Mint korábban már elkotyogtam ehelyt, imádom a Forma 1-et, és sokér adnám, ha ki kéne hagynom egyetlen időmérőt, hogy a futamról ne is beszéljek. Az is kiderülhetett rólam, hogy Senna helyett Prostot és Mansellt, Scumacher helyett Villeneuveöt és Hakkinent favorizáltam, de ez most mellékes. Azért, mert ma e dimenzióban az a nap híre, hogy Kimi Raikkonen jövőre (netán soha többé?) nem lesz ott az indulók között.

Aki nem tudná, röviden a sztori az, hogy Alonso egy igen vehemens spanyol szponzor megjelnésének köszönhetően kitúrta a Ferraritól a finn világbajnokot, akinek még egy évig élő szerződése volt az olasz versenyistállónál. A lapátra tett Raikkonen munka nélkül is keres egy koffernyi pénzt (17 millió eurót), ezért, de az ambíciói miatt is csak egy versenyképes, világbajnoki címre esélyes csapathoz akart elszerződni. Ám a többi pilótához képest magas fizetést kért, és sok-sok versenyen kívüli szabadság szavatolásáért cserébe biggyesztette volna oda nevét a szerződés aljára. Ez nem jött most össze.

A hír, hogy a legbefolyásosabb és legnagyobb reklám, pr és marketing értékű pilóta nem tudott megegyezni azzal az egyetlen csapattal, amely szóba jöhetett a jelen helyzetben, nem eget rengető meglepetés. Az a tény, hogy a McLaren, aminél ott van egy másik világbajnok (Hamilton), és tárgyalásban áll egy harmadikkal (Button), simán képes ilyen outputra.

Ami viszont felettébb sajnálatos, hogy a 2007. évi világbajnok távozásával egészen más megvilágításba kerülnek a pilóták. Azok a szuperhőssé felkent matadorok, akik nem félnek 320 km/h sebességnél sem még egy kicsit gyorsítani, ha úgy adódik. Csakhogy ezek a pilóták - tisztelet a kivételnek - egészen más hősök már, mint Lauda, Mansell, Prost, Hill, Hakkinen, Raikkonen vagy Scumacher.

A mostani mezőny inkább olykor egy csicsás gyerekmegőrzőhöz hasonlit, nem pedig titánok, gigászok és akár halni is kész félistenek dühöngőjének. Massa, Button és Hamilton (meg olykor Webber, Barrichello és még sokan mások) kétség kívül a gyorsan autóznak, de már másféle hősök. Ők már a papájuk vigyázó szemei előtt köröznek a száguldó cirkuszban, aki a boxból talán még nyugtató szavakat is suttoghat csemetéje fülébe. Ez volna a modern gladiátor ismérve?

Hol van ez attól a rettenthetetlen lovag imázstól, ami ez a világot egyáltalán létre hozta? Hová tűnt az a filozófia, hogy az együléses versenyautóban egyetlen ember küzd, és egy élete, egy halála, uralnia kell akár a Minotaurus-szerű autószörnyet is? Hol a magányos hős, akit szeretni lehet?

Raikkonen hidegen flegma, de vérprofi hozzáállása, az, hogy a magánéletet és a munkáját elválaszotta egymástól, ilyen figura. Ezért (is) lehetett súlya, és ezért is vált mára különállóvá. Az F-1 elüzletiesedett sportját persze nem most, és nem a fenti hírrel rontották el. Csak most értek a végére.