Mindannyian - na jó, a legtöbben - anélkül éljük a mindennapi életünket, hogy minduntalan az orrunk alá mormognánk, hogy kivel, mikor vagy mióta nem találkoztunk, vagy hogy éppen hány évesek is vagyunk. Nem tudom mi lehet az oka, de engem valahogy a kerek jubileumok is lekerülnek; 30 évesen se nem búsultam, se nem örültem a harmadik x-nek, mert nem éreztme magam annyinak, most meg, egyre inább azon kapom magam, hogy már a negyediket is odatettem képzeletben magam mellé.

Osztálytalálkozóm - és ilyen olvasatban ez nyilván egyfajta szembesítés, szembesülés a múlttal, illetve az elszalasztott jelennel - is csak kettő volt eddig. Két éve, a középiskoláson rácsodálkoztam, hogy mennyien nem az eredeti szakmában helyezkedtek el, és mégis, szinte kivétel nélkül "egyben van" azzal a munkával, amit csinál. Még az autóversenyző és a könyvnyomdász is - amit egyrészt soha, egyikünk se nézett volna ki belőlük, sőt talán ők maguk sem, másrészt azért ezek mégiscsak egészen messzire eső területnek tekinthető a vilanyszereléstől.

Ezért is, ehhez képest is volt kicsit megrázó, hogy a múlt hét végén azzal szembesültem, hogy az emlékeimben nagyjából ideálisnak megrajzolt, csak négy évvel korábbra visszanyúló múltam, illetve az, ami abból mára lett, az korántsem zavartalan. Általános iskolásként - osztálylétszám: 39 fő - jól éreztem magam, jó volt az osztályunk, más idők, más ideák, de működött. Azt hittük többen is, hogy erős kötelék kötött össze bennünket, sokakkal már kisgyerekként ismertük egymást, most meg arra döbbentünk rá, hogy voltaképpen senkinek senki nem hiányzott.

Ültünk nem egészen másfél tucatnyian egy, anno még csak nem is létező "vendéglátóipari helységben" (nem kocsma volt de, majdnem), és amikor már túl voltunk azon - még délután, visszalátogatva az iskolába) hogy kivel mi történt AZÓTA, eleinte nem is nagyon volt mit mondanunk egymásnak. Jó, protokollból ment valami dumálás-féle, de az meghökkentő volt, hogy egykori közeli barátról kiderült: ma már ki nem állhatjuk egymást. Másokról meg, kellemesen csalódva: hogy ezt sosem gondoltam volna róla. Meg róla, meg róla.

Fél órányi finom puhatolózás után aztán elhangzott igaz történet vérbeli leányszöktetésről, főnök lányát elvett mintaapáról, quadról és reménytelenné vált munkakeresésről egyaránt. Ahogyan fásult munkavégzésről,  lakáshitelről, elhunyt szülőkről, megcsalt szerelmekről.  Politikáról alig. Felnőttünk.