2008 tavaszán kísérleti kurzust indítottunk szegedi kollégáimmal. Többen szövetkeztünk
egy Információs társadalom című, ún. X-es (az egyetem bármely diákja által felvehető)
óra megtartására.
A több mint hatszáz jelentkezőre való tekintettel igyekeztünk erősen „megadni
a módját”, és minden létező és nem létező megoldást bevetettünk. Az órák a nagyelóadóban
mindig zenei bejátszással kezdődtek, egy zenei szerkesztővé tett diák-szövetségesnek
köszönhetően, aki jóelőre egyeztetett az aktuális előadókkal.
Ahol mód volt rá, versbetétekkel színesítettük és illusztráltuk a témákat, visszatérően
foglalkoztatva két „versmondó lányt” (szintén kurzus-résztvevő diákokat). A színpadon
folyamatosan jelent volt rajtuk kívül három-négy oktató, akik a prezentációját
kivetítő társ előadásával egyidőben egy másik kivetítő segítségével folyamatosan
tartalmakat hívtak be az Internetről, amivel kiegészítették, megvilágították,
adatolták vagy éppen további képekkel és szövegekkel árnyalták az éppen futó kérdéskörök
tárgyalását.
Az előadásokat az oktatók pódiumbeszélgetése, diszkussziója zárta, amibe a hallgatók
kérdésekkel folyhattak bele. Minden egyes alkalom felvételre került, és egy saját
Web-oldalról lehetett letölteni az egyes órák teljes anyagát. A vizsga a könyvtárunk
által fejlesztett programmal, kitöltős teszt formájában, 150-es „turnusokban”
zajlott.
Sok szempontból volt tanulságos az a félév. A streaming elérés és a tesztkitöltős
vizsga lehetősége miatt az érdeklődők nagyobbik része „lemorzsolódott” a kontaktórákról,
és a sorozatot egy kb. 200 fős „kemény maggal” fejeztük be. (Senki nem bukott
meg a teszten, igaz, a jelesek száma sem érte el a résztvevők 5 százalékát). Olyan
mennyiségű időt és energiát igényeltek az előkészületek, annyi egyetemi oktató
összehangolt munkájára volt szükség, annyira nem illett mindez a megszokott teljesítményértékelési
rendbe, hogy letettünk a folytatásról. Időről időre felvetődik az ismételt meghirdetés
gondolata, de nem tudom, lesz-e még feltámadás.
Mit olvasok erre a napokban? Az USC (University of Southern Carolina) filmművészeti tanszékén „kísérleti interaktív médiaprogramok” címen olyasmivel
kísérleteznek, hogy a tanórák közben speciális feladatot bíznak az egyik diákra.
Információfelelős lesz, aki az óra folyamán négy óriásképernyőre folyamatosan
extra tartalmakat, mozgóképeket, Web-oldalakat vadászik, amelynek révén „a tanár
vagy az előadó által elmondottak extra mélységet nyernek”. Ezt a szereplőt a dél-karolinaiak
(minden bizonnyal a disc jockey mintájára és nem a rodeókra gondolva) „google jockey”-nak nevezték el.
Moliere úrhatnám polgárához hasonlóan, aki módfelett csodálkozott, amikor kiderült
számára, hogy egész életében prózában beszélt, most már mi is tudjuk, hogy mit
csináltunk két évvel ezelőtt. Azért arra még feltehetően várni kell, hogy a DJ
mintájára GJ (dzsídzsé) formájában el is terjedjen a „keresőlovas”, de ami késik,
nem múlik.
Most jutott el hozzám link
formájában egy 2009-es eseménysor rövid összefoglalója. Gyorsan utánajártam, és
nagyon csodálkozom, hogy két éve egyetlen magyar Webes orgánum se „kapta ...
Minek nevezzelek?Bár hardvert és szoftvert
elsősorban nem a neve alapján választ az ember, és különösen nem a vállalat, a
jól eltalált név hatékonyan járulhat hozzá a marketingértékhez. Csak éppen
eltalálni nem egyszerű.
FelhőszerződésekHa a számítási felhőből akarunk igénybe venni
szolgáltatásokat, a szolgáltatási szerződésnek lényegében két dologra kell
összpontosítania: a szolgáltatás(szintek) számonkérhetőségére és az
adathozzáférésre, adatkezelésre. No meg az új magyar adatvédelmi törvényre.
Maffiózó filozófusHogyan lehet valaki kívülálló egy olyan környezetben, ahol
szinte senki sem átlagos? Peter Thielnek sikerült, tehetsége gazdaggá,
természete elszigeteltté tette a Szilícium-völgyben.