Ma: -3°CBorús idő
RSS

A nyárnak jó zárása lett volna a tűzijáték is. Aki azonban a Duna-parti szikraeső után még vizuális élményre vágyik: a folyónál újra nagy ünnep van készülőben. Aki ott akar lenni, ezúttal meg se álljon Szentendréig.

Mert a hazai városkában még a pörgős szeptemberi munkanapok egyre ijesztőbb közelsége sem vethet véget a parádénak, Szentendre ugyanis egész évben ezeréves történelmét ünnepli. Nem is akárhogy! Az ide látogatóknak folyamatosan kulturális programokkal kedveskedik a Duna-parti település, augusztus végétől pedig, egy múzeum, egy koncert, egy vacsora Szentendrén, már egyenesen kihagyhatatlan!

A Kereskedőház Café pazar hangulatú vacsorát garantál. (fotó: PMMI)

Különben négy hosszú héten keresztül bánkódhatunk majd. Hogy miért is? Mert a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága (PMMI) augusztus végén olyan – hagyományosnak semmi esetre sem mondható -, kulturális programot indít, mely feledhetetlen élményeket ígér a nagyközönségnek. Augusztus 29-én egy múzeumi séta, egy színvonalas koncert és egy kulináris élvezetekkel kecsegtető vacsora vár ránk Szentendre szívében.

A Múzeum Másképp program célja, hogy szokatlan eseményekkel hozza közelebb a művészetet és annak szemlélőjét. Ezt az egy múzeum, egy koncert, egy vacsora Szentendrén eseménye szavatolja, mely összekötni hivatott képzőművészeti-, zenei- és gasztronómiai élményeinket.

Ezúttal a reneszánsz kor kulturális miliőjét megidéző múzeumi sétát tehetünk a Ferenczyben, majd fújhatjuk ki magunkat egy mini-koncerttel egybekötött kóstolón, a Kereskedőház Café-ban. Aki pedig mégsem tudna elmenni, annak jó hír, hogy miként a szentendrei ezeréves szülinapi parádé, a Múzeum Másképp program sem torpan meg az év végéig. Utóbbi minden hónap negyedik szombatján, szokatlan élményekkel csalogatja a kultúrára éhes nagyközönséget.

*

A Múzeum Másképp eseményeire a jegyeket - melyek tartalmazzák a múzeumi belépő, a tárlatvezetés, a koncert és a vacsora árát –, Szentendre Fő terén, a Kereskedőház Caféban lehet megváltani.
Cím: 2000 Szentendre, Fő tér 2.
Tel.: 06 30 600-81-65
Előzetes regisztráció: muzeummaskepp@pmmi.hu, tel.: 26-310-244/112, Közönségkapcsolati Csoport

Egy múzeum, egy koncert, egy vacsora Szentendrén programkínálata:

2009. augusztus 29.
- Rendhagyó tárlatvezetés a Lombard Reneszánsz kiállításban (Fő tér 6.)
- A MUSICA HISTORICA koncertje a Kereskedőház Caféban
- Reneszánsz étkek kóstolója
A jegy ára: 4000 Ft/fő.

2009. szeptember 26.
- Rendhagyó tárlatvezetés a Kovács Margit Kerámiagyűjteményben (Vastagh Gy. u. 1.)
- BOGNÁR SZILVIA népdal énekes koncertje a Kereskedőház Caféban.
- Borvacsora.
A jegy ára háromfogásos vacsorával: 6000 Ft/fő
                   négyfogásos vacsorával: 8000 Ft/fő

2009. október 24.
- Rendhagyó tárlatvezetés az Ámos Imre – Anna Margit Múzeumban (Bogdányi u. 10.)
- BÍRÓ ESZTER koncertje a Kereskedőház Caféban
- Vacsora
A jegy ára háromfogásos vacsorával: 6000 Ft/fő
                   négyfogásos vacsorával: 8000 Ft/fő

2009. november 28.
- Rendhagyó tárlatvezetés a Czóbel Múzeumban (Templom tér 1.)
- VÁCI ESZTER jazzkoncertje a Kereskedőház Caféban
- Vacsora
A jegy ára háromfogásos vacsorával: 6000 Ft/fő
                   négyfogásos vacsorával: 8000 Ft/fő

A programok szombatonként, 18 órától kezdődnek.

Forrás: PMMI

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Online kultúrhíradót kapunk – startol a MaNDA TV

Kétnaponta lesz lehetőségünk online formában kulturálódni, de az új tv célja a kulturális örökség digitalizációja is egyben.
<1/3>
A rovat ajánlója
Van egy olyan internetes szolgáltatás, ami Magyarországon úgy tűnik soha nem fog meghonosodni gyökeresen, ez a Twitter. Még a magyar medve sem csiripelt tegnap, a rövid ám kemény ...

Aktuális lapszámunkból

A fejlesztés áraÚj ötletek megvalósítása helyett nagyrészt inkább a napi működés finanszírozására fordítódnak a kutatás-fejlesztésre és innovációra kiírt és elnyert pályázatok, de érdemi változás nem várható, mert a jelenlegi szisztéma fenntartása – eltérő okokból – minden szereplőnek érdeke.

Nokia–Microsoft közös laborAz ict-ipar minduntalan felrója a felsőoktatásnak, hogy nem piacképes végzősök jönnek ki az egyetemek, főiskolák kapuin. A BME-n most fordulni látszik a kocka: a szoros piaci együttműködés következtében a friss diplomás szinte azonnal termelőképes lesz.

Okos logisztikaLétfontosságú a beszállítói lánc kezelése egy globális óriásvállalat számára. Nagy utat kell azonban megtenni, mire egy cég elérkezik a 21. század integrált és intelligens hálózataihoz. Az IBM globális beszerzési igazgatójával beszélgettünk a logisztikai hálózatok evolúciójáról.