Sajnálom őket, kegyetlen érzés lehet koldulásig alacsonyodni. Mégsem szoktam így, ablakon keresztül jótékonykodni. Nem azért, mert meg tudnám ítélni, rászorultak-e a szerencsétlenek, hanem mert nem értek egyet módszerükkel, ami mellesleg balesetveszélyes és rengeteg rossz üzenete is van.

Többek között az, hogy megtehetik, hogy hónapokig, évekig napi rendszerességgel villanhat össze tekintetünk. Az övében ezt olvashatom: ez nem szokott adni... Az enyémből meg nyilván ezt láthatja: jaj, menjen már tovább! Méltatlan és kínos helyzet.

A minap azonban mosolyogva adtam át az ablakon a zsebemben összekaparható összes aprót egy szokatlan jelenség láttán: a Petőfi híd pesti felhajtójánál egy fiatal srác állt a 38 fokos melegben, és mosolyogva, a várakozókat szórakoztatva zsonglőrködött négy labdával. Elképesztő ügyességgel tette mindezt, és egy-egy produkció végén profi meghajlással köszönte meg az elismeréseket.
Felé gurulva már engedtem is le az ablakot, melyen először ő nyújtott át valamit, aztán én a marék aprót. Vidáman megköszönte és további jó utat kívánt.

Induláskor gyorsan a beadott papírra tekintettem: a srác - végzett zsonglőr, artista - saját magát reklámozta, bulikra, összejövetelekre hirdetve bohóc, zsonglőr és egyéb tudományát. Eltettem a cetlit, ha valaha kelleni fog ilyen produkció, őt fogom keresni.

Marketingből csillagos ötös!