogyan gyorsíthatná fel a maga korrekciós folyamatait az egyszeri repülőgépgyár? Úgy, ha az ügyfeleit a kezdet kezdetétől bevonná a tervezési-gyártási folyamatba, gyakorlatilag együtt élne, folyamatosan és intenzíven kommunikálna velük. Sokkal közelebb kell menni egymáshoz, le kell bontani a kerítéseket, életmódot kell váltani.

Külföldön erre sok szép példát találhatunk. Itthon is látok figyelemre méltó kezdeményezéseket, de csak keveset. Vajon mi lehet ennek az oka? Bizonyára valami rendszerhiba. Tüneti kezeléssel nem gyógyítható.