|
Kazán áll a nagy Duna mentében
2010.
09.
02. csütörtök
Minden erőmű életciklusában eljön az az idő, amikor meg kell újítani a berendezéseket vagy kapacitást kell bővíteni. Így történt ez a százhalombattai Dunamenti Erőmű esetében is, ahol jelenleg új erőműblokk, a G3 beruházása zajlik. A blokk, leegyszerűsítve, egy gázturbinából, egy hőhasznosító kazánból és egy felújított gőzturbinából áll. A rendszerhez tartozik még a hőhasznosító kazánt a gőzturbinával összekötő csővezeték-rendszer is. A projekt keretein belül a hőhasznosító kazán kivitelezését a BIS Hungary Kft. (a Bilfinger Berger Industrial Services magyarországi leányvállalata) végzi, a kazánt tervező és szállító belga CMI Engineering megrendelése alapján. A projekt szerződéses értéke mintegy 5,5 millió euró.
A kivitelezés 2009 augusztusában kezdődött, s idén szeptember végén végzik az utolsó simításokat – vázolja fel a hátteret Somogyi Imre, a BIS Hungary projektvezetője.
Hatékony támogatással A szerelési fázis több műszaki részre tagolható. Először össze kellett szerelni körülbelül 600 tonnányi acélszerkezetet, ezt követően két párhuzamos tevékenység indult: a kazán hőcserélő moduljainak a szerelése, valamint a belső hőszigeteléssel ellátott kazánfal, illetve a ki- és belépő füstcsatornák szerelése. A vállalás részét képezte a mintegy 200 tonna csővezeték előgyártása és helyszíni szerelése, valamint a kazán gőzdobjainak szerelése. A kazán kéményét előre gyártott elemekből a földön állították össze, majd gyűrűnként emelték a helyére az egyes kéménytagokat. A teljes csőrendszer és a gőzdobok hőszigetelése, a villamos irányítástechnikai rendszer szerelése, valamint a kísérő villamos fűtési rendszer tervezése és szerelése jelenleg is folyamatban van.
A projekt bonyolultsága megkívánta, hogy a projektmenedzsmentet informatikai megoldással is megtámogassák. A megrendelő CMI kívánságára a BIS Hungary a Brit Tech Üzleti Tanácsadó Kft. által javasolt Oracle Primavera termékcsalád – költségmenedzsmentet, erőforrás-tervezést és -ütemezést lehetővé tevő – Primavera P6 nevű informatikai megoldását használta, elsőként e projektben. A szoftvert a BIS szakemberei alapvetően arra használják, hogy nyomon kövessék az egyes tevékenységek időbeni ütemezését, valamint rávilágítsanak ezeknek a tevékenységeknek a kapcsolatára, egymásra hatására, s figyelemmel kísérhessék az előrehaladást, az egyes tevékenységek pillanatnyi státuszát.
Minden kezdet nehéz Amikor a BIS elkezdett felkészülni a munkára, magától értetődött, hogy részletes ütemtervre van szükség. A helyzet egyik sajátossága az volt, hogy már javában folyt a projekt, amikor elkezdődött a Primavera P6-felhasználók egyedi képzése, azaz a gyakorlat előbbre tartott, mint az elmélet – ecseteli Svidrony András, a BIS Hungary ütemtervező szakértője.
Ezért a konzultációs tevékenység során arra fektettek hangsúlyt, hogy az egyes feladatlebontási struktúrákon (work breakdown structure) belüli tevékenységekben nagyon konzekvensen és pontosan találják meg a logikai kapcsolatot, mivel az egymást követő tevékenységek hatással lehetnek egymásra. A BIS szakembereinek körülbelül három hónapjukba került, mire használható bázistervet tudtak összeállítani.
Munkánk során azt tapasztaljuk, hogy minden egyes Primavera-bevezetés más és más – veti közbe Vincze Kornél, a Brit Tech ügyvezető igazgatója. A folyamatok attól függnek, hogy egy projekt a cég életciklusának melyik fázisában indulhat el. Gyakran előfordul, hogy a szoftvert már folyamatban lévő projektben kell bevezetni, így szinte mindennapos jelenség az időzavar.
Komolyabb tevékenységek felé Ha szimbolikusan is, de megvalósult az erőforrás-tervezés – mondja Svidrony András. Ezzel megvolt az eszköz arra, hogy az időeltolódásban lévő tevékenységeket előbbre lehessen vinni – munkaidő-hosszabbítással vagy többletmunkaerő bevonásával. A már megalkotott ütemterv az utókalkulációban hasznos, mivel minden egyes tevékenységnek rögzítették a tervezett és a végrehajtott időtartamát. S ebből szépen visszaszámolható, hogy a tervekhez képest az adott feladat végrehajtása mennyi időt vett igénybe. Annak ellenére, hogy a BIS-nek ez volt az első Primavera P6-megoldással lebonyolított projektje, és a funkciók közül sem használtak ki mindent, a cég jó eredményt ért el a szoftveres támogatás használata révén, amit a megrendelő is elismert – foglalja össze Somogyi Imre. A fentiekből kiderül, hogy a műszaki fejlesztés manapság minden szempontból nagyon fontos tevékenység – mutat rá Vincze Kornél. A többéves tapasztalatok alapján a műszaki szempontokat a közigazgatási, a jogi és a pénzügyi folyamatokkal együtt kell kezelni, ezeket a tevékenységeket össze kell hangolni, s egymásra hatásukat elemezni. A különböző projektek tevékenységeinek logikai kapcsolódása alapvetően befolyásolja a határidőket, illetve egy döntés alapvetően befolyásolhatja a költségeket, s ezt tudomásul kell venniük a közigazgatási, pénzügyi, jogi folyamatokban résztvevőknek is. |
|