|
Szupergépszüret
2011.
05.
10. kedd
A Nemzeti Informatikai Infrastruktúra Fejlesztő (NIIF) Intézet 2001-ben helyezte üzembe az első hazai szuperszámítógépet, s máig csaknem 200 kutatási projekt használta ki százszázalékos lekötéssel a rendszer kapacitását. Most, a szolgáltatás indulásának 10. évfordulóján teljesen megújult, teljesítményében csaknem két nagyságrenddel megnövelt, korszerű infrastruktúra áll a magyar kutatók rendelkezésére, amelynek felépítését a felhasználói igények növekedése indokolta.
Hetvenszeresen Az új infrastruktúra négy szuperszámítógépből áll, amelyeket földrajzilag elosztottan, az ország különböző városaiban helyeztek el (Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged), s a NIIF dedikált optikai hibrid hálózata kapcsolja össze egyetlen hatalmas erőforrássá. Összesített kapacitásuk meghaladja a 48 teraflopot, amely a régebbi rendszer 70-szerese.
A négy gép közül a legnagyobb teljesítményű – egyben az ország legerősebb számítógépe – a Debreceni Egyetemre került szuperszámítógép; ezt a Silicon Graphics International (SGI) gyártotta. A Pécsi Egyetemen üzemelő gép szintén SGI, de eltérő architektúrájú, míg a Szegedi Egyetemre és az NIIF budapesti központjába szállított gépeket a HP gyártotta.
A legerősebb A debreceni szuperszámítógép a legerősebb Intel-processzorokra épülő speciális clusterarchitektúra. A gép 1536 processzormagot és több mint 6 terabájt memóriát tartalmaz, amelyet egy közel fél petabájtos (500 terabájt) háttértároló egészít ki. A rendszer a legkorszerűbb energiahatékony technológiákat alkalmazza, vízhűtéses kialakítású, számítási teljesítménye pedig meghaladja a 18 teraflopot. Elsődleges felhasználói a debreceni felsőoktatási és akadémiai intézmények kutatói, de az NIIF rendszerébe kapcsolódva minden magyar kutató rendelkezésére áll. A nemrégiben Pécsre került SGI UltraViolet 1000 típusú szuperszámítógép speciális, osztott memóriás felépítésének köszönhetően a legsokoldalúbban felhasználható szuperszámítógép; Intel Xeon X7542 típusú 6 magos processzorok találhatók benne, összesen 1152 maggal. A számítási teljesítmény meghaladja a 10,5 teraflop értéket. A 6 terabájt memóriát minden processzor közvetlenül megcímezheti. Ezért is egyedülálló ez a szuperszámítógép: olyan alkalmazások is hatékonyan futtathatók rajta, amelyek folyamatai extrém mennyiségű, akár több terabájt memóriát igényelnek.
Bekapcsolódás Az új NIIF szuperszámítógépes infrastruktúra – amellett, hogy képes a hazai kutatás alapvető igényeinek kiszolgálására – lehetővé teszi, hogy hazánk bekapcsolódjon az Európai Kutatási Térség keretében formálódó, az EU által támogatott integrált európai szuperszámítógépes infrastruktúrába, biztosítva, hogy kutatóink a nagy európai rendszerekhez is hozzáférjenek.
Címkék: HP
xEzt is figyelmébe ajánljuk:
27 ezer embert rúg ki a HPKöltségcsökkentés, illetve a termelékenység növelése érdekében alkalmazotti állományának nyolc százalékát szélnek ereszti a HP.
|
|